Magazin

Karlovy Vary 2017: Elvesztettük a lelkünket – Emberi értékek és tradíció szerepe a posztszovjet filmben

Khibula

Az idei Karlovy Vary-i filmfesztivál programja bővelkedett a kaukázusi és közép-ázsiai filmekben: a lassú folyású, de súlyos emberi tragédiákat ábrázoló, a múlt értékeit és a jelen válságát ütköztető drámák közül két grúz, egy azeri és egy kirgiz darabot mutatunk be.

Kentaur

A Berlinale Panoráma szekciójának fődíját nyerő Kentaur egy apró kirgiz faluban játszódik, ahol egymás után tűnnek el a tehetősebb polgárok versenylovai, amik néhány nap elteltével sértetlenül előkerülnek. A tolvaj, Nurberdi, egy megbecsült, ám kissé bogaras tagja a közösségnek, aki azért tulajdonítja el az állatokat, hogy egész éjszaka vágtázzon velük a végtelen pusztában. Hogy megszabaduljon korlátaitól, vágyaitól, gyarlóságaitól és valóban átélje azt, amit egy kirgiz közmondás így fogalmaz meg: „Az ember igazi szárnya a ló”.

Nurberdi néma kisfiának minden nap a régmúlt dicső kirgiz hadvezéreiről mesél, akik igazságosan és értékek mentén vezették népüket és hódították meg a térség szinte teljes egészét. A férfi karaktere erőteljes hasonlóságokat mutat A nagy kékség különc szabadtüdős búvárával: mindkét férfi egy idealista, tiszta, szinte nem evilági teremtmény. Erkölcsi kódexük olyan talán sosem volt korokat idéz, ahol a szabadság, az emberi jóság és egymás becsülete mindent felülíró parancsolat volt.

Nurberdi minden tette néma lázadás, gyermeki dac és elkeseredett düh a kizsákmányoló rendszer, a profitorientált gondolkodás, az állatok anyagi javakként kezelése és az emberi kapcsolatok kiüresedése ellen. Különös életvitelével azon dolgozik, hogy visszatérjen az ősök gondolkodásmódjához és a tradíciók tiszteletben tartásához, ám küldetése kezdettől bukásra van ítélve. A férfi repülni szeretne, de nincs kivel. (Dunai Marcell)

Pomegranate Orchard

A program egyetlen azeri filmje hasonlóan pesszimista képet fest a vidéki életről és a benne élők értékrendjéről, mint a Kentaur. A történet egy gránátalmafarmon játszódik, ahol 12 éve él harmóniában egy anya, serdülőkorú fia és a nő apósa. A nő férje (Gabil) 12 év után egyszer csak felbukkan a farmon, hogy jóvá tegye hibáit és újraépítse kapcsolatát családjával. Szépen lassan ráveszi apját, hogy adja el a farmot a környező telkeket felvásároló gyártulajdonosnak, annak érdekében, hogy a pénzből fiával és feleségével Oroszországba költözhessen. A film drámai fináléjában Gabil a megszerzett pénzzel buszra száll, hogy hazatérjen orosz feleségéhez és kislányához, akit adósságai miatt elraboltak és váltságdíjat kérnek érte.

Ilgar Najaf rendező gyönyörű képekkel, visszafogottan mutatja be egy család újraegyesülését, majd széthullását. A farm, és vele együtt minden régi érték, amit a nagypapa képviselt (kemény munka, a család egységének megbonthatatlansága, a megbocsátás képessége) pillanatok alatt semmivé lesz. Egy teljes élet munkáját és a következő generáció megélhetését veszi el az azeri vidékre is begyűrűző és egyre nagyobb teret nyerő kizsákmányolás és profitmaximalizálás.

A Kentaur a lovakat használta a múlt esztétizálására, az emberi jóság és szabadság bemutatására, míg a Pomegranate Orchard a címben szereplő gyümölcs szimbolikájával játszik okosan. Az ókorban a gránátalma egyaránt szimbolizálta a születést és a halált, emellett a keresztény hagyomány szerint a Tudás Fájának gyümölcse is egy gránátalma volt, aminek elfogyasztásával kiűzettünk a Paradicsomból. Hiába tesz meg mindent a nagypapa, hogy fenntartsa ezt a csöppnyi kis édenkertet, fiának bűneit nem lehet jóvá tenni, ezért bukásuk szükségszerű. Csakúgy, mint Ádám és Éva Gabil is hatalmat szerez a Tudás Fájának gyümölcsével, de tisztaságát és maradék emberségét végleg elveszíti tettével. (Dunai Marcell)

Dede

A grúz Mariam Khatchvani debütáló filmje gyökeresen eltérő üzenetet közvetít a múltról és a tradíciókról, mint az eddig bemutatott filmek. A rendezőnő kibogozhatatlan ördöglakatként tekint a hagyományokra, amelyek egy életre béklyóba fogják a nőket. A történet Svanetiben, Grúzia elszigetelt hegyvidékében játszódik, ahol néhány falu fekszik elszórtan a hegyek között. Itt él a fiatal Dina, akit nőtársaihoz hasonlóan kényszerházasságra ítél családja, a lány azonban nem fogadja el sorsát és szerelmével elmenekül a faluból. A férfit 5 év után meggyilkolják, az özveggyé vált Dinát pedig ezúttal apósa adja férjhez a nő akarata ellenére.

A film egyetlen szereplő kivételével csak amatőr színészek és helyi lakosok közreműködésével forgott, ami kézzelfogható közelségbe hozza a történetet. A Dede hasonlóan lassú folyású, szemlélődő film, mint a Kentaur vagy a Pomegranate Orchard, így a táj és a vidék részletes bemutatása mellett folyamatos szembesülésre és állásfoglalásra kényszeríti nézőjét. A nők Grúzia eme eldugott sarkában nem többek, mint eladásra szánt tenyészállatok, akiket a legtöbbet kínáló férfi vevő visz haza. A film tanulsága szerint ebből az állapotból nincs menekvés, hiába próbál a lány elmenekülni és új életet kezdeni, a múlt és a kővé merevedett szokások visszarántják, és szépen lassan felőrlik a lelkét. (Dunai Marcell)

Khibula

A grúz George Ovashvili a Kukoricasziget és a Túlparton után ismét politikailag kényes témához nyúlt, de (szinte tüntetőleg) ezúttal is az emberi drámát domborította ki benne. Az igaz történetet feldolgozó Khibula nem kíván ítélkezni – csak bemutatja a rendszerváltás utáni első grúz elnök, a vitatott megítélésű Zviad Gamszahurdia utolsó napjait. Éppen ezért lesz megosztó film.

Gamszahurdiát hosszas belpolitikai feszültségek után 1992 elején elkergették hazájából, ő viszont másfél év európai száműzetést követően hazatért. A Khibula azt mutatja be, hogy a gyéren lakott hegyvidéken hogyan fogadják a hatalmát vesztett elnököt és kíséretét, miként kényszerül állandó menekülésre és egyáltalán: milyen életlehetőségei vannak valakinek, akit a politika ellehetetlenített. A lassú folyású Khibula drámája éppen ezen utolsó pontban rejlik: Ovashvili „road movie-jának” tanulsága, hogy hősének sehol nincs maradása, napjai meg vannak számlálva.

A lélegzetelállító téli tájak és a szűkös menedékházak, a maroknyi fegyveres testőr és az állandó feszültség, a bizalmatlan légkör láttán Jancsó Miklós Téli sirokkó című filmje juthat eszünkbe. Sőt, a kapcsolat mélyebben gyökerezik: Ovashvili a merész témaválasztásával, komótos tempójával és a kegyetlen hatalom, az állandó konspiráció szenvtelen ábrázolásával is a jancsói örökséget viszi tovább, az európai film legszebb hagyományait ápolja. A fesztivál versenyfilmje sok türelmet igényel, de meghálálja a bizalmunkat. (Gyöngyösi Lilla)

Dunai Marcell

Dunai Marcell

Dunai Marcell a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi tanulmányok szakán végzett, jelenleg szakirányú továbbképzését végzi mentálhigiénés segítő szakember szakon. A ráckeresztúri Fiatalkorúak Drogterápiás Otthonában dolgozik terápiás munkatársként: munkájából kifolyólag vonzza a függőségek pszichológiája, a felépülés folyamata és az ennek tükrében megjelenő emberi kapcsolatok filmes reprezentációi.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya