Milos Formant 1997-ben Karlovy Vary-i életműdíjjal tüntették ki. Idén, április 13-án 86 éves korában bekövetkezett halálát követően, most azzal tisztelegnek filmrendezői munkássága előtt, hogy a fesztivál nyitófilmjeként levetítik az Egy szöszi szerelmét, mellyel annak idején első nagy nemzetközi sikerét aratta.
„Az egykori keleti blokk országaiban olyan volt az élet, mint az állatkertben: kényelmesen el lehetett éldegélni. Az embert nem támadták meg, nem kellett keményen dolgoznod, s mégsem haltál éhen, mert mindig odavetettek valamit. S a legjobb: mindenki veszélytelenül ábrándozhatott ketrecében az őserdő szépségeiről” – három évtizeddel az emigrálását követően Milos Forman a Vogue magazinban eképpen emlékezett vissza arra a szocialista blokkra, melyet 1968-ban, a prágai tavasz leverése után elhagyott, hogy Amerikát válassza új hazájának.
[mks_pullquote align=”left” width=”400″ size=”20″ bg_color=”#707070″ txt_color=”#ffffff”]A 2018-as Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivált június 29. és július 7. között rendezik meg, természetesen a Filmtekercs is tudósít a helyszínről![/mks_pullquote]
Nos, ebben az „állatkertben” fogant a cseh új hullám, hogy aztán tükröt tartson a benne élőknek. Ennek a filmes mozgalomnak volt vezéralakja Milos Forman – mígnem egyszer csak kinyitotta a ketrec ajtaját, és elmenekült Amerikába.
Az első cseh új hullámos filmek nem sokkal azelőtt, 1962 környékén születtek, ami az európai modernizmus szempontjából is kulcsfontosságú esztendőnek számított. Társadalmi háttérként a korábbinál jóval enyhébb politikai légkör szolgált, melyben felszabadultabban dolgozhattak az alkotók. Ekkor kerültek be az országba a modern kortárs művészet legújabb alkotásai, ami a filmművészet terén is pezsgést hozott. Az így létrejövő cseh új hullám előzményében leginkább a társadalmilag elkötelezett olasz neorealizmus és az angol free cinema látásmódja ismerhető fel.
Valójában ez olyan mozgalom volt, amelyben a filmes alkotókat főként személyes, baráti, generációs szálak fűzték egymáshoz, nem valamiféle művészi platform. A mozgalom legismertebb alakjai közé tartozik Jiří Menzel, a morális problémákkal foglalkozó Evald Schorm, a főként generációs konfliktusokra fókuszáló Ivan Passer, avagy a legszabadabb, a narratív és vizuális szabályokat legradikálisabban felrúgó Vera Chytilová, az új hullám egyetlen ismert női rendezője. „A groteszk szatíra és az abszurd szürrealizmus a mindennapi banalitás ábrázolásával együtt olyan eredeti kombinációt alkotott, amely a csehszlovák filmet 1964- és 1968 között Európa legeredetibb és egyedi modern jelenségei közé emelte” – összegezte a mozgalmat Kovács András Bálint. Milos Forman innen emigrált 36 évesen, három sikeres játékfilmmel a háta mögött, melyek közül az Egy szöszi szerelmét (1965) Oscar-díjra jelölték.
Erős táptalajba szívódott gyökerek
Milos Forman cseh származású, amerikai filmrendező, színész, forgatókönyvíró és producer 1932-ben született a cseh kisvárosban, Cáslavban. Életét örökre meghatározta, hogy Csehszlovákia német megszállását követően szüleit letartóztatták az ellenállási mozgalomban való részvételükért. Édesanyját Auchswitzban, édesapját Buchenwaldban ölték meg. Forman rokonoknál, majd 1945-től egy bentlakásos gyermekotthonban nőtt fel. Ám nem akármilyen hely volt ez, iskolatársai közé tartozott Vaclav Havel és Ivan Passer, akivel később filmrendezőként együtt is dolgozott. Bár 1956-ban a prágai Filmakadémia, a híres FAMU dramaturgia szakán végzett – a szíve valójában a színházhoz húzott. Díszletfestéssel foglalkozó bátyja révén Formannak ebben az időben nem a film, hanem a „színházcsinálás” volt ifjúkora meghatározó élménye.
Dramaturgként tagja lett a Laterna Magica látványszínházi társulatnak, s annak tapasztalatát beépítette későbbi művészetébe is: „Az a stílus vagy módszer, amit első filmemben alkalmaztam, biztosan a Laterna Magica technikájára adott reakció volt, a Laterna Magica több vetítőgépet, cinemascope-ot, »élő« színpadot és sztereó zenét használt”. A főiskola után jórészt abból élt, hogy prágai éjszakai klubok külföldi turisták számára rendezett show-műsorainak forgatókönyvét írta álnéven.
Később dramaturgként és asszisztensként is munkához jutott, s ekkor írta első komolyabb forgatókönyvét a „cseh John Ford”-nak nevezett rendezővel Martin Friccel. Ez a Hagyjatok csak engem cselekedni! című film jelentette számára a fordulatot a színház világától a film felé. „A legfontosabb dolog a filmnézés, aztán együtt »felboncolni« a filmet. Ez is azt a vágyat kelti fel az emberben, hogy fogjon egy kamerát, és maga kezdjen filmet forgatni. Nem számít, milyen filmet.” – emlékezik erre a váltásra. Filmfőiskolai tanulmányait meg nem hazudtolva, filmrendezőként a jó dramaturgiai érzék, és – talán a Laterna Magicának is köszönhetően – eredeti vizuális látásmód jellemzi a filmjeit. Ezt a szellemi poggyászt vitte magával Amerikába.
„Vonzanak az élet ellentmondásai. Vonz a dolgok kétértelműsége”
– válaszolta Forman Vera Chytilovának – a cseh újhullám másik prominens alakjának – egy közös filmbéli beszélgetésük során, melyben a cseh rendezőnő mindenáron valamiféle hitvallást próbált kicsalni honfitársából. Első munkái rövidebb-hosszabb dokumentumfilmek, majd ezt követik a játékfilmek. A formani életműhöz 13 egész estés nagyjátékfilm kötődik, melyből hármat Csehszlovákiában forgatott, megalapozva vele későbbi világhírnevét.
[mks_pullquote align=”left” width=”300″ size=”22″ bg_color=”#7f7f7f” txt_color=”#ffffff”] Olvasd el ezt is: A Hairen még mindig sírok – privát Milos Forman [/mks_pullquote]A Fekete Péter (1963), az Egy szöszi szerelme (1965) és a Tűz van, babám! (1967) a cseh új hullám világszerte ismertté vált alkotásai, melyek Formant a cseh új hullám mozgalmának alapítójává és vezető alakjává emelték. Míg a Fekete Péter a felnőttéválásról szól, addig az Egy szöszi szerelme az érzelmi tapasztalatlanságról, az előbbi férfi, az utóbbi női nézőpontból. Mindkét film tradíciókkal és a modernizációs törekvésekkel keveredő kisvárosi környezetben játszódik, melyhez a Fekete Péterben még nemzedéki konfliktusok is járulnak. A Tűz van, babám! egy tűzoltóbál viszontagságain keresztül a szocializmust építő társadalom szatírája, mely egyben morális parabolaként is értelmezhető.
Forman filmjeiben a fiatalok központi szerepet játszanak, és Amerikában sem veszíti el érdeklődését e korosztály iránt. Gond van az ifjúsággal, mert nem akarnak beilleszkedni a társadalomba, s ez komoly generációk közötti konfliktusokat generál. Pedig nem tudatosan lázadnak, csak éppen megpróbálnak önkéntelenül is kitörni szűkre szabott életükből. Forman egyébként is kerüli a nyílt konfrontációkat, sokkal inkább hangulati elemekkel, fordulatos párbeszédekkel, a tekintélynek alávágó kesernyés humorral operál. Filmjei olyan autentikus terekben játszódnak, mint a gyár étterméből kialakított táncterem, kopottas konyhák, lepukkant gyárépületek, koszvadt presszó – de bárhol legyen is, sajátos hangulattal bír. Kis mikrokozmoszok ezek, melyek valós leképeződései a korabeli csehszlovák társadalomnak.
Forman szinte már dokumentumszerűnek tűnő filmjei a mindennapi élet sivárságát árasztó jelenetek füzéréből építkeznek, olyan autentikus hősökkel, akik kétséget sem hagynak afelől, hogy a valóságos életüket élik – miközben tudjuk azt is, hogy mindez parabola. Ábrázolásmódjában segítette Formant, hogy a forgatókönyvet nem tekintette szentírásnak, mindig figyelembe vette a közeget és annak szereplőit. Forgatás közben engedte a spontán megnyilvánulásokat és improvizációkat beépülni a filmjeibe. A főként amatőr színészek észjárása és habitusa így szervesült mindhárom filmjébe, a dialógusoknak és a szereplők beszédstílusának sajátos ízét és karakterét adva ezzel.
Elszakadás – vagy mégsem?
Milos Forman azon kevés filmrendező közé tartozik, aki Amerikában is tartós közönség- és kritikai sikert ért el műveivel. Sorra rendezte Oscar-díjas filmjeit. Első nagy amerikai sikere 1975-ban a Száll a kakukk fészkére volt, amely öt Oscart nyert, köztük a legjobb rendezőnek járó díjat. De még ezt a sikerét is felülmúlta 1984-ben az Amadeussal, amely nyolc Oscar-díjat kapott. Azonban a Hair (1979), a Larry Flynnt, a provokátor (1996), az Ember a Holdon (1999) és a Goya kísértetei (2006) sikere mellett kisebb-nagyobb hullámvölgyeket is megélt, hiszen az Elszakadás (1971), a Ragtime (1981) és a Valmont (1989) nem volt túl népszerű. A kelet-európai rendszerváltást követően 2009-ben Dobre Placená procházka címmel filmet forgatott Petr Formannal, s utolsó rendezése 2011-ben a The Ghost of Munich volt. Milos Forman Amerikában is komoly sikereket ért el – időnként valóságos díjeső zúdult rá – s ebben talán szerepet játszott, hogy mindvégig sikerült valamit megőriznie európai „pillantásából” is.
