Magazin

A filmelmélet hajnalán – Karol Irzykowski – A tizedik múzsa

karol-irzykowski-tizedik-muzsaHárom évtizeddel a mozgókép megszületése után a filmezés egy technikai találmányból történelmi távlatokban mérve pillanatok alatt vált gazdagon termő iparággá. A mozik terjedésével párhuzamosan a filmes tematikájú írások is fejlődésnek indultak. A röpiratokat, újságok és tanulmányok, hamarosan pedig komoly elméleti írások követték. Elsők között találkozhatunk Irzikowsky nevével is. A korabeli lengyel és lehetőségeihez mérten nemzetközi filmpéldákból, élményekből kiindulva írta meg A tizedik múzsát – amely egyébiránt egy időben jelent meg Balázs Béla A látható ember című korszakos munkájával.

Komoly esztétikai érzékkel és gyakran filozofikus, irodalmi intellektussal ír a mozgókép sikereiről és kudarcairól. Megelőzve korát, olyan nézőpontokat tár fel, ami napjainkig segítséget nyújthat a filmművészet elméleti megközelítésében. Mai szemmel visszatekintve szinte elképzelhetetlen, hogy egy állomásra érkező vonat kinematografikus képe pánikszerű rohamot váltson ki akár csak egy nézőből is. A megmozduló kép mégis ennyire elementáris erővel hatott. Ez önmagában is elegendő látványosságnak bizonyult, így a filmnek még sokáig kellett a magasművészet árnyékában élnie.

Az irodalom, színház, képzőművészetek, zene és tánc évszázados történelme mellett egy kis felvevőgép és vetítő nyújtotta attrakciók mozija valóban lenézhető, bazári mulatságnak tűnt fel. A korabeli közönség, vagy belenyugvással elfogadta, vagy egyenesen kiátkozta az új médiumot, mondván, hogy alpári történeteket mesél és csupán a szemet kápráztatja. A mozi azonban nemcsak anyagi, hanem esztétikai és minőségi fejlődésen is keresztülment. A történetmesélés egyre összetettebb lett, a film kezdte felismerni saját anyagát és ez a felismerés szépen lassan a közönség köreiben is magot vetett. Az ipar továbbra is a közízlést szolgálta, de a közízlés már nem elégedett meg egy hanyagul összetákolt fércmunkával. Egy-egy alkotó látványosan felülemelkedett kortársain és lépésről lépésre formálni kezdték a film médiumát.

1924-ben, amikor megjelent Irzikowsky műve, lázadóként tetszeleghetett bárki, aki kiállt a mozi mellett. Kevesen tudtak valóban releváns okfejtésekkel és az utókor számára is hasznos elmélettel szolgálni, de a lengyel író egyike volt ezeknek. Sorra veszi a film tematikai és technikai jellemvonásait, azokat, amelyeket a többi művészettől csent el, és azokat is, amelyeket a jövőben erősítenie kéne, hogy megmutassa készen áll, hogy elengedje az irodalom, vagy a színház pátyolgató kezét. Némiképp önellentmondásba kerül. A hetedik művészet egyszerre lehet zene és tánc is, egyszerre képzőművészet, próza, vagy drámai előadás, mégis szükségképpen más. Mindegyik művészeti ág feléled benne, ugyanakkor mindegyiket egy új, eleddig nem ismert szférába emelheti. Az alkotók, producerek, elméletírók és befogadók feladata tehát, hogy a filmet kiapadhatatlan lehetőségeihez méltón kezeljék.

A filmesztétika kérdései alcímet viselő könyv annak ellenére sem könnyű szórakozás, hogy Irzikowsky az irodalom felől érkezett, ami a nyelvezetén és hangulatán is érződik. Világos és szórakoztató, a lengyel temperamentum számtalanszor megnyilvánul benne, mikor odapirít egy-egy kortárs elméletíró vagy filmalkotó orra alá. A könyv megjelenésekor hiánypótlónak számított és az elméleti oktatást egészen biztosan azóta is segíti. Azok számára is izgalmas olvasmányt nyújthat, akik a filmet laikusként szeretik, de nem rémülnek meg a komolyabb esztétikaelméleti okfejtésektől sem.

Avatar

Varga Gergő

2011-ben végeztem az ELTE Filmtudomány mesterképzésén, amit három szabadon bölcselkedő év előzött meg. Mindig is humán beállítottságúnak tartottam magam, de eleinte inkább az irodalom, mintsem a film vonzott. Első maradandó filmes élményeimet nem tudom olyan nagyságokhoz kötni, mint Bergman, Truffaut vagy Tarr Béla, sokkal inkább egy másik legenda, Jackie Chan akrobatikus mozdulatai derengnek fel. Egyetemi éveim alatt elképesztő iramban és mennyiségben szívtam magamba a nagy korszakok és a figyelemfelkeltő kortárs filmeket. Csillagjegyemhez hűen pedig mindenben megtaláltam az érdeklődésem. Több, mint egy éve írok a „'tekercsnek”, a szerkesztőség tagjai szemtanúi lehettek első publicisztikai lépéseimnek, és jó anyák és apák módjára noszogattak a helyes irány felé.

Filmek: Király Jenő kurzusai és írásai óta gyakorlatilag minden műfajban találok filozófai mélységet, mégis inkább a lelki vívódásokat kedvelem, mintsem a fizikai szenvedést. A horror így tehát kívül kell, hogy essen a rajongási zónán, bár a CGI technológiák előtti filmek maszkmesterei mindig is kivívták a tiszteletemet. A Távol-Keletről több alkotás is megérintett Ki-duk Kim gyakorlatilag bármelyik filmkölteménye, Chan-wook Park agresszív, brutális, mégis káprázatos thrillerjei. John Woo otthon és később az USA-ban rendezett akciómozijai. De a magyar filmgyártás Latabárja legalább annyira képes megnevettetni, mint az állati nyomozó Jim Carrey-je. A hatvanas-hetvenes évek magyar filmművészete pedig elképesztő műveket termelt ki!

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya