Magazin

A festő és a neonácik – Keleti játszma (Eastern Plays)

Versenyprogram, szekciók, információs vetítések – nagyjából így szól a képlet, ha egy nemzetközi filmfesztivál programját akarjuk összerakni. Jegyet persze értelemszerűen a versenyfilmekre a legegyszerűbb eladni, de aki csak a nagy halakra gyúr könnyen lemaradhat olyan remek darabokról, mint amilyen a CinePécs „FÓKUSZ: Identitás-Határok-Együttélés” szekciójában helyt kapott Keleti játszma.

Azt már tudjuk, hogy a bolgárok tudnak jó vígjátékot készíteni, lásd Mission London. Az, hogy drámában sem utolsók, csak most derült ki (bár abból, hogy a Keleti játszmát küldték az Oscarra, már lehetett sejteni valamit). A film egy egymástól elszakadt testvérpár történetét mutatja be, akiket kis túlzással a rasszizmus hoz újra közel egymáshoz.

Itso elcseszte az életét: ahelyett, hogy egy galéria milliókért árulná festményeit, bútorgyárban melózik, és a napi tíz üveg sör mellett mint bútorlap-festő kamatoztatja művészi tehetségét. Öccse, Georgi sem vitte sokkal többre: újabban egy neonáci bandába próbál meg beilleszkedni. Beavatásába azonban hiba csúszik: bár egy török családapát több napra kórházba juttat, Itso, ahogy igyekszik segíteni a támadás áldozatainak, felismeri öccsét a támadó banda tagjai között…

Bár a film mindvégig két szálon fut, Georgi és Itso közül utóbbinak jut hangsúlyosabb szerep a történetben. Mint minden művészfigura, ő sem találja helyét a világban, kétségbeesésében először a drogokhoz, majd az italhoz nyúl, és mikor végre felcsillan a remény egy kis boldogságra (összemelegedik a támadásból ismert török lánnyal), a rasszizmus immár a másik oldalon csap fel és áll a szerelmesek útjába. Bár azzal, hogy visszakapja Georgit úgy tűnik, mintha saját magából is visszakapna egy darabot, a történetből mindez nem derül ki egyértelműen. A film végéhez közeledve a narratíva sajnos kibillen egyensúlyából, a sztori határozott iránya megtörik, így az félig kidolgozatlan marad, bár a félig nyitott befejezés végül csak helyükre teszi a dolgokat.

A film hibáit kiválóan ellensúlyozza viszont Christo Christov őszinte játéka és a rendkívül ügyes kamerakezelés. Kamen Kalev rendező szerencsére nem kívánta szerzői kézjegyként felhasználni a kézikamerás felvételeket, így azok pontosan a helyükre kerültek, tovább növelve ezzel is a feszültséget a szükséges pillanatokban. A film mellé egy remekbeszabott városképet is kapunk Szófiáról, annak minden lepukkantságával és varázsával együtt – ilyen hatásos atmoszféra-megjelenítést mozgóképen rég nem láttam, bár a kelet-európai városok kétségkívül nagyon hálásak ebből a szempontból – s igaz ez a film hiteles társadalomképére is, amiből nem maradhatott ki a Bulgáriában oly sok problémát okozó futballhuliganizmus ábrázolása sem.

Végeredményben a Keleti játszma ígéretes első próbálkozás egy a volt szocialista tömb országából jött rendezőtől, ezt a már eddig összegyűjtött díjak sokasága is jól jelzi. Remélhetőleg a jövőben nem csak filmfesztiválokon és nem csak mutatóban találkozunk majd Bulgária filmtermésével…

Keleti játszma (Iztochni piesi / Eastern Plays)
színes, bolgár filmdráma, 89 perc, 2009

rendező: Kamen Kalev
forgatókönyvíró: Kamen Kalev
zeneszerző: Jean-Paul Wall
operatőr: Julian Atanassov
producer: Anguel Christanov, Kamen Kalev, Stefan Piryov, Fredrik Zander

szereplő(k):
Saadet Aksoy (Isil)
Christo Christov (Itso)
Nikolina Iancheva (Niki)
Velislav Pavlov (Koino)
Ovanes Torosian (Georgi)
Hatice Aslan
Kerem Atabeyoglu
Krasimira Demirova
Ivan Nalbantov

IMDb-átlag: 7,2
www.easternplays.com

Zsély Csilla

2007 szeptemberétől koptatom az ELTE-BTK filmes tanszékének padjait, és mint minden rendes bölcsész, én is igyekszem mindig (legalább) két lábbal a föld felett járni. Habár a filmezés gyakorlati oldala mindig is jobban foglalkoztatott (az amatőr filmkezdeményezéseket mostanra már szerencsére leváltották a kiforrottabb művek), 2009 őszén egy szép napon mégis az írásra adtam a fejem, és megpályáztam egy helyet az akkor épp munkaerő-frissítésen munkálkodó Filmtekercsnél. Azt pedig, hogy a filmezés és az arról való írás milyen békésen megfér egymás mellett, mi sem bizonyítja jobban, minthogy újabban már szorgosan igyekszem elsajátítani a sajtóakkreditációk minden csínját-bínját, mint a fesztivál rovat vezetője.

Filmek: Az animációs filmek iránti már-már beteges rajongásom talán életem első moziélményére, a Toy Story 1996-os megtekintésére vezethető vissza, a forma iránti lelkesedésem azóta töretlen, és újabban egy animációs blog elindításához vezetett. Egyébként nagyjából mindenevő vagyok, bár szívszaggató melodrámák, kaszabolós horrorok és zombifilmek kerüljenek. Abszolút kedvencként Tim Burtont említeném, A majmok bolygója kivételével.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com