Magazin

Kinek a Füzete? – Agota Kristof és Szász János

Szász János: A nagy füzetAz 56-os emigráns Agota Kristof svájci, francia nyelvű íróként lett híres A nagy füzettel (1986, Seuil). Míg nappal gyárban dolgozott, mint más menekültek Svájcban, este mindig írt egy keveset, ahogy az Analfabéta című önéletrajzi elbeszélésében meséli. A nagy füzetből készült már számtalan színházi előadás, többek között itthon is, viszont idáig még egy filmes adaptáció sem. Szász János azonos című alkotása az első, talán nem is az utolsó, mindenesetre sok elemében jó kezdés.

I. Fejlődésregény

Az apa harcol, az anya vidékre viszi a fiait a nagyanyjukhoz, hogy túléljék a háborút. Az ikrek önállóan nevelődnek.

Nevelődés

A nagy füzet műfaját tekintve fejlődésregény lehetne, annyi különbséggel, hogy nem külső tekintély határozza meg a gyerekek által követendő érték- és szabályrendszert – valamilyen felnőtt személyében. Hanem ők maguk nevelik, edzik magukat a kegyetlen világhoz, mert csak így tudják rezzenéstelenül elviselni. Gyakorlataik, amellett hogy ügyesítik is őket, mind a kitartásukat erősítik: a fizikai és lelki fájdalom ellen, hogy kegyetlen cselekedeteket is végre tudjanak hajtani. Olyan helyzeteket is megtapasztalnak, amilyenekbe addig soha nem kerültek, mert taszította őket, pl. lopás, koldulás. Minden gyakorlat egy-egy próbatétel először, utána pedig többjük rendszeressé válik. Például a mozdulatlansági gyakorlat többször is felbukkan. Az idegen őrmester emiatt néz fel a gyerekekre, amikor meglátja, megtudja, hogy mivel foglalkoznak. De később, amikor az „unokanővérük” – egy zsidó lány, akinek a szüleit deportálták és a fiúk nagyanyja bújtatja – náluk lakik, írják, hogy megpróbálta ez alatt piszkálni őket – tegyük hozzá, sikertelenül.

Semmit nem tesznek szívességből és semmit sem sajnálatból, mindent egyfajta szükség orvoslására. Vagyis, hogy pontosabb legyek, több fajta szükséget is látunk: a dezertőrt azért etetik meg, mert kimerült és éhes, tehát „okvetlenül szüksége volt” a segítségre.

Háttérbe szorul a könyvben egyébként didaktikusan is érthető megnevelése a környező embereknek: a szolgálólány, aki gúnyolódott az utcán végigterelt zsidókon, és akinek hogy, hogy nem, az arcába robban a kályha, elmegy kórházi ápolónak a frontra. Nyúlszáj, aki mindent lopással szerzett, maga műveli a kertjüket, és eteti az állatokat, amiket a fiúk adtak neki.

Ha a gyerekek maguknak húzzák a normákat, hol van a nagyanyjuk helye a képben? Többször igyekezett megnehezíteni a feladatukat, például tyúkot sütött, amit egyébként addig nem tett, egy olyan napon, amikor a két fiú koplalt. Aztán ő is hozzászokott és a végén már maga is élt az ikrek lelkierejével. A fukarságával együtt is, abban hasonlítottak hozzá, hogy nagyanyjuk egész életében és megállás nélkül dolgozott. Ebben példát vesznek róla, viszont szinte bárhogy kerüljenek kapcsolatba vele, kötözködésből vagy szívességet kérve, mindig leellenőrzi a gyakorlataik hatásosságát: tudnak-e koplalni, be adják-e neki a mérget, ha kéri?

szasz_janos_nagy_fuzet_2

Az apa

Etikailag az apához való viszonyuk a legkényesebb a könyvben. Hadifogságból hazatérő katona, aki a feleségét keresi, veri az asztalt, és akkor döbben csak rá, hogy nem csak felesége nincs már, hű sem maradt hozzá. Ettől a feltehetőleg egyébként is gyenge érzelmi állapota végképp megbillen. Jelentős különbségnek számít, hogy Szász mintegy felmenti a fiúkat az apagyilkosság vádja alól, amelyet a könyv rájuk helyez. A fogságból hazatért és később a börtönben megkínzott apa emberi roncsként érkezik hozzájuk. Biztosan tudják, hogy a határon csak úgy lehet átkelni, hogy aki elöl megy, meghal. Ezt mégsem mondják neki. Így szó szerint az apán átgyalogolva nőnek fel. Az ő szerepe sokkal hangsúlyosabb a filmben, mint a könyvben. Míg a regény szerint maguk határozzák el, hogy gyakorolják az írást-olvasást, Szász az édesanyjukkal mondatja, hogy ne hagyják abba a tanulást, viszont a „Nagy Füzetet” az apjuktól kapják azzal, hogy írjanak le mindent, hogy majd ő is tudja, hogy mi történt, és így őrizzék meg a család egységét. A filmben a szolgálólány megbüntetése kapcsán előkerül, hogy az apjuk, foglalkozása szerint katona, azt mondta, hogy aki bűnt követ el, azt meg kell büntetni. Mintha az ő nézetét követnék, ezért is hangsúlyosabb a vele való kapcsolat.

II. Írott sorok

„A jó fogalmazás”

A nagy füzet címet a „Tanulás” című fejezet magyarázza. A fiúk testük erősítése mellett, az írást és az olvasást sem hanyagolják el. Leírják, mi történik velük, és jó fogalmazásaikat egy nagyalakú füzetbe jegyzik le. A jó fogalmazásnak „igaznak kell lennie. Azt kell leírn[iuk], amit lát[nak], amit hall[anak], amit csinál[nak].” (29.o.) Érzelmeknek, szubjektitásnak, bármilyen jellegű értelmezésnek nincs helye a „Nagy Füzetben”. Saját maguk az életükben hoznak ítéletet, de ez is tények, történések szintjén jelenik meg, nem kapcsolódnak hozzá érzelmek. Segítenek sokakon, van, akit megbüntetnek, de maguk soha nem tesznek relatívnak megbélyegezhető állításokat.

Agota Kristof előtt

Stílusában nagyon közel áll a lecsupaszított nyelvezetű, önéletrajzi elemekből építkező prózához, aminek van hagyománya a francia irodalomban. Fontos állomása a francia új regény (nouveau roman) köréhez sorolt Marguerite Duras. A szerető (ford. Ádám Péter) c. regényében a narrátor és az író egybefolyik, Duras saját kamaszkori szerelmét meséli el idős korából visszatekintve. Az új regényre jellemző ismétlés, azaz visszatérő jelenetek, emlékek újra-újra történő leírása, és az elbeszélés gondolatfolyamszerű áramlása mellett Duras tiszta, egyszerű nyelvezete teszi még jellegzetessé. A 80-as években tűnik fel a Durashoz nagyon hasonló, de az életrajzi valóságot sokkal szorosabban követő Annie Ernaux, aki a 70-es években indul (Les armoires vides, Gallimard, 1974) a hasonlóan egyszerű stílusú, önéletrajzi ihletésű írásaival. Később Ernaux és Kristof is megírják saját íróvá válásuk történetét. Duras A szeretőben eltávolodik, regénnyé teszi a saját fiatalkori emlékét, Ernoux beleírja ezt, de úgy, hogy a fikciótól minél távolabb maradjon. Agota Kristof hasonó egyszerűséggel, de teremt egy ikerpárt, akik megírják a saját történetüket, amellyel íróvá teszik az írót. Ahogy az Analfabétában is olvashatjuk, ezt küldi el a három nagy, francia kiadóhoz, amelyek közül a Seuil ki is adja.

Szintén az önéletrajzi elbeszélésben írja le az író, hogy bátyjával vagy egy barátnőjével gyakran csináltak A nagy füzetben megismertekhez hasonló gyakorlatokat, például koplalási vagy némasági gyakorlatot.

Szász János: A nagy füzet

III. Képsorok

Néhány művelet: összevonás és konkretizálás

A könyv cselekményéhez képest a filmadaptációban néhány praktikus változtatást eszközöl a rendező: az események kronológiai sorrendben kerülnek a vászonra, tehát az ikrek családjáról rögtön az elején értesülünk, vagy több helyen is egyszerűsít, például a kimerült dezertőr, akit megetetnek, és a halott katona, akinek elveszik a fegyvereit, egy személlyé olvad. A film sokkal direktebb, mint a könyv, de ez részben a médiumból adódó sajátosság is. A zsidó cipészen kipa van, nem csak azt mondja, hogy őt is elviszik, mint sok másikat. Látjuk, ahogy a kézi gránátokat elrejtik a fiúk a plébánosnál, hogy megleckéztessék a szolgálólányt. Ezt nem feltétlenül kellett volna ilyen szájbarágósan elmondani. Itt elég messzire eltávolodik a könyvbeli elbeszélők szemszögéből, akik csak a plébános szavain keresztül fedik fel titkukat.

A regényben csak apró jelekből lehet kitalálni, viszont a legkisebb erőltetés nélkül is egyértelmű lesz, hogy mikor és hol játszódik a történet, ha épp ez a fontos. De talán nem. Inkább általánosságban szól a háborúról, az élet kegyetlenségéről és arról, hogy ez ellen csak a teljes önmagunkba való bezárkózással lehet védekezni. Arról hogy háború van, szinte mindig tájékoztat egy-egy részlet: az általános szegénység, légi riadó, deportálások, bújtatás. Viszont ha csak ez az egy könyv kerül az olvasó kezébe, az író személyét ismerve azonosítható be a pontos helyszín. Máshol is lehet nagyváros és kisváros, így más országban is játszódhatna, például Franciaországban. A második világháborúra is csak a cselekmény előrehaladtával ismerhetünk rá, az „embernyájjal” és a megégetett hullatömegekkel. És végül az pontosít, hogy az első megszállók és nyelvük helyére jönnek mások, akik a „Nagyanya” anyanyelvét beszélik.

Szász nem fél kegyetlenséget ábrázolni a filmjeiben, viszont ezúttal visszavesz a könyvbeliekből, a néző kevésbé érzi kényelmetlenül magát, mint az olvasó, ami minden bizonnyal szélesebb közönségnek is befogadhatóvá teszi az adaptációt.

Füzet a filmen

Alapvető adaptációs döntés, hogy Szász a füzetet füzetként is filmre viszi. A főcím háttere maga a füzet, az eseményeket illusztrálja, és bekerülnek „áldokumentumok” a Nagy Füzetbe, például fényképek olyan szereplőkről, akikről a fiúknak biztosan nem volt fotójuk, ám mégis megjelenik: például a német tisztről, akit a „Nagyanyánál” szállásoltak el. Két „képzeletet” különböztetek meg. Egyrészt a filmbeli „valós képzeletet”, így nevezném a füzet reális elemeit, írás és gyerekrajzok – ez utóbbiról nem szól a könyv, de jó ötlet. Másrészt a „képzelt képzeletet” az adott körülmények között irreálisnak számító elemek, pl. a szülők képe mellett az idegen tiszté és a szolgálólányé is belekerül a füzetbe: ez pedig igen valószínűtlen.

A kanyargó kamera sokszor felhívja magára a figyelmet, nem törekszik arra, hogy minél inkább beleéljük magunkat a történetbe, inkább a felveendő jeleneteket is úgy pásztázza, ahogy a füzet lapjait, ahogy azt nézegetnénk, ha a kezünkbe vesszük.

Szász János: A nagy füzet

A megszemélyesítők

A film nagy erénye a színészválasztás. Legalábbis a főszereplők személyében. Molnár Piroska kiválóan alakítja a mérges, fukar és a végére zsörtölődő, de melegséggel teli „Nagyanyát”. Ezt a szeretetet a könyvben, a cselekmény ismeretében is kicsit nehezebb érezni a nyelvezet szándékos kopársága és a leíratlan metanyelvi jelek miatt.

Az ikrek. A Gyémánt-fiúk arcába is bele van írva nehéz soruk és a külvilág iránti bizalmatlanság, ami miatt maguk nevelik magukat valamilyenné, viszont minden tulajdonságuk, jellegzetességük azonos. Nem tudjuk őket megkülönböztetni. A két fiú összeolvadását mi sem jelzi világosabban, hogy a regényben egyszer sem említenek különbséget a kettőjük között, A nagy füzet cselekménye folyamán mindössze kétszer válnak el, viszont egyszer sem jelzi semmi, hogy melyikük melyik. Nincs nevük, ahogy a többi szereplőnek sincs. A katonáknak sem, így a nemzetiségük is csak a konkrét történelmi helyzet alapján következtethető ki. Ezzel az eltávolító gesztussal univerzálisabbá válik a történet, még ha a kisebb jelekből meg is konstruálható a háttér. Nagyon nehéz lehet ilyen irodalmi művet megfilmesíteni, visszaadni a kisfiúk tárgyilagos és naiv nézőpontját, amit a nyelv ad át. Ebből a szempontból teljesen jogos, eltalált gesztus, hogy a filmben a gyerekek hangján is megszólal a könyv. Amellett hogy az írás és olvasás gyakorlására is utal.

A többi színésznek egy-egy pillanata jó inkább, a rendezés néhol túl teátrális a gesztusokban, például a német tiszt igen látványos karmozdulattal lövi le azt a csendőrt, aki a fiúkat vallatta és megverte a szolgálólány „balesetével” kapcsolatban. Az ehhez hasonló jelenetek, a szolgálólánynál való fürdés is, megölik a könyvben rejlő egyszerűséget és a színészek játékának kibontakozását, vagy a magukban a kamera elé helyezett arcok hatását.

nagy füzet

Adaptációs nehézségek és döntések

Áthelyeződnek a hangsúlyok. A háborús díszlet és az apa szerepe megnő, az ikrek önálló elhatározása a tanulásra csökken, csak a megvalósításában ábrázolják őket ugyanolyan elszántnak, mint a könyvben. A filmre vitellel kapcsolatban felmerül pár kérdés: bele kell-e helyezni a pontos korszakba, vagy sem? Mennyire feltűnően kell ezt tenni? A szöveg tárgyilagos és naiv stílusát hogyan viszi filmre? Ábrázol-e kegyetlenséget és durva szexualitást, pl. az idegen tiszthez kötődően?

Egyszerűsít a cselekményen, de a főbb eseményeket megtartja, viszont sokszor szaggatott és a könyv ismerete nélkül nem egyértelmű, legalábbis nem elég kifejtett az összefüggés bizonyos szálakban, pl. a német tiszt szerepe homályos, akárcsak a kocsmai műsoruk.
A könyvet olvasva, bemutatva látható, hogy nagyon nehéz azt megfilmesíteni. Szász János filmje kétségtelenül jó változat, viszont elképzelhető lenne másmilyen is.

A nagy füzet legutóbb Bognár Róbert fordításában jelent meg, 2013-ban a Carthaphilus kiadónál.

Avatar

Szatmári Zsófi

Szatmári Zsófia francia főszakot és film minort végzett az ELTE-n, majd francia irodalom mesterszakot a Sorbonne-on. Specializácója a szerzői film, érdekli pedig a film és az irodalom viszonya, a filmek kapcsán felmerülő nyelvi és fordítási kérdések. Az Interjú rovatot szerkeszti. [email protected]

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A sorozatok lényege, hogy nincs meghatározott végük… Ezzel vitatkoznánk!

A 2010-es évektől folyamatosan nő a televíziós és streaming sorozatok száma, köztük pedig az előre meghatározott véggel rendelkező egyévados szériák, vagyis a minisorozatok is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Nem tudod mi a különbség antológia-, mini- és limitált széria között? Akkor ez a te videód!

A VLOGtekercs stábja ebben a hónapban a minisorozatok formai jegyeit és történelmét járja körbe. Számos ismert és kevésbé ismert sorozatpéldával azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy miért éri meg a nézőnek minisorozatot nézni és milyen előnyei származhatnak az alkotónak a minisorozat formátumból.

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor

Vágó: Énekes Gábor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya