Magazin

Nem ismernek tréfát – Komikusok negatív szerepben

Korábban nevettettek, most elborzasztanak, félelmet, undort vagy szánalmat keltenek. Listánkban humoristák és komikus szerepeikről ismert színészek alászállását mutatjuk be a gonosz vagy intrikus szerepekbe.

Már egyszer megvizsgáltuk, milyen az, amikor a szívtipró, jófiúkat játszó színészek mutatják meg sötét oldalukat: ennél azonban nagyobb kontraszt, mikor a hollywoodi királyi udvar bolondjai vetkőznek ki megszokott szerepeikből.

Tartsd oda a másik orcádat! – Hollywoodi szépfiúk gonosz szerepekben

A Becky című filmben játszó Kevin James adta az ihletet és apropót az alábbi cikkhez. A Férjek gyöngye, A randiguru és megannyi feledhető Adam Sandler-vígjáték szereplője borotvált fejű neonáci főgonoszt játszott, és írónk szerint nem is rosszul. James is meglátta azt, amit kollégái közül sokan: a skatulya falait, melyet áttörni nemcsak érdemes, de egy idő után már szinte elengedhetetlen.

A listában szereplő komikusok kegyetlen antagonistákat, sötét és romlott lelkű egyéneket, vagy utolsó, földönfutó, nyomorult figurákat játszanak.

Egy biztos: ez most nem alkalom arra, hogy nevessünk rajtuk!

 

 

Jim Carrey– A 23-as szám

A kanadai komikussztár a ’90-es évek kasszasiker vígjátékai után igyekezett átlényegülni egy komolyabban vehető alkotóvá. A grimaszokat könnyfakasztásra használta a Truman Showban, majd arra használta, hogy életre keltsen egy eltávozott legendát az Ember a Holdon című filmben. Az Egy makulátlan elme örök ragyogásában már viccelni se próbált, ám Carrey kísérletezőbb kedve 2007-ben csúcsosodott ki. A Joel Schumacher által rendezett A 23-as szám volt az a vízválasztó thriller, mely a komikus karrierjét új útra terelhette volna.

Carrey sötétbe burkolózott: annyira sötétbe, hogy szinte ki sem látszott. Fekete szemfesték, tetkók, és egy intrikus karakter bőre – ezek az eszközök se bizonyultak túlságosan átütőnek. Walter Sparrow szerepében egy lassan megszállottá váló személyt játszik, aki egy regény kapcsán egyre biztosabb kezd lenni abban, hogy a könyvet róla írták. Az olvasó fejében megelevenedő képekben pedig Carrey játssza a történet hősét, a feleséggyilkos detektívet is.

Nem talált fel semmi újat A 23-as szám, de sokak emlékezetében izgalmas kísérletként él a teátrálisabb szerepeiről ismert Carrey alakítása, míg a filmet a kritikusok a földbe döngölték. Valószínűleg hatással volt ez a hűvös fogadtatás arra, hogy a színész ne nagyon próbáljon be hasonlókat, pedig a gond nem ő, hanem jelen esetben az alapanyag. Intrikusabb szerepei közül mindenképpen jobbat látunk, mint a Mindörökké Batman ripacskodó Rébusza. (Szécsényi Dániel)

 

Adam Sandler – Csiszolatlan gyémánt

Nagyon kevés barátomat sikerült rávennem, hogy nézze meg a Csiszolatlan gyémántot, és ez egyáltalán nem titkoltan a főszereplő személye miatt van: szinte senki nem kíváncsi már a gagyi vígjátékok még gagyibb poénjainak durrogtatása közben idióta vigyorral bájolgó tökfejre, akinek nevét sokan a műfaj hanyatlásával azonosítják. Pedig Adam Sandler ripacs ékszerkereskedője mindenképp megér egy estét, sőt egyenesen kiemelkedik az utóbbi fél év szerény számú premierje közül.

Howard Ratner az a fajta kisember, akinek lételeme, hogy egyszerre több vasat tartson a tűzbe – még akkor is, ha emiatt rendszeresen megégeti magát. Exkluzívnak feltüntetett boltjában megfordulnak puccos ékszerek és hamis Rolexek egyaránt; nagyobb zsákmányait egyből zaciba adja, hogy a szerzett pénzt sportfogadásra szórja el; és még magánéletében sem elég neki bombázó felesége. Karaktere a leghangosabb zöldségpiaci kereskedőhöz hasonló, akit már a bejárattól hallasz hirdetni meglehetősen nagy haszonnal árult portékáit („mézédes magyar epret tessék!”), míg a két sorral arrébb megbúvó őstermelő csendben pakolássza valóban mézédes és valóban hazai eprét, sokkal kisebb árréssel és sokkal szerényebben.

És Adam Sandler annyira hitelesen és minden kétséget elsöprően alakítja ezt a szerepet, hogy egy pillanatig sem fordul meg a fejünkben, hogy nem érdemelte meg az Independent Spirit Awards legjobb férfi főszereplőjének járó díját. A saját démonjaitól szabadulni képtelen, ám csupán boldogulni vágyó hétköznapi hős karaktere az Éjjeli féreg Louis Bloomját idézi, és mint társa, erkölcsi-etikai értelemben ő is teljesen képtelen a fejlődésre, így sok jóra nem számíthatunk a végkifejletet illetően. A címadó csiszolatlan gyémánt Ratnerre vonatkoztatva így mindvégig igaz marad, Sandler viszont egyértelműen hatalmas csiszolódáson esett át, és reméljük, tovább csillogtatja itt megvillantott tehetségét. (Hancsók Barnabás)

 

Vince Vaughn – Büntető ököl

A ’90-es években toppant be a köztudatba, és már egyik első nagy szerepében egy ikonikus karaktert keltett újra életre. Gus Van Sant 1997-es Psycho-feldolgozásában magát a skizofrén Norman Batest alakította, ám mégsem a hidegrázós őrült figurák eljátszásáról ismerjük őt. Komoly szerepei itt-ott megjelentek karrierjében, mégis inkább a nagydumás, magabiztos szerepei domináltak hosszú éveken keresztül. Olyan filmekkel, mint a Bárbarátok, Sulihuligánok, Ünneprontók ünnepe, Páros mellékhatás, Gyakornokok – és még sorolhatnám –, Vince Vaughn a 2000-es évek egyik nagy komikus ikonja volt: néhol sikerekkel, máskor orbitális buktákkal tarkítva pályáját.

Az utóbbi pár évben azonban mintha kicserélték volna a színészt. Miután bénázott az Elpuskázva című filmben, és karrierje egyik leggyengébb kritikai teljesítményét szedte össze az Üzlet bármi áron című vígjátékban, Vaughn a komolyabb szerepek felé kacsintgatott – és nem is eredménytelenül. Nic Pizzolatto meg is látta benne a lehetőséget, és ráosztotta a True Detective 2. évadjának gengszterfiguráját, amiben Vaughn minden karizmáját összeszedte. A legnagyobb kitörés azonban csak váratott magára.

Az elképesztően brutális B-filmjeiről híres S. Craig Zahler második alkotásában Vaughnra rá se lehet ismerni. Korábban alig lehetett elképzelni őt ijesztő jelenségként, ám a Büntető ököl antihősének szerepében az 196 cm magas színész egy igazi legyőzhetetlen kolosszusként jelenik meg. Akit játszik egy börtönbe csukott, megzsarolt bűnöző, akinek tilos a jó magaviselet: annyi csontot kell eltörnie, amennyit csak talál, hogy megmenthesse a falakon kívül veszélyben lévő feleségét és születendő gyermekét. Vaughn Frankenstein szörnyeként hasít át a szerencsétlen gazfickókon, mint kés a vajon. Irgalmatlanul erőszakos, viszont mégis dobog a kegyetlen gyilkosban egy szív. A színész zseniálisan alakít, a gagyi vígjátékok szennyét nemesebb mocsokra cserélte. (Szécsényi Dániel)

 

Mo’Nique – Precious: A boldogság ára

Hazánkban nem túl ismert komika Mo’Nique, de a tengerentúlon az ezredforduló környékén és a millenniumi években sikeres és népszerű volt, különösen az afroamerikai lakosság körében. Aztán egy csapásra minden megváltozott 2009-ben, amikor a Precious: A boldogság ára című filmben nyújtott alakításáért megkapta a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat. A humoristát egy rendkívül erős, kegyetlen karakter eljátszásáért tüntették ki – Mo’Nique ennek hatására pedig szinte teljesen eltávolodott a színészettől.

A mai napig úgy emlegetik, mint a „Komédia Királynője”, amely még az egyik első fellépéshez kötődik, amikor a The Queens of Comedy csapatában stand-upolt. Nagy kiugrása azonban nem is ez volt, hanem a UPN-en vetített The Parkers, amelyben egy kaliforniai családanyát alakított. A sorozat olyasmi volt, mint a Kaliforniába jöttem, csak Will Smith karizmája nélkül. Az öt évadot megélt széria mindenesetre bebetonozta a színésznőt Hollywoodba, de a teste által felállított skatulyából igazából sosem sikerült kitörnie. Mert nem is akart: már a The Parkersnél megmondta a producereknek, hogy nem fogja leborotválni a szőrt a lábáról, mert utána azt kérik, hogy változtassa meg a haját, a ruháját, végül teljes lényét.

Kisebb szerepek (Domino, XL szerelem) után aztán végül a Precious: A boldogság ára volt az, amely egyszerre törte derékba és repítette a csúcsra karrierjét. Lee Daniels sokkoló filmje az amerikai mélyszegénység legmélyebb bugyrába enged bepillantást, ahol egy 17 éves, elhízott tinilány egyszer csak megtudja: a saját apjától terhes, aki megerőszakolta őt. Mo’Nique az anyát alakítja. Szenzációs nagyjelenétben (amelyben egyébként Mariah Carey a partnere) azonban elutasítja a szánalmat, a megvetést, azt a sorsot, ami neki jutott osztályrészül – megérdemelten kapta meg díját.

Karrierjében mégis inkább koporsószög volt a Precious, ugyanis elterjedt róla, hogy nehéz eset. Ennek hátterében az állt, hogy Mo’Nique ragaszkodott a honoráriumhoz a film nemzetközi promóciós turnéjáért. Utólag kiderült, hogy ez a döntés inkább a producerként és menedzserként gondját viselő férjéé, Sidney Hicksé volt, a stigma azonban megmaradt. Mo’Nique a mai napig küzd az afroamerikai nők egyenlő fizetéséért, előadóművészként pedig továbbra is aktív – a szélesvászon és tévé helyett a YouTube-on. (Tóth Nándor Tamás)

 

Jack Black – King Kong

„Úgy mondtam igent a szerepre, hogy el sem olvastam a forgatókönyvet, csak Peterrel akartam együtt dolgozni.” – mondta Jack Black egy vele készült interjúban. A kockázatos lépés meghozta gyümölcsét, a szóban forgó Peter Jackson 2005-ös King Kong remake-je egyike Jack Black ritka drámai szerepvállalásainak. Carl Denhamet játssza, a nagyravágyó rendezőt, aki egy titokzatos szigetre vezényli hajóját, és mindent elkövet, hogy filmet tudjon készíteni a stábját érő életveszélyes kalandokból. King Konggal való találkozása után befogja és New York-ba viszi az óriásgorillát, hogy Broadway-darabokban mutogassa a közönségnek.

Ha Jack Black kerek arca megjelenik a képernyőn, egy könnyed, kis költségvetésű vígjátékra számít az ember. King Kong kitűnik Black megszokott repertoárjából, hisz egy ikonikus hollywoodi történet feldolgozásáról van szó, igazi blockbusterről, amiben mindezek mellett a rosszfiú szerepét osztották rá. A Nick Hornby regényéből készült Pop, csajok satöbbit látva esett Peter Jackson választása a virgonc, felvágott nyelvű, de szerethető mókamesterre, akinek a fent említett filmmel indult be igazán karrierje.

Black leszerződtetése a King Kongba okos döntésnek bizonyult, az antagonista rendező karaktere ugyanis pont vígjátékszínészért kiált. Carl Denham a szórakoztatóipar végterméke, egy törtető, sikerre és hírnévre áhítozó és eközben másokon könnyedén átgázoló alak. Jack Black saját bevallása szerint egy kevésbé sikeres Orson Wellest hív életre a filmben, aki csakis a művészetéért él. Denham a legösszetettebb karakter a filmben (ami ugyan nem nagy teljesítmény, tekintve, hogy a másik két főszereplő egy egyszerű, ártatlan szőke színésznőcske és a gorilla, aki elrabolja). Mégis érdekes a folyamat, ahogy Black lehengerlő karizmája szimpátiát kelt a nézőben, ami a történet kibontakozása során lassan tartózkodássá, majd elutasítássá válik. A komikus felhangtól nem tud szabadulni, de talán nem is kell: üde színfolt a sokszor túlságosan is melodrámába hajló sztoriban. (Takács Janka)

 

Danny DeVito – Batman visszatér

Danny DeVito az 1970-es évek végén a Taxi című tévés szitkom főszereplőjeként robbant be a szórakoztatóiparba. Az egészen fiatal korától komikusi babérokra törő mélynövésű színész egész pályafutására jellemző, hogy a leginkább vicces és szeretetreméltó karaktereit is megbolondítja némi egyéni ízzel, életszagú cinizmussal, simlisséggel. Karrierje első korszakából markáns példa ezekre a műfajklasszikus A smaragd románca és A Nílus gyöngye című mozikban hozott elvtelen kincsvadász alakja, a Nagyokosok piti gengsztere, a Dobjuk ki anyut a vonatból! ideggyenge és frusztrált anyuci kisfia, vagy épp az Ikrek halmozottan hátrányos helyzetű ikertesója.

Rögtön az 1990-es évek legelején a fajsúlyosabb témák felé fordulva ingujjból kirázta a dörzsölt és gátlástalan pénzember Larry Garfield történetét A nagy likvidátorban, hogy aztán alászálljon ifjúkorom egyik popkulturális ikonja, Tim Burton gótikus poklába. Burton második bőregérfilmjében, a Batman visszatérben a köpenyes hős ellenlábasává, a Gotham csatornáiban felnőtt torzszülötté, Pingvinné lényegült át. Elképesztő, az egész film tónusát meghatározó átalakulásnak lehettünk itt tanúi. A borzongató testi-lelki transzformáció, a legapróbb részletekig menő átélés filmgyári pletykák szerint annyira megviselte a művészt, hogy pszichiátert hívtak hozzá, aki a forgatás végéig megfigyelés alatt tartotta őt.

Jelenünk felől nézve DeVito teljes életpályájának hivatkozási pontja lett a totyogó főgonosz szerepe. Oswald Cobblepot éjfekete gúnyáját levetve egy könyörtelen gengszter szmokingját öltötte magára a Hoffa című műben, majd visszatért a könnyed nevettetés műfajához, ahol igazán otthon érzi magát. A fénykorát jelentő két évtized alakításainak színvonalát viszont már nem tudta elérni. A tisztán antagonista karakter megformálása így egyszeri kitérő maradt egész eddigi pályafutását tekintve. Utolsó, igazán emlékezetes szerepeként Bill Rago figuráját keltette életre a Reneszánsz emberben. DeVito a kézezres évektől kezdve egyre aggasztóbb mélységekig hatoló leszállóágba került, és ha nem vállalta volna el másfél évtizede az azóta is futó kultikus sorozat, a Felhőtlen Philadelphia egyik főtahójának szerepét, közel húsz éve csak üres bohóchaknik jutnának neki. (Szabó Zsolt Szilveszter)

 

Robin Williams – Sötétkamra

Robin Williams volt, hogy nevettetett, volt, hogy könnyeket csalt a szemünkben, nem egyszer motivált, máskor reménnyel töltött el, de szinte mindig a jók oldalán játszott. 2002-ben azonban egymás után háromszor is átállt a rosszfiúk közé. A Dögölj meg, Smaci! a színész kevésbé erős vígjátéki szerepei közé illik, Christopher Nolan Álmatlanságában azonban példás alakítást nyújtott Al Pacinóval összemérve az erejét. Ez utóbbin is túltesz azonban Mark Romanek Sötétkamrájában látható játéka, mely bizony ott van életének legparádésabb szerepei között.

Seymour Parrish karaktere azért bámulatos, mert bár hátborzongatóan beteg, Williams tolmácsolásában nemcsak megértjük, de kicsit talán meg is szeretjük a film végére. A végtelenül magányos fotótechnikus évek óta figyeli Yorkinék életét. Amikor azonban kiderül, hogy a példás családi idill mögött csontvázak vannak a családi szekrényben, Parrish úgy dönt, önjelölt nagybácsiként megjutalmazza a jókat és megbünteti a hibázókat. A motivációja szinte nemes, a szavai igazak, magánya pedig felébreszti együttérzésünket, önbíráskodása és mélyen sérült lelke azonban viszolygást kelt – az ellentmondásos érzések mindvégig elkísérik a nézőt a film során.

Williams egyik interjúja során elmondta, hogy pont ezt szerette a karakterben maga is, hogy miközben bizarr, egyszerre szerethető is volt. Az árnyalt drámai szerepek mindig is jól álltak a színésznek, akit nem véletlenül jelöltek négyszer Oscarra – egyszer haza is vihette a díjat a Good Will Huntingért –, a jó és a rossz között húzódó vékony határvonal túlsó oldaláról nyert negatív vonások azonban új színekkel gazdagították Williams amúgy is gazdag eszköztárát. (Molnár Kata Orsolya)

 

Albert Brooks – Drive: Gázt!

Bizony, még maga Albert Einstein is felkerült a listára. Pontosabban Albert Lawrence Einstein, hiszen ez Brooks születési neve, melyet már komikusi karrierje elején, 19 évesen megváltoztatott a színpadi szerepeinél. A ’60-as és ’70-es évek esti tévéműsorainak rendszeresen fellépő humoristái közt találkozhatott a közönség először Brooks-szal, majd következett a Saturday Night Live, és megannyi show, később olyan filmek, mint A híradó sztárjai, az Elveszve Amerikában, vagy a Tranzit a mindenhatóhoz.

Nem csak főszereplőként, de íróként és rendezőként is tevékenykedik Brooks, a 21. században azonban már alig tűnik fel a nagyvásznon. Többek közt ezek miatt is volt rettentő izgalmas Nicolas Winding Refn nyugtalanul pulzáló akcióthriller-meséjében látni a komikust kegyetlen zsidó gengszterfőnökként. A névtelen hős (Ryan Gosling) mellett ugyanis szükség volt ellenpólusra, aki elszánt, nem fél bepiszkítani a kezét, és akinek legyőzése erősen megkérdőjelezhető.

Brooks testesítette meg Bernie Rose-t, a kezdetben közvetlen és jófej főnököt, aki a film második felében már villát döf egy ember szemébe, hogy aztán utána egy késsel a torka vérét is kiontsa. A hirtelen felbukkanó erőszak még sokkolóbb, ha ismerjük a komikust, aki ezzel a szereppel homlokegyenest szembement a korábbi imázsával. Brookst széles körben elismerték az alakításáért, így az átalakulás sikeres volt, holott több hasonló játékot azóta se láttunk tőle. (Szécsényi Dániel)

 

Steve Carell – Foxcatcher

Noha Steve Carell neve gyakorlatilag évtizedek óta összeforrt a vígjátékokkal és a romantikus komédiákkal – gondoljunk csak A 40 éves szűzre vagy az Őrült, dilis szerelemre –, a sokszor esetlen, helyenként szánni való, de mindig végtelenül szimpatikus és szórakoztató figurák mellet több ízben is komolyabb szerepekre evezett a színész. A Last Flag Flyingban egy katonafiát eltemetni próbáló apát alakít, míg a Csodálatos fiúban drogfüggő gyermekét igyekszik visszahozni a tiszta életbe. Hiába azonban a vígjátékról drámára váltás, Carell ezen filmekben is pozitív főhősként tűnik fel. Nem úgy a 2014-es Foxcatcherben!

John du Pont egy milliomos amerikai volt, számtalan hobbival, még több pénzzel, azonban annál kevesebb baráttal az életében. A sok minden iránt lelkesedő férfi egyik nagy álma volt, hogy tehetséges birkózókat edzhessen. Ehhez egy hatalmas területen sportkomplexumot építtetett, több birkózó pedig az ő házaiban élt, köztük az olimpiai bajnok Mark Schultz is (akit Channing Tatum alakít meggyőzően). Du Pont és Schultz között különleges kapcsolat alakult ki, amely hol az apa-fia felállás, hol a fizikai vonzalom határán mozgott. Mindez azonban megborult, amikor Dave (Mark Ruffalo), Mark bátyja is belépett a Foxcatcher csapatba. Hármójuk feszültséggel, haraggal és kisebbségi komplexusokkal teli tánca végül Dave meggyilkolásával végződik.

Carell Oscar-jelölést zsebelt be du Pont megformálásáért, ugyanakkor – cseppet sem levonva alakításának erejéből – a szeretetre és elismerésre éhes férfi, aki mindennél jobban vágyik az emberi kapcsolatokra és arra, hogy alkosson valamit korábban már felbukkant pályája során. Az Office Michael Scottja közel sem áll oly távol du Pont szánni való karakterétől, így a színésznek volt honnan meríteni. Eszméletlen hitelesen mutatja meg a karakter emberi oldalát, árnyalja a gyilkos képét és mélységet ad mindannak, ami du Pont személyét a tragédiáig vitte. Carell egyik legnagyobb színészi érdeme nem válogat a műfajok között: a színész bátorsága, hogy bemutatja az emberi kicsinyességet, az irigységet és az elfogadásra törekvést ugyanolyan hatásosan működik egy könnyedebb vígjáték, mint egy nehéz dráma esetében. (Kajdi Júlia)

 

Bryan Cranston – Totál szívás

Mondd ki a nevét! Cranston. Úgy bizony. Listánk egyik legnagyobb átalakulását a Már megint Malcolm szitkomjának kétballábas apukája vitte végbe, ráadásul a többiekkel ellentétben itt magán az alkotáson belül történik az evolúció. Bohókás faterből indul, majd nagybetűs bűnözővé érik a Breaking Bad (magyar címén Totál szívás) öt évadja alatt.

Walter White kapuzárási pánikja és megjelenő rákbetegsége egyszerre támadja be identitását: az 50 éves férfi kémiatanár pedig kitalálja, hogy metamfetamin gyártásával biztosítja be családját anyagilag, ha az elkerülhetetlennek tűnő vég bekövetkezne. Nem is olyan hamar rájöhetünk azonban, hogy az egész projektet inkább maga miatt csinálja, mint a könnyű kifogásként hangoztatott famíliáért. A vadonatúj, egyedi kék színű gyártmánya pedig olyan rosszfiúkat hoz az életébe, akikkel nem kellett volna újat húzni: nekik pedig Walter White-tal volt hiba kezdeni.

Bryan Cranston évadról évadra válik egyre veszélyesebb, megátalkodottabb szociopatává, aki folyamatosan hazudik, megkárosítja a hozzá legközelebb állókat is, és lelkiismerete egyre kevesebb akadályt okoz számára. A bűn az eleinte bénázó átlagpolgárt nem is átalakítja, inkább felébreszti a benne szunnyadó határozott és kíméletlen lényt, aki egyfajta Tyler Durdenként uralja el életét, és kíséri őt el a végzetéig. Walter White eltűnik, és marad Heisenberg: a sorozat főszereplője és egyértelmű főgonosza is egyben. (Szécsényi Dániel)

Avatar

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya