Magazin

Koreai Filmfesztivál 2016: Jó az irány, de van hova fejlődni – A megtévesztés mesterei

megtevesztes Ahogy tavaly a Tolvajok, úgy idén A megtévesztés mesterei című dél-koreai heistfilm sem sikerült egyenletesen élvezetesre. Vannak jó ötletek, valóban meglepő fordulatok és a történet kiszámíthatósága is jócskán alulmarad amerikai társaihoz képest, mégsem áll össze egy színvonalas egésszé a mű. Talán majd jövőre.

Hong-seon Kim második egészestés heistfilmje is a 2016-os Koreai Filmfesztivál részét képezi, és bár nem nyújt maradandó élményt, kétségkívül színesíti az esemény műfajkínálatát. Sok tekintetben korrekt, egyes elemeiben pedig különösen figyelemreméltó alkotás született még 2014-ben, de a hibátlanság azért távol áll tőle.

A történet két összeszokott szélhámosról szól, akik egy harmadik számítógépzseni segítségével kirabolnak egy ékszerüzletet. A híreket elárasztó fogás eljut a helyi mondjuk-hogy-gengszterhez, akinek éppen ilyen tehetséges emberek kellenek, hogy ellophasson egy hatalmas összeget egy kikötő melletti határvámnál. Persze a veszélyes és erőszakos főnöknek esze ágában sincsen a beígért jutalmat átadni az egyébként is megzsarolt és sakkban tartott 3 férfinak, akiknek pedig éppen ezért eszük ágában sincsen tisztán és nyíltan játszani. Ez pedig a film kétségkívül legnagyobb erőssége: itt tényleg sosem lehet tudni, hogy mi a következő lépés, ki kit ver át, miért és hogyan.

Maga a rablás megtervezése nem igazán egyedi, ahogy a megvalósítás is szinte bonyodalmak nélkül zajlik le, sokat veszítve a kezdeti pörgős tempóból és az akciódússágból. Azonban attól a ponttól, hogy fény derül az igazságra és utólag mutatja be a film, hogy mi is történt valójában, máris ismét egy élvezetes és méltó heistfilmbe lépünk: még akkor is, ha a megoldás alaptematikája és sémája most sem igazán lép túl Soderbergh Ocean’s Eleven-jén.

megtevesztesmesterei

A következetesség és az átlagos, illetve üdítően eredeti megoldások váltakozása mellett a film leggyengébb pontját a karakterek, pontosabban mélységük hiánya jelenti. Sajnos inkább az alműfajra jellemző sablonfigurákkal találkozunk, ez pedig az azonosulás és érdeklődésünk fenntartásának rovására megy. Ironikus módon ráadásul az egyetlen kicsit jobban kidolgozott és még ha agyonismételt panelekkel teletömött is, de múlttal rendelkező szereplő, a Woo-bin Kim alakította Lee borzasztóan irritáló és antipatikus. Bármennyire is próbálja a film feljogosítani őt a tetteire, A megtévesztés mesterei olyannyira elhanyagolja az érzelmes és emberi oldalát a történetnek, hogy az nem lesz több, mint egy halovány mellékszál időnként ránk erőltetve. Szerencsére a hitelességet valamelyest megtartandó, a szerelmi vonalat nem is húzza túl a film.

Ahogy azt is meg kell hagyni, hogy az átlagos akciófilmek szintjét hozó operatőri munka mellett találunk egy-két extrább megoldást is, a látvány pedig főleg színvilágban nagyon minőségi. Zene szempontjából viszont megint csak a kettősség jellemzi az alkotást: alapvetően kellemes, sokszor hangulat- és izgalomfokozó dallamokkal találkozunk, néhol azonban túl grandiózus és patetikus próbál lenni.

Nem A megtévesztés mesterei az elmúlt évek legjobb heistfilmje, de az ázsiai alkotások kedvelőinek, és azoknak, akik unják a hollywoodi paneleket, érdemes lehet a figyelemre, még akkor is, ha utóbbit a készítők nem irtották ki maradéktalanul.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com