Magazin

Koreai filmhét 2013: A királynak, ami a királyé – A férfi, aki királyt játszott

Aferfiakikiralytjatszott2A férfi, aki királyt játszott tisztes iparosmunka Dél-Koreából, amire méltán lehetnek büszkék az ottaniak, ugyanis 2012-es megjelenése óta a negyedik legtöbbet hozó produkcióvá lépett elő, és a hetedik lett azon filmek sorában, amelyek átlépték a tízmilliós nézőszámot az országban.

Mindez azt erősíti meg újra, amit már eddig is tudtunk a dél-koreai filmekről: hogy valamit iszonyatosan eltaláltak és megmozgattak a saját határaikon belül, de azokon kívül, a jelentősebb fesztiválokon is. Jelen esetben pedig újra bizonyságot nyert, hogy Kim Ki-dukon és Park Chan-wookon kívül is működnek még filmkészítők sőt, a szerzői beállítású művek mellett a mainstream közönségfilm is virágzik.

Nem is véletlen, hogy A férfi, aki királyt játszott című kosztümös műfajkeveréket választották a hatodik Koreai Filmhét nyitófilmjévé az Urániában. A több mint két órás, komikus elemekkel tarkított történelmi dráma kiállít mindent, amire a dél-koreai filmgyártás ma képes. A helyükön vannak a színvonalas dialógusok, az átélhető cselekményszálak, a lenyűgöző fényképezés, a profi színészi munka, a kellő drámai mondanivaló és persze a túlcsorduló romantika is, mindez pedig tökéletesen homogén egységet alkot. Abból az országból, ahol már jó ideje inkább hazai filmekre ül be a közönség, mint import amerikaira, ez egyfajta útmutatást, biztatást is jelenthet az itthoni filmkészítők és a magyar közönségfilm feltámadására várók számára.

Ellentmondásnak hathat, hogy az alapvetően amerikai tömegprodukciókkal szembeállított dél-koreai szórakoztató filmek közel hasonló módon működnek, mint hollywoodi társaik. A férfi, aki királyt játszott – mint ahogy azt korábban már jeleztük – szintén azokból a műfaji elemekből épül fel, mint egy tengerentúli blockbuster, csak mindent egy kicsit megkavar, kikezd vagy túlhajt. Mindent a saját képére formál, mondhatnánk.

Amit pedig legalább egy kicsit egzotikusnak találunk, ahhoz általában vonzódunk is.

Aferfiakikiralytjatszott1Itt van ez a nagyon ismerős történet a királyról, aki felkutatja tökéletes hasonmását, hogy az estleges merényletkísérleteket kikerülje, és szabaduljon az állandó veszélytől. A Koldus és királyfi alapötletéből táplálkozó sztori viszont pont nem arra fut ki, amire az eredeti. Az igazi király nem tanulja meg, milyen a szegény emberek élete, és az álkirály sem nyer el semmilyen méltó jutalmat. Bár az egyszerű helyzetkomikumon és burleszk jellegű poénokon alapuló vígjátéki elemek (egészen az altesti poénok halmozásáig) szintén megtalálhatók a filmben, ezek mégsem annyira bántóak, mert közben politikai csatározásokba és államigazgatási kérdésekbe futunk. És ha mástól nem is, a tökéletes időzítéssel kibontakozó szerelmi száltól mindenképpen sikert remélünk, aztán csodálkozunk, hogy hogyan nem úgy történt minden, ahogy vártuk. Hogy miért nem úgy történt, ahogy azt például Hollywoodban várjuk.

Mindezek a nüansznyi eltérések érnek annyit, hogy a figyelmünket folyamatosan fenntartsák, pont azért, mert a nézőben még rejtetten ott él a nyugtalanító gyanú és a titokzatos vágy, hogy milyen, ha mégsem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt előre elképzeli. Persze a didaktikus célzattól és a közérthetőség kényszerétől Az ember, aki királyt játszott sem szabadulhat. A tanulság talán nem annyira rafináltan bújtatott és establishment-éltető, mint annak idején a kínai Hős estében, a jószívű, igazságos és egyedül a népet szolgáló kormányzat előtt való állandó tiszteletadás, nagyrabecsülés és végtelen hála a sokadik perc után már legalább is feszélyezi az embert. A nép közül való, egyszerű életű komédiással, az igazságos „álkirállyal” szemben pedig, aki lemond a hatalomról, ott a saját tévedéseiből sem tanuló, önkényes érdekei szerint cselekvő zsarnok vezető.

Már régen jártam olyan fesztiválfilmen, legyen az bármilyen bravúros és lehengerlő, amelyik hosszú tapsot kapott volna a végefőcím alatt. A férfi, aki királyt játszott kapott. Hogy ezt a filmes erények vagy valami más váltotta ki a közönség nagy részéből, jómagam nem tudom. De mindenki eldöntheti, ha elmegy és megnézi a moziban.

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs pszichológus, újságíróként specializációja a filmek és a lélektan kapcsolódási pontjai, a pszichológiai jelenségek, elméletek filmes megjelenése, a művek mélylélektani-szimbolikus értelmezései.

Add Comment

Click here to post a comment

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya