Magazin

Kötetlen kötődések az EUShortson – Cinóber

Véget ért az EUShorts a Toldiban, utoljára pedig a Cinóber válogatásról adunk hírt és összefoglalót. Nem véletlenül kerülhetett ez az összeállítás a fesztivál utolsó napjára, hiszen végül a közeli emberi kapcsolatok és kötődések kerültek terítékre, ez pedig remekül jelképezi magát a programsorozat is. Nevezetesen azt a tényt, hogy a rendezvény néhány órára össze tudja hozni a kíváncsi közönséget, és tartalmas (gyakorta kincset érő) kisfilmek mellett igazi közösségi szórakozást tud nyújtani.

Az EUShorts azonban nem csak ezért volt érdekes – bár kétségtelen, hogy erősen nosztalgikus hatása van annak az élménynek, ha tömve az egész terem, ráadásul plusz székeket is be kell hozni, és az embereket az sem zavarja, ha esetleg végig a földön ülve, kicsavarodó nyakkal kell végignézniük a műsort. Persze azért van a kezünkben egy-egy pohár bor vagy sör is a vetítés mellé, de ha valakinek nem volt elég a színmánia, az például nyugodtan választhatott a rikító koktélok közül is, amiket minden nap a program színéhez igazítva készítettek a helyszínen, a támogató italmárkával keverve. A közösségi, jó hangulatban telő mozizás tehát csak az egyik oldal, mindez nem lenne olyan magától értetődő, ha a szervezők nem törekedtek volna még színesebbé tenni (tálalás tekintetében is) az idei filmes felhozatalt. A sokszínű európai termésből válogató program teljesítette a maga elé kitűzött célt, hogy gazdag és eredeti képet mutasson a kontinensről, és biztató, hogy bár manapság igen nehéz idők járnak a művészmozikra, egy ínyenc rövidfilmes válogatás még képes lázba hozni és megmozgatni a filmszerető közönséget. De lássuk a műveket!

Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben!

A blokk nyitánya egy hosszú tószt, amelyben Lisának mondanak köszönetet, és mindenki sorra így kezdi: Kedves Lisa. Milyen jól is hangzik ez a kis bevezető mondat, csak kár, hogy nem teljesen igaz. Mert a koncepció – hogy egy embernek számtalan köszöntőt mondanak az élete során, és milyen vicces, de főképp tanulságos ezeket egymás mellé tenni – nem marad hű önmagához. Ugyanis vagy háromszor mondanak neki beszédet különböző időben, aztán végül ő mond hosszú monológot. Ami azért baj, mert amikor neki mondanak beszédet, az az alapkoncepció, ezután pedig már egy másik kisfilmet látunk. Huh, még kisebb film a kisfilmben? Nem, csak egy markáns törés, mert az eleje megáll(hatna) önállóan, ahogy a vége meg is áll. Talán a befejezés magában elég lett volna, ha mindenképp a dráma a cél, így viszont számomra egy kicsit borult a koncepció.

Újabb magyar remek animáció terén. Gelley Bálint Otthon című munkája szellemes, érzékeny és felemelően letargikus. Csupán 5 perces, de ennyi idő alatt poétikai magasságokba képes ringatni, és feltár egy olyan világot, ahol mindenen a víz uralkodik. Hullámzó emlékképek és hullámzó túlvilág, a jöttöd váró nyitott ajtó. Mert otthon vagy.

A másfél óra csúcspontja érkezik el a brit Távolsági információval, ami amilyen rövid, olyan csattanós is. A film nagy erénye, hogy a családon belüli erőszakot, a hagyományos férfi és női szerepek hierarchizáltságát, valamint az önkényeskedő, agresszív apafigura alakját csak finom érinti, inkább beszédes háttérinformációként szolgálnak, a komoly témát pedig észrevétlenül vezeti át egy ütős poénba. A feszültség így részben feloldódik, de a nevetés – és a komikus forma – ellenére az üzenet hangsúlyossága megmarad. Szép látlelet a modern kor családi kapcsolatairól.

Az előző hatást sajnos nem könnyű megismételni, és ez nem is sikerül a Keresztrejtvénynek. Pedig nincs vele nagy baj, kivéve, hogy a párját sorsszerűen, keresztrejtvények segítségével megtaláló Heather története nem annyira elegánsan kidolgozott, mint lennie kellene. A sztori az Amélire hajaz, tehát kellően kedves, de helyenként egy csöppet túlcsordul. A gegek nem ülnek mindenhol, és az egymást átfedő vagy egy ponton találkozó szálak sem tartogatnak túl nagy gyönyört, mert nem pontosak, inkább felszínesek, így nem csoda, ha egy kicsit elunjuk magunkat rajta.

Az enigmatikus Oh Willy okozza valószínűleg a legnagyobb fejtörést a nézőinek, ugyanis a cselekményt elegendő mennyiségű homály (értsd: költői kifejezésmód) borítja ahhoz, hogy ne lehessen egykönnyen eligazodni rajta vagy egyértelműen megfejteni szimbólumait. A szövetbábokkal egy anyag- és textilvilágban, stop motion technikával készült animációban Willy visszatér naturista gyökereihez, mert az anyja halálával magának is rendbe kell tennie életét, és belső utazásra kell indulnia egy rég elvesztett, idillikus állapot visszaszerzésére. A születés és halál határán játszódó, az igazi boldogság mibenlétét vizsgáló Oh Willy anyagszerű tapinthatóságával, szuggesztív atmoszférájával, képiségével, melankolikus hangulatával valószínűleg mély nyomot hagy az arra fogékonyakban.

A Farkasfaragó a finn, fagyos hórengetegben játszódik, ahol elállatiasodott főszereplőnk visszavonultan éli magányos, érzelmileg szintén fagyott életét. Ezen hivatott változtatni egy hirtelen felbukkanó, titokzatos lány. Kár, hogy a két ember közötti kapcsolat pikantériája nincs jobban kijátszva, és hogy inkább a férfi vidéki taplóságára játszanak rá.

Kedves film a norvég Dobbanások is, a téma olyan, amiről mindenkinek van – kinek-kinek kellemesebb vagy kellemetlenebb – élménye, ez pedig az első, serdülőkori, ártatlan szerelem és a szexuális élmények. A mai túlszexualizált világban és az ilyen téren elvárások nyomásának kitett fiatalok között is lehet még fontosabb szerepe az őszinte érzelmeknek, mint magában az érzékiségnek.

Némileg érthetetlenül került a blokk végére a magyar Legenda. Mert hiába szól a film égetően aktuális problémáról, hiába rendezte Szirmai Márton (Szalontüdő, A süllyedő falu), hiába fényképezte Pohárnok Gergely és hiába játszik benne Török-Illyés Orsolya meg Hajdu Szabolcs, ha az egésznek nincs súlya. Talán azért mert nem akar semmit sem túl hangsúlyosan megjeleníteni, vagy talán mert túl erős volt előtte a felhozatal, mindenesetre bennem felötlött, hogy az ilyen sótlanság miatt nem szeretem sokszor a magyar filmeket sem. A Legenda sajnos színtelen, szagtalan és főképp felejthető.

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs pszichológus, újságíróként specializációja a filmek és a lélektan kapcsolódási pontjai, a pszichológiai jelenségek, elméletek filmes megjelenése, a művek mélylélektani-szimbolikus értelmezései.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés