Magazin

Indiai Filmhét 2017: Illúzió és véres valóság – Látszat

Nem elég igaznak lennie valaminek – annak is kell látszania! Hát még akkor, ha nem is igaz! Erről a bölcsességről szól a Látszat című társadalmi dráma, mely nem mellesleg az indiai középosztály életébe is betekintést enged.

A bollywoodi filmek azonkívül, hogy rendkívül látványosak és színesek, számos műfajt ötvöznek egymással. Az elmúlt évtizedben az indiai filmek egyre több nyugati hatást olvasztottak magukba, s ez elmondható Nishikant Kamat hatodik nagyjátékfilmjéről, a Látszatról (Drishyam) is, mely egyszerre moralizáló bűnfilm, thriller és lélektani dráma. A műfajkeverés mellé ráadásul erős kérdésfelvetés is társul: miként lehet a meghamisított valóságot megtörtént igazságként tálalni?

A történet egy család kálváriájáról szól, melybe akaratukon kívül keverednek. Vidzsaj (Ajay Devgan) nagyobbik lányát csalárd módon készített, kompromittáló képekkel kezdi zsarolni egy elkényeztetett, gátlástalan tinédzser, – aki nagyot veszít ezen a tisztességtelen játszmán, s mielőbb el kell őt tüntetni a színről. Az iskolázatlan, ám természetes intelligenciával megáldott Vidzsaj hétköznapi rafinériával olyan alibit eszel ki családja megmentésére, amelyen rendőrök tucatja sem tud fogást találni. A kihallgatások alkalmával – melynek során a rendőrök egyre brutálisabb módszerekhez folyamodnak – tökéletesen működik a négytagú család egybehangzóan elmondott sztorija, és a berendelt tanúk is sorra igazolják a hézagmentes alibit.

Igazán érdekessé az teszi a filmet, hogy mindazt a tudást, ami a zseniálisan megkonstruált családi vallomáshoz szükségeltetik, a családfő nem valós tapasztalataiból meríti, hanem az akciófilmek közvetítette világból. Vidzsaj egy kábeltévé-szolgáltató tulajdonosaként egész álló nap filmeket néz, és az azokból ellesett fordulatokkal-trükkökkel átitatva éli a hétköznapi életét is. Ezzel a szellemi poggyásszal felvértezve eszeli ki azt a briliáns tervet, amely a helyszíneket, az időpontokat és a tanúvallomásokat illetően is olyan tökéletes és kikezdhetetlen alibivé áll össze, hogy még a fiú harcban edzett rendőrtiszt szülei sem képesek a családjára bizonyítani gyermekük eltüntetését. Alibijük jórészt azon alapul, hogy a lányaik szellemi fejlődésére és jólneveltségére nagy hangsúlyt fektető középosztálybeli családként időnként elutaznak a közeli nagyvárosba, ahol – nyugati mintát követve – kulturális-vallási eseményeken vesznek részt, színvonalas hotelekben laknak, jobb éttermekben étkeznek és sokat shoppingolnak. Nishikant Kamat ezzel a megoldással egy társadalmi réteg szokásait is képes közvetíteni az európai nézőnek.

A három héttel később indított nyomozásban kiemelt szerepet játszik az emberi emlékezés természete. Vidzsaj – azon túl, hogy feleségébe és két lányába szinte beégeti a rendőröknek elmondandó történetet – valamennyi tanú fejébe furfangos, hétköznapi visszautalásokkal sulykolja be a találkozásaik pontos dátumát, – tökéletesen lefedve ezzel a bűncselekmény bekövetkeztének időpontját. Mindvégig pengeélen táncol a játék. A család és a rendőrség közötti adok-kapok izgalmas feszültséget generál, nem tudni, hogy a család tagjai végig ki tudnak-e tartani az ártatlanságukat bizonyító vallomásuk mellett.

Különösen érdekes a filmben az áldozat anyjának lelki átalakulását nyomon követni: miként válik kegyetlen, érzelem nélküli rendőrnőből az egyetlen gyermekéért aggódó anyává. A kíméletlensége eleinte tovább él a család tagjainak kihallgatásai során, de az események előrehaladtával lefoszlik róla az erőszakszervezet álarca, és esendő ember lesz. Ez a totális átalakulás ruházatának átcserélődésén is nyomon követhető. Testre simuló, férfias egyenruhájában brutális rendőrtisztként ismerjük meg, aki az általa ártatlanul megkínzottakat szemrebbenés nélkül küldi a halálba. Fia eltűnését követően azonban átvált az indiai nők által viselt, csodás, színes selyemszárira, a reménytelenség és gyász idején pedig feketére, melyben már fel sem lehet ismerni a hajdani kegyetlen rendőrnőt.

Bár a filmben lineáris cselekményvezetés valósul meg, egyes kulcsjeleneteknél előzőleg már látott események flashbackjei villannak be, szájbarágósan világítva rá ok-okozati összefüggésekre. Ez a didaktikus stílus évtizedekkel ezelőttről ismert ugyan, de európai szemmel nézve ma már elég furcsának hat. A Látszat sokkal érdekesebb lett volna ezen gyors, visszautaló bevágások nélkül, mert a nézőre bízta volna az események „összerakását”. Ez rejtélyesebbé, izgalmasabbá, – no meg rövidebbé is tette volna a közel három órás filmet. Az indiai filmeknek szinte elmaradhatatlan elemük a zene, és a Látszat dalbetétei is ezt igazolják. A felcsendülő dalok nem pusztán vidám avagy szomorú hangulatú zenei aláfestések, de szövegükkel a cselekmény alakulását is követik.

A Látszat minden hibája ellenére érdekes film, mert mindvégig képes fenntartani a történetből adódó feszültséget, és a végén még egy nagy csavarral is megtoldani. Meggyőző erejéhez nagyban hozzájárulnak a színészek, kiemelve itt a család mind a négy tagjának (Ajay Devgn, Shriya Saran, Ishita Dutta, Mrunal Jadhav) élvezetes alakítását, és emellett még a rendőrnő karakterét (Tabu) is. Valamennyiük játéka hozzájárult ahhoz, hogy a filmben kezdetben hihetetlennek tűnő látszat végül valósággá is váljon.

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com