Magazin

Bennfentes animációtörténet – M. Tóth Éva: Aniráma

m__toth_eva_anirama_bookM. Tóth Éva fogta magát, felállt a rajzasztal mellől és úgy döntött, hogyha már úgyis az animációs filmnek szentelte életét miért is ne adhatna egy kis átfogó útmutatót művészetéről a rajzfilm kedvelőinek bizonyítván, hogy az animáció nem feltétlenül csak gyerekeknek szól.

Magyar animációs filmes körök és az abban valamennyire jártasak M. Tóth Éva nevéről eddig az animációs rendezőre asszociáltak, az Aniráma megjelenésével azonban gyakorlati tudása mellett kiterjedt elméleti ismereteiről is számot adott az érdeklődőknek. Ez az ismeret minden bizonnyal grandiózusokkal nagyobb, mint amennyi egy százhúsz oldalas könyv lapjain elfér, az írónő éppen ezért fontosnak tartotta mindjárt az előszóban leszögezni: „ebben nem szerepel kötelezően mindenki, aki valaha működött az animációs művészetben”.

Ennek fényében nem meglepő, hogy az Aniráma nem egy komplett, minden részletre kiterjedő animációtörténet, sokkal inkább hasonlítanám az iskolai menza „mindentbele”-leveséhez, melyet ezúttal a konyhásnénik helyett egy szakavatott séf főzött meg. A jelzőt a legkevésbé sem pejoratívnak szántam, inkább egyfajta leírásnak a könyv szerkezetéről: M. Tóth Éva igyekszik minden számára fontos tényezőt számításba venni, csak úgy repkednek a nevek és a filmcímek a sorok között, ami a szakavatottabb olvasónak nem okoz gondot, de egy az animációs filmművészettel éppen hogy ismerkedő laikusnak lehet, hogy megterhelően hat ez a rengeteg információ. (Utóbbiaknak javasolnám, hogy ha egy mód van rá, a könyv végén kezdjék az olvasást – Minienciklopédia, 89. oldal – ahol is tisztába jöhetnek a legalapvetőbb animációs fogalmakkal.) A maximális befogadást a gyakori elkalandozások, időbeli ugrálások sem könnyítik meg, mindezektől eltekintve azonban egy tényleg minden lényeges momentumot magában foglaló animációtörténetet tarthatunk a kezünkben, és hogy az olvasás még élvezetesebb legyen, oldalanként három színes képben is gyönyörködhetünk.

A könyv szerkezetileg két nagyobb részre van osztva, az első a Nagytotál címet viseli, arra utalva, hogy az animációt ebben a fejezetben az egész filmtörténeten keresztül szemléli; a Kistotálból pedig könnyen kitalálható, hogy a magyar animáció története képezi a vizsgálat alanyát. Ezeken az oldalakon keresztül szerencsére nem csak egy szárazanyagszerű történelemleckét kapunk animációból, az írónő gyakorlati jártasságának köszönhetően egy meglehetősen szubjektív szűrőn keresztül mélyedhetünk bele az oldalakba, melynek eredményeképp számos „belsős” információval is gazdagabbak leszünk, többek között azzal is, miért is utálta Reisenbüchler Sándor annyira Disney rajzfilmjeit.
A könyv egyébként összesen hat fejezetet tartalmaz, az említett kettőn kívül a Flashback-re keresztelt utolsó oldalak animációközeli írásokat tartalmaznak, melyekből többek között az is kiderül, hogyan tervezte meg Gyurcsány Ferenc a Pannóniában saját kis rajzfilmfiguráját.

Annak ellenére, hogy az Aniráma megszerkesztettségét tekintve igencsak magában hordozza egy el-elkalandozó művészelme olykor kusza gondolatmenetét nem mondanám azt, hogy csak azok vegyék kezükbe M. Tóth Éva könyvét, akik első olvasásra fel tudják idézni magukban a benne felvonultatott több száz filmet. Lehet, kicsit nehéz lesz nem elkeveredni a sorok között, de egy bennfentes szemén keresztül ismerhetjük meg az animációtörténetet, ami olyan dolgokat is felfedhet előttünk, amik talán még a legtapasztaltabb filmteoretikusokat is meglephetik.

M. Tóth Éva: Aniráma
Kortárs Könyvkiadó, 2010

Avatar

Zsély Csilla

2007 szeptemberétől koptatom az ELTE-BTK filmes tanszékének padjait, és mint minden rendes bölcsész, én is igyekszem mindig (legalább) két lábbal a föld felett járni. Habár a filmezés gyakorlati oldala mindig is jobban foglalkoztatott (az amatőr filmkezdeményezéseket mostanra már szerencsére leváltották a kiforrottabb művek), 2009 őszén egy szép napon mégis az írásra adtam a fejem, és megpályáztam egy helyet az akkor épp munkaerő-frissítésen munkálkodó Filmtekercsnél. Azt pedig, hogy a filmezés és az arról való írás milyen békésen megfér egymás mellett, mi sem bizonyítja jobban, minthogy újabban már szorgosan igyekszem elsajátítani a sajtóakkreditációk minden csínját-bínját, mint a fesztivál rovat vezetője.

Filmek: Az animációs filmek iránti már-már beteges rajongásom talán életem első moziélményére, a Toy Story 1996-os megtekintésére vezethető vissza, a forma iránti lelkesedésem azóta töretlen, és újabban egy animációs blog elindításához vezetett. Egyébként nagyjából mindenevő vagyok, bár szívszaggató melodrámák, kaszabolós horrorok és zombifilmek kerüljenek. Abszolút kedvencként Tim Burtont említeném, A majmok bolygója kivételével.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya