Magazin

Van fogalmunk róla: MacGuffin és vörös hering

Az egyik motivál, a másik félrevezet. A Van fogalmunk róla sorozatunk legújabb részében a kalandfilmek és a krimik állandó kellékeinek, a MacGuffinnak és az orrfacsaró szagú párjának, a vörös heringnek nyomába indulunk.

MacGuffin és vörös hering: bár úgy hangzanak, mint egy felkapott belvárosi bisztró menü elemei, valójában olyan dramaturgiai eszközök, amelyekkel már mindannyian ezerszer találkoztunk. Olyannyira, hogy kaland és krimifilm szinte elképzelhetetlen is lenne nélkülük. Sokan hajlamosak is összekeverni őket. De mit is takarnak ezek az elnevezések? Honnan jöttek, és hogyan ismerhetjük fel őket? Ennek jártunk most utána. Kezdjük is a MacGuffinnal!

 

Mi a közös a máltai sólyomban, R2D2-ban és a Pogány Madonnában?

Tárgyak (bocsi R2!), amelyek motiválják a főhősöket, és ezzel alakítják a cselekményt. A MacGuffin az, amit a hősök minden áron meg akarnak szerezni, de önmagában – a nézőnek – nem izgalmas. A kincs, a titkos kód, a térkép, a csodafegyver, aminek a létezése mozgásba lendíti a film szereplőit, de valójában nem lényegesek.

A tipikus MacGuffin gond nélkül kicserélhető egy hasonló tulajdonságokkal bíró tárgyra, anélkül, hogy ez érdemben érintené a film cselekményét. Gondoljunk bele A nemzet aranya történetének lényege nem igazán változna meg attól, ha a szabadkőművesek kincse helyett a kristálykoponyákért zajlana a hajsza. A MacGuffin pusztán egy motiváló tényező, ami csak és kizárólag azért érdekes, ahogyan hat a szereplőkre, és ahogyan meghatározza az ő cselekedeteiket. Olyannyira, hogy számos olyan MacGuffint ismerünk, amelyek jelentősége a történet előrehaladtával egyre inkább csökken, vagy akár teljesen meg is szűnik. Gondoljunk csak a Roninban vagy a Ponyvaregényben lévő táskákra, amelyek tartalmára sosem derül fény. Mert nem lényeges: bármi lehet bennünk a Frigyládától kezdve, platina Pokémon kártyákon át, Thanos kesztyűjéig. Csak az a lényeg, hogy értékesek, és ezért a hősök meg akarják szerezni.

A MacGuffin elnevezés Angus MacPhail forgatókönyvírótól származik, de a népszerűséget Alfred Hitchcocknak köszönheti, aki rendszerint az alábbi anekdotával magyarázta, hogy mi is a MacGuffin.

„Egy skót név lehet a vonaton utazó két férfi történetéből. Az egyikük így szól: „Mi ez a holmi a csomagtartón?” A másik imigyen válaszol: „Hát az egy MacGuffin.” Erre az első megkérdi: „Mi az a MacGuffin?” „Nos, az egy olyan szerkezet, amellyel oroszlánokat lehet csapdába ejteni a skót felföldön”. „De hát nincsenek is oroszlánok a skót felföldön!” – rökönyödik meg az első. „Hát, akkor ez sem egy MacGuffin!”

Látják hát, hogy a MacGuffin jelentéktelen dolog.”

Persze a MacGuffin mint olyan már jóval korábban is létezett: hiszen gyakorlatilag az Arthur legenda Grálja vagy a mitológiai arany gyapjú is ugyanazt a funkciót tölti be a saját történetükben, mint az Egy Gyűrű.

Ám nem mindenki ért egyet Hitchcock „a MacGuffin lényegtelen a nézőnek” megközelítésével. Ilyen George Lucas is, aki az első Star Wars filmben R2-D2 képében direkt egy olyan MacGuffint alkotott, akinek a sorsa a nézőt is izgatja. Érdekes ebből a szempontból összehasonlítani az Egy új reményt a Skywalker korával. Hiszen Abrams egészen másképp alkotott MacGuffint. Az ő hozzá állása már jobban hasonlít Hitchcockéra. Csak éppen brutálisan túllőtt a célon: a Skywalker saga záródarabjában ugyanis gyakorlatilag egymást váltják az önmagukban (és a végkifejlet szempontjából) teljesen érdektelen MacGuffinok.

Ám félreértés ne essék: a MacGuffin csupán egy eszköz, amit, mint minden más eszközt lehet jól és rosszul is használni. Önmagában – ahogy a MacGuffinok – értéksemlegesek. Egy film nem feltétlenül lesz rossz attól, hogy a cselekményét egy MacGuffin indítja el. A Skywalker kora sem ezen vérzett el, hanem azon, hogy a kategóriájukban is kifejezetten érdektelen, és nem túl emlékezetes MacGuffinokon túl alig tudott más, belső motivációt adni a hőseinek.

Ám nem egy történet hősei nem csak MacGuffinokat, hanem mondjuk vörös heringeket is hajkurászhatnak…

 

Fejétől bűzlik a hal

A vörös hering kifejezésnek már az elnevezése is kissé félrevezető, ugyanis nem létezik ilyen hal. Legalábbis a természetben. A vörös hering elnevezés egy sóoldattal erősen átitatott, legalább 10 napig füstölt és szárított hal megnevezése. Az így tartósított heringfélék sajátos jellemzője a szúrós, különösen orrfacsaró szag. Olyannyira, hogy ideális eszköz volt vadászkopók kiképzésére: a vadnyommal keresztben húztak el vörös heringeket, hogy így eddzék az ebet arra, hogy ne térjen le a fő csapásról, egy hamis, zavaró szag miatt. Ez a történet pedig szépen meg is magyarázná, hogy a vörös hering fogalma miért vált a félrevezető információ szinonimájává. Egy baj van csak vele: márpedig az, hogy mint az kiderült a fenti, sokáig széles körben elfogadott eredettörténet ugyanis egy félrefordításon alapszik. Így mondhatjuk, hogy

a vörös hering eredete maga is egy vörös hering.

A fogalom – a mostani, félrevezetéssel szinonim – jelentése egy 19. századi újságírótól, William Cobbettől származik. Egyik cikkében, annak illusztrálására, hogy a politikusok miként vezetik meg az újságírókat felidézett egy gyerekkori – valószínűleg fikciós – esetet, amikor az „ellenséges” vadászkopókat vörös heringek használatával csalták el a vadászterületükről.

A vörös hering tehát egy olyan információ vagy tény, ami félrevezeti a nézőt/olvasót. Valami, ami eltereli a figyelmünket a lényegről. Ez lehet egy hamis félrevezető nyom (mint amilyen a A ​bíborvörös dolgozószoba című Sherlock Holmes történetben a „Rache” felirat), egy alibi, vagy éppen egy túlságosan átlátszó motiváció. A krimi irodalom (és mozi) hemzseg a vörös heringektől.

Szárnyas fejvadász 2049

Vörös heringgel van dolgunk, amikor azt hisszük, hogy a Psycho gyilkosa Norma Bates, vagy amikor A köd végén meg vagyunk győződve arról, hogy minden remény elveszett. A Szárnyas fejvadász 2049-ben sem K az első természetesen úton fogant replikáns, ő csak egy vörös hering.

Az azkabani fogolyban Harry Potter és a néző is azt hiszi, hogy Sirius Black Voldemort szolgája és  egy kegyetlen gyilkos, ám amikor végül kiderül ennek az ellenkezője, rá kell döbbenünk, hogy egy farkasbőrbe bújt vörös heringgel volt dolgunk. A Közönséges bűnözők – hála Kevin Spacey meséjének – pedig tulajdonképpen egyetlen hatalmas vörös hering.

A vörös hering így tulajdonképpen a MacGuffin ellentéte.

Mind a kettő dramaturgiai eszköz, ám míg az előbbi mozgásba lendíti a cselekményt, addig utóbbi funkciója az, hogy megzavarja azt, mellékvágányra terelve a szereplőket (és/vagy a befogadót).

 

***

Van fogalmunk róla cikksorozatunkban külföldi filmes kifejezéseknek járunk utána. Itt találhatod a sorozat korábbi megjelenéseit.

 

Avatar

Pongrácz Máté

Pongrácz Máté a Budapest Corvinus Egyetem Szociológia szakán végzett. A műfaji filmek nagy kedvelője és az elfedett, obskúrus, de értékes darabok felkutatója. A szerzői trash védnöke és Zardoz hírnöke.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya