Magazin

Magasfeszültség – Kémek a sasfészekben

Kemek a sasfeszekbenA Navarone ágyúi után tíz évvel Alistair MacLean ismét egy vérbeli háborús kalandregénnyel állt olvasói elé: ismét a második világháborúban járunk, a tét hasonlóan magas (ha nem magasabb), a küldetés pedig ugyanolyan lehetetlen. A sziklafallal védett Navarone helyett ezúttal egy még megközelíthetetlenebb és szigorúbban őrzött helyre kell hőseinek bejutnia: a Gestapo főhadiszállására, a bajor Alpok Schloss Adler kastélyába.

Ezen mű születése teljesen más körülményeknek köszönhető, mint az egy évtizeddel korábbi bestselleré: Richard Burton és az általa felkeresett producerek megbízták MacLeant, hogy írjon egy forgatókönyvet, egy vérbeli háborús kalandfilmet remélve a projekttől. Az író párhuzamosan kezdett dolgozni a forgatókönyvön és a regényváltozaton, és alig hat hét leforgása alatt mindkettővel végzett. Végül a film és a könyv nagyjából egy időben kerültek a mozikba, illetve a könyvesboltok polcaira, kiegészítve egymást.

Ezért is hasonlít rendkívül a regény és a film cselekménye egymásra. Illetve a regény – a Navaronéval szembeni – számos gyengesége is ennek számlájára írható. A történet vázlatokban voltaképp ugyanaz, mint a görög szigeteken játszódó sztori esetében, csak itt a fentebb említett hegyvidéki kastélyba kell hőseinknek beszivárogniuk, céljuk pedig kiszabadítani egy foglyul ejtett amerikai tábornokot.

Az akció vezetője ezúttal az angol titkosszolgálat egyik ásza, aki számára nem létezik lehetetlen, és aki ugyanannyira kedveli a cinikus stílusú humort, mint a szebbik nemet. Ha itt az olvasónak egy bizonyos, dupla nullával kezdődő kódnevű, brit titkos ügynök ugrik be, nem véletlen. ’67-ben járunk, a James Bond-láz világméretű jelenség, MacLean és a film készítői több mint nyilvánvalóan próbálták meglovagolni a trendet.

Ha a Navaronéra azt mondtuk, hogy nem sokat lelkizik, és gyors ütemben pörgeti az akciók halmozására épülő cselekményt, ezúttal még ezen is túllicitál a szerző. Smith őrnagy és társainak kalandjai hihetetlen iramban sorjáznak, megállásra, töprengésre, vagy bárminemű lélekrajzra egyáltalán nincs idő.

Ha úgy látjuk, hogy a Kémek a sasfészekben olyan, mint egy akciófilm könyvben elmesélve, nem is járunk messze az igazságtól. Kétségtelen, hogy a sztori sokkal jobban működik filmen, egy olyan médium közegében, mely önmaga is a mozgást és a vizualitást részesíti előnyben, mint az irodalom mezején, ahol a szavak elvéreznek a filmbeli látványosságokkal szemben.

Sajnos a Kémek a sasfészekben több ponton is elnagyolt: az események gyakran teljesen hihetetlenek, és a hősök sértetlenül mennek keresztül a leginkább embert próbáló akadályokon is. Ami pozitívum, hogy MacLean egy percre sem hagyja nyugodni az olvasót, és fokozatosan telerakja csavarral művét (például mikor az ember azt hinné, már mindennek vége, kiderül, mégis maradtak árulók…). MacLean regénye a ’80-as, ’90-es évek akciófilmjeit előlegezi meg: olyan rendíthetetlen hősökkel lapjain, akiknek egy-egy golyózápor meg se kottyan, akik nem lacafacáznak, hanem lőnek, és sohasem tévesztenek célt.

Ha valaki szeretné megtudni, milyen lehet egy akciófilmet elolvasni, annak bátran ajánlom a Kémek a sasfészekben regényváltozatát. Egyébiránt a filmváltozat megtekintése tökéletesen átadja ugyanazt az élményt, amit MacLean könyve jelent (sőt még többet is). Egy unalmas délutánra megfelelő szórakozás, az ember végigizgul kétszázötven oldalt Smithért és a többiekért, pár nappal később viszont már szinte nem is emlékszik rá. Izgalmas, gördülékeny, de feledhető.

Alistair MacLean: Kémek a sasfészekben
Partvonal Könyvkiadó, 2008

Rudolf Dániel

Nem is tudom mikorra vezethető vissza a film iránti érdeklődésem (értsd szenvedélyes rajongásom), talán valamikor ovis koromban történt először, hogy éles kritikusi szemmel elemeztem a Gumimacik aktuális epizódjait. Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Jelenleg az ELTE bölcsészkarán tanulok filmtudomány mesterképzésen, korábban kommunikáció szakon végeztem a Kodolányi főiskolán, és időközben diákzsűriztem is pár filmfesztiválon.

Filmek: Elsősorban a filmtörténet és a klasszikusok érdekelnek, ezen belül bármi, Bergmantól a B-noirokig. „Emberi gyengeségemnek” a klasszikus Star Trek sorozat iránti rajongásomat tartom.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com