Magazin

Magyar animáció az Anilogue-on

Az első számú magyar animációs filmfesztivál természetesen a magyar animációs filmművészetről is körképet ad. A Magyar animáció című műsor másfél órán keresztül mutatta be az arra érdemesnek ítélt műveket.

„Hogy legyen mivel dicsekednünk a császárvárosban” –‬ így vezeti be a műsort az Anilogue újságja, utalva a bécsi folytatásra. Jómagam kissé kételkedem benne, hogy sok dicsekednivalónk lenne: a válogatás egyik fele ugyan remek, a másik azonban lehangoló.

Legyünk túl az utóbbin. Két-három magyar animációnál nem tudtam eldönteni, vajon a rendező a közönségnek szánta-e a filmet, vagy csak saját magát szerette volna a tükörben pár centivel magasabbnak látni? (Ha rosszmájú lennék, tehetnék egy utalást a magyar filmekre általában, node nem vagyok, ugyebár?) Az összeállítás mélypontja a Tripper fiúk című film volt. A fesztivál szervezőivel ellentétben én bizony semmi értéket sem látok ebben az alkotásban. A történet afféle Guy Ritchie-koppintás lenne a lúzer proli főszereplőkkel, a nehézsúlyú keresztapákkal és -anyákkal, no meg a kemény humorral, de önmaga szándékolatlan, szánalmas paródiáján kívül semmit sem nyújt. A történet erőltetett, a humor jó lenne, ha erőltetett lenne, de egyáltalán nincs is, a szövegek és párbeszédek pedig egyesítenek két iskolás hibát: azt az idegesítő érzést, amikor egy mondat csak azért hangzik el, hogy a nézőt tájékoztassa, ám a sztoriban semmi értelme nincs, illetve a még idegesítőbb hibát, amikor olyan író szereplői szeretnének vagányul beszélni, akinek fogalma sincs a mai köznyelvről. A rappes dalbetétek pedig mindent, de mindent alulmúlnak, amit eddig moziteremben hallani volt szerencsétlenségem. A „fapofával végigülés” nem is fejezi ki a reakciónkat: az arcunkra szabályosan ráfagyott a fapofa. Mi a csudát keres ez a film az Anilogue-on?

Annál vidámabban gondolhatok viszont a másfél óra három záró művére: az Életvonalra, egy Magyar népmesék-epizódra és természetesen a Maestróra. A Magyar népmesék már akkor is kenterbe veri bármilyen, mégoly erős felhozatal nagy részét is, ha csak a megszokott színvonalat nyújtja; nem is kellett csalódnom. Amennyire láttam, az előttem ülő kedves angol pár is élvezte, annak ellenére, hogy bizonyára egy szót sem értettek a magyar narrációból. Ducki Tomek Életvonal című filmje már tavaly is szerepelt az Anilogue-on, idén is a felhozatal egyik csúcspontja a maga kreativitásával. Fogaskerék-fiú és -lány életsorspantomimja – kell-e ennél dúsabb fantázia? A záró mű, a Maestro pedig az utóbbi évek egyértelműen legjobb magyar alkotása. Az Oscar-jelölésen kívül ékesen tanúskodik erről, hogy a kedves angol pár is nagyot kacagott a végén. Pedig a felhozatalt amúgy különösebb reakciók nélkül ülték végig, és már aggódtam, hogy még sincs mivel dicsekednünk a tulajdon animációs filmfesztiválunkon.

 

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com