Nehéz nem személyes hangon beszélni a negyedévente megjelenő folyóirat Magyar film az 1980-as években című számáról, hiszen, ami a témát illeti, velem egykorú, ami pedig a folyóiratot magát, mióta filmeket nézek, elkísér. S ezzel bizonyára nem vagyok egyedül: a Metropolis tananyag és olvasmány, éppenséggel egy olyan folyóirat, ami szinte könyv: lapszámai nem évülnek el, de mindig izgalommal lehet várni a folytatást.
A Magyar film az 1980-es években című lapszám mindössze négy írást tartalmaz, s ezek közül egyik sem összegző, ami a kor ismeretében cseppet sem meglepő: a ’80-as évek nem büszkélkedhet sem világos korszakhatárokkal, sem domináns fejlődési ívvel, eltűnő és felbukkanó szigetjelenségek vannak, melyek laza összefüggésrendszert alkotnak csupán.
Az első írás egy tökéletes helyzetkép a kor intézménytörténetét illetően Varga Balázs tollából, melyre ráépülhet a többi három, elemzőbb jellegű szöveg. Meleg Gábor Egy pszeudo-irányzat címmel öt film elemzését mutatja be, leginkább arról szólva, hogy az eklektikusság és a töredékesség mellett milyen sémák, motívumok kapnak helyet a következő alkotásokban: Eszkimó asszony fázik, Kutya éji dala, A pronuma bolyok története, Ex-kódex. Bakos Gábor a fekete széria forma- és stíluselemzésére vállalkozik, de ezáltal eljut a legmélyéig, a Rossz rejtélyének felfejtéséig. Nagy Réka Sára pedig, a folyóirat záróesszéjében a rendszerváltás hatását, kiemelt filmként pedig az Álombrigádot veszi górcső alá.
A Metropolis Magyar film az 1980-as években című lapszámának elolvasása után azon merengtem, hogy felnőtt egy generáció a filmkritikusi érában, és ez nem csak az idő múlását jelzi, hiszen az „újaknak” is van mit mondaniuk, és tudnak is. Majd a filmekre gondoltam, a jelen évtizedére, hogy vajon milyen összefoglaló kerekedik majd ki, mik lesznek a kulcsfilmek és mennyi? S ha nem lenne éppen aktuális, még közhelyes is lehetne: „Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!”