Magazin

Magyar filmek Montrealban

A vizsgát és az Utolsó rapszódiát is vetíti az augusztus 23-án kezdődő A-kategóriás kanadai filmfesztivál, a World Film Festival Montrealban.

80 országból érkező 432 filmmel kezdődik csütörtökön az öt kontinens kortárs filmművészetének felfedezésre invitáló World Film Festival Montrealban. Az Észak-Amerika kulturális fellegvárában megrendezett filmverseny a nemzetközi produceri szövetség (FIAPF) által A-kategóriásnak minősített 14 filmfesztivál egyike a berlini, cannes-i és velencei mozgóképmustrák mellett.

A nagyszabású filmfesztivál Bergendy Péter A vizsga című filmjét versenyen kívül mutatja be „World Greats” elnevezésű válogatásában. A vetítésen Hámori Gabriella, az ügynökfilm női főszereplője személyesen vesz részt. Gyöngyössy Bence Utolsó rapszódia című filmjét a montreali filmfesztivál „World Cinema” szekciójában tűzik műsorra. A magyar-francia koprodukcióban készült, Liszt Ferencnek emléket állító filmet a rendező személyesen mutatja be a fesztiválon.

A montreali filmfesztivál elsőfilmes versenyében indul Maciej Adamek lengyel filmrendező lengyel-német-magyar koprodukcióban készült filmje is, a Zdjecie (A fénykép), melynek magyar koproducere Muhi András (Inforg Stúdió).

Filmunió

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com