Magazin

Magyar Filmhét 2014: Egy órányi hiteltelenség – A rajzoló

rajzolo Mattyasovzsky Zsolnay Bálint 2013-as alkotása egy figyelemre érdemes történetet mutat(hatna) be egy fantomkép-rajzolóról, aki az általa megrajzolt bűnöző, és annak áldozatainak megszállottjává válik. És bár teszi mindezt hibátlan beállításokkal és gyönyörű képekkel, a film egy pillanatig sem képes elhitetni velünk azt, amit ésszel felfogunk ugyan, de látni nem látunk.

A rajzoló legnagyobb problémája az, hogy a néző tudja, mit is akar mondani és mutatni, de ezt valójában a film nyelvén nem teszi meg. A hiba talán a forgatókönyvben keresendő, a párbeszédek átlagon aluliak, és ennek a legszerencsétlenebb hozománya, hogy a színészi játék is semmissé, ha nem rosszá válik.

Tamás (Kocsis Gergely) fantomkép-rajzoló a rendőrségnél, magányos és magának való figura. Az ő feladata ezúttal is egy immáron öt áldozatnál tartó erőszaktevő arcának rekonstruálása, mely során különböző nőkkel, különböző sorsokkal találkozik. Elvileg, bár ezt inkább utólag vonja le a néző magának, ahogy halad a film, egyre jobban a rajz megszállottjává válik, és a tökéletes, 100%-os pontosságot űzi. Közben kapunk egy-egy szálat a haldokló édesapjával, akiről ő gondoskodik, és egy nővel, akit titokban rajzolgat egy parkban, majd akivel lassan valamilyen kapcsolata alakul ki.

Hogy az apás szálra mi szükség, arról fogalmunk sincsen, de legyen csak ez a kisebbik baj. A főhős érzéketlen és már-már bunkó a megerőszakolt nők „kihallgatásakor”, semmi együttérzés, semmi tapintat. Értjük mi, hogy a karakter érzelmi intelligenciájával lehet valami, de ehhez édes kevés egy olyan jelenet, amelyben szépen felvágja a zöldalmát és sorba teszi a szeleteket. És ez a tökéletes példa a film (egyik) hibájára. Ha valami nincsen rendesen bemutatva és alátámasztva, akkor nem jutunk el arra a szintre, ahol a rendező szeretne minket tudni. Az utolsó képsorokból visszavezethetjük, hogy a rajzoló mániákussá vált, de ezt korábban egyáltalán nem éreztük. És ugyanez a helyzet a film, egy hatalmas adag jóindulattal fordulatnak nevezhető jelenetsorával is. Megkapjuk a két színészt, elmondják, amit el kell ilyenkor, és mi csak ülünk, hogy ez most honnan került elő. Hogyan is jutottunk el idáig? Annál pedig kevés rosszabb van, mint amikor a néző nem érti a cselekményt.

rajzolo 2

Kevés rosszabb, de nem semmi rosszabb. Rosszabb például, amikor úgy ülünk végig egy egész órát, hogy egy szavát nem hisszük el vagy érezzük át a szereplőknek. Ez pedig egy ilyen témájú filmben mindent tönkretesz, sőt olykor még nevetségessé is válik, megsemmisítve teljesen az alap célt. A légből kapott párbeszédek, a monotonitás felsőfoka és az ezzel sajnos szorosan együtt járó gyenge színészi teljesítmény ellensúlyozására kevés a hibátlan operatőri munka, az érzéki képek és a hangulatos táj.

A legzavaróbb, hogy az elképzelés ötletes és egyedi, és egy igazán érdekes és elgondolkodtató filmet is kaphatnánk, ha mindaz összejönne a filmnek, amit érzünk, hogy meg akar mutatni. Mivel azonban nemhogy minden, de inkább semmi sem áll össze, így egy zavaros és hiteltelen történetet láthatunk, amely utolsó menedéke az lehetett volna, ha nincsen benne egyáltalán beszéd. Nem így történt, és kár, hogy még csak nem is kár érte.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com