A Magyar Filmhét programjából két tévéfilm is a kommunista Magyarországon játszódott: míg az Utolsó adás az ‘56-os eseményeket mutatja be békaperspektívából, az Árulók a rendszer hajnalán, 1948-ban szembesít a hazugságokra épülő új ideológia visszásságaival.
Utolsó adás
Az Utolsó adás az utóbbi évek egyik legrejtélyesebb magyar filmje – a szinopszison és a stáblistán kívül semmit nem lehet tudni sem a készítés körülményeiről, sem az alkotókról. A tévéfilmnek kikiáltott, független és gyakorlatilag nulla forintból megvalósított mű a látványosan amatőr mivolta ellenére is érdemes a figyelemre. Kovács Patrick (máshol: Patrik) filmje ugyanis hihetetlenül kreatív, ezzel pedig – és ez nem csak üres hátbaveregetés – könnyedén feledteti minden kezdetlegességét. Az ‘56-os forradalom előtt, alatt és után játszódó darab megvalósítása talán fapados, de a tartalma aligha, így pedig őszintén élvezhető.
A film főszereplője a rádióamatőr Olivér, akit egy diákcsínynek is beillő akció miatt (az adást meghekkelve Elvist sugárzott a Kossuth) előbb annyira megvernek, hogy tolószékbe kerül, majd büntetésből egy rádiózavaró állomásra osztanak be a nyugati határ mentén. Októberben aztán Olivér a négy fal között lesz hős, amikor rádiójával felveszi a kapcsolatot a bécsi amerikai követséggel és folyamatosan tudósít az eseményekről – igaz, hogy az országot nem sikerül megmentenie, de legalább beleszeret az amerikai telefonos kisasszonyba. Vajon beteljesülhet a szerelmük a vasfüggöny két oldalán?
A csodás, vagy legalábbis magyarázat nélküli eseményekben bővelkedő film a magyar politikai-közéleti humor hagyományait követi: az Egészséges erotika vagy az Idő van groteszk, burleszk elemekkel tarkított stílusának továbbörökítője. Az Utolsó adás könnyedén nevetségessé teszi a hatalmat, miközben az utóbbi évek egyik legszimpatikusabb szerelmes történetét bontakoztatja ki. A remek párbeszédek, a következetes filmstílus, az ötletes részletek (például a „kód”) és a vagány zenék tovább emelik Kovács filmjének fényét – a kóla és Lenin találkozása például fantasztikus geg. Nulla forint ide vagy oda, azért a feliratok korrektúrájához szerezhettek volna egy magyar szakos önkéntest, mert a helyesírási hibák csúnyán belerondítanak a képbe.
Árulók
Az Utolsó adás párdarabjaként (szerencsére utána) vetített Árulók az utóbbi évek míves tévéfilmjeinek egyike. Fazakas Péter a Szabadság – különjárat után ismét Köbli Norbert forgatókönyvíróval dolgozott együtt, aki nélkül elképzelhetetlen lenne a kortárs tévéfilmek felfutása. Ismét huszadik századi történet, a diktatúra bedaráló gépezete elleni küzdelem elevenedik meg az Árulókban, ráadásul (például az említett Szabadság – különjárathoz, A berni követhez vagy a Félvilághoz hasonlóan) egy feledésbe merült, igaz történet adja a kiindulópontot.
Az V. kerületi Sas utca 1951 és 1990 között a Guszev nevet viselte, aki állítólag a 48-as forradalommal szimpatizáló, a cári paranccsal szembeszegülő, emiatt kivégzett orosz kapitány volt. Csakhogy Guszev valójában sohasem létezett: a figura Illés Béla kommunista író kitalációja, aki a mártír alakjával igyekezett közelebb hozni egymáshoz a magyar és a szovjet népet. Az Árulók a bámulatos hazugság legabszurdabb oldalát ragadja meg: egy magyar delegáció ugyanis 1948-ban kiutazott a Szovjetunióba, hogy felkutassa Guszev sírját és esetleges ereklyéit, ám semmit nem találtak – a füllentés lelepleződése ellenére viszont az utca (és több más magyar közintézmény) átnevezése megtörtént.
Köbli és Fazakas egy szerelmi történetbe ágyazza Illés és Guszev történetét, ami általános érvényűvé is teszi a sztorit: az Árulók szerint ugyanis Guszev történetéből Illés lánya, Tatjána rendezett színdarabot a forradalom centenáriumán. A darab főszereplője az egyetemista lány szerelme lett, aki aztán történészként, a delegáció tagjaként rájött a hazugságra. Mivel felemelte a hangját, természetesen a formálódó kommunista rendszer azonnal eltaposta. Ez pedig a kommunizmus áldozatai előtti főhajtássá teszi az Árulókat.
A tévéfilm-reneszánsz többi darabjához hasonlóan az Árulók is élvonalbeli magyar színészeket mozgat: Sztarenki Dóra és Klem Viktor szerelmespárja mellett Hegedűs D. Géza nyújtja a legjobb alakítást. Hegedűs egy éven belül két zseniális antagonistát testesíthetett meg: A hentes, a kurva és a félszemű mellett a hithű kommunista, de gyáva Illés Béla is izgalmas figura, akit nem lehet gyűlölni, inkább csak sajnálni a hibái miatt.
Meddig juthat egy hazugság, mielőtt szembeszállnak vele? Örvendetes, hogy két tévéfilm is ezt a kérdést boncolgatta a Filmhét programjában, az önkény ellen lázadó figurákkal a középpontban. Az Árulók és az Utolsó adás akár egymás folytatásai is lehetnének, miközben további vicces közös vonás, hogy feliratos nyitányuk a „birodalom” és a „lázadók” emlegetésével a Star Wars-ra emlékeztet; a negyvenes-ötvenes évek magyar történelme tehát felfogható kalandjátékként? S bár gyökeresen eltérő gyártási háttérrel érkezett a két film, akár még mindketten a Filmhét nagy nyertesei is lehetnek: az a furcsa helyzet állt ugyanis elő, hogy a programban vetített négy tévéfilm (ezeken kívül a Csandra szekere és az Egy szerelem gasztronómiája) mindegyikét jelölték minden lehetséges tévés Magyar Filmdíjra. Úgy tűnik, ma Magyarországon tévéfilmet rendezni kész főnyeremény.
