Magazin

Magyar Filmszüret: Metro-Goldwyn-Filmalap – Öt éve működik a Magyar Nemzeti Filmalap

magyar filmalapÖt évvel ezelőtt állt fel a Magyar Nemzeti Filmalap, és három éve mutatták be a magyar filmgyártás megújításának érdekében elindított új szervezet első filmjét. A Filmalap működéséről sokan beszéltek sokféleképp – mi úgy vizsgáltuk meg, mintha egy hollywoodi stúdió lenne. Vagyis mi, magyarok egyszerre a részvényesek és a fogyasztók vagyunk.


Hirdetés

Az mindenkinek megvan, hogy amikor egy film megbukik, az mindig a Magyar Nemzeti Filmalap hibája, ha pedig nyer valamilyen díjat, akkor az mindig a Magyar Nemzeti Filmalap eredménye? Ha drága, az a Filmalap hibája, ha nem adnak pénzt, az a Filmalap hibája? Ha nem nézi meg senki, ha nem készül el, ha elkészül, de nem filmalapos pénzből?

Amíg mi, nézők és állampolgárok mondjuk ezt, addig ez egy nagyon helyes megközelítés a részünkről, elvégre a Magyar Nemzeti Filmalap költségvetését mégiscsak mi fizetjük! Egy éles piaci csavarral azt is mondhatjuk, hogy mi vagyunk a szervezet részvényesei. Márpedig nekünk se mindegy, hova tesszük a pénzünket, ha már olyan keményen megdolgoztunk érte. A játék kedvéért a Magyar Filmszüret kapcsán egy cikk erejéig a tulajdonosok szemszögéből megvizsgáljuk, jó helyre tettük-e a pénzünket az elmúlt öt évben. A célunk pedig egyértelmű: tudatosítsuk az olvasókban, hogy a Filmalapot mi, magyarok finanszírozzuk azért, hogy nekünk, magyaroknak filmek készüljenek.

Alapítsunk konglomerátumot!

Nagyjából konszenzus övezi azt a döntést, hogy a korábbi céget be kellett dönteni. A Magyar Mozgókép Közalapítvány rosszul gazdálkodott a pénzükkel. Amikor öt évvel ezelőtt megszüntették, már 5,1 milliárdos tartozása volt. Utólag az ellenőrzését végző állami szerv óriási hiányokat talált, és itt nem csak arról van szó, hogy felelőtlenül osztogatták a pénzt, maguk a pénzosztók is zsebre tettek néhány milliárdot. És ez még csak a „régi stúdiónk” tevékenységének anyagi oldala.

alan parker

Igazán elismert filmekben sem tudott sok eredményt felmutatni a Magyar Mozgókép Közalapítvány. Tarr Béla lenyűgöző alkotásai mellett elvétve emlékezhetünk meg fesztiválsikerekről. Viszont akkoriban még néztek magyar filmeket honfitársaink: tömegek látták a Valami Amerikát, a Kontrollt, a Magyar vándort vagy épp a Sorstalanságot. Mégis a múlt évtized végére alapvetően elvesztette hitelét a magyar film, és kialakult egy tudatalatti közmegegyezés a társadalomban: a magyar film rossz. Sajnos szerintem volt benne igazság.

Több szempontból megalapozott volt tehát a Magyar Nemzeti Filmalap felállítása. A filmszakma persze érthető okokból nem örült a változtatásnak: a szakmai önkormányzat elvesztését és egy új, centralizált rendszert láttak benne. 2012 botrányokkal terhelt év volt: Tarr Béla megalakított egy másik filmalapot, sajtómagyarázatok szerint saját maguknak is oszthatnának pénzt a Filmalap vezetői, félő, hogy náluk lesz az utolsó vágás joga is, stb. És közben a váltás miatt két évig nem készültek filmek Magyarországon.

Mit gyártsunk?

A legnehezebb kérdés természetesen arra vonatkozik, hogy milyen filmeket gyártson az új „stúdiónk”. Ezt a Filmalap esetében egy öttagú bizottság dönti el: Andrew Vajna filmiparért felelős kormánybiztos, Havas Ágnes, a Filmalap vezetője, Divinyi Réka forgatókönyvíró, Miskolczi Péter producer, valamint Kovács András Bálint, az ELTE professzora. Ők döntenek a beadott pályázatok sorsáról, továbbá arról a pénzről is, amit az adófizetők biztosítanak számukra. Amitől lényegesen különbözik a Filmalap a Mozgókép Közalapítványtól, hogy folyamatos konzultációs támogatást nyújt a szervezet a filmgyártás egésze során a forgatókönyvírástól a vágásig.

Szász János: A nagy füzet
Szász János: A nagy füzet

És most jön a kérdés: milyen filmeket szeretnénk mi, magyarok? Olyat, ami elviszi a jó hírünket a világ végére is? Vagy olyat, amin mi magunk is jól szórakozunk? Amire szívesen beülnénk a barátainkkal, családtagjainkkal, vagy inkább olyat, amely képes megvilágítani olyan társadalmi perifériákat, amelyek a hétköznapokban láthatatlanok előttünk? Sok kamaradrámát készítsünk vagy inkább kevés monumentális mozit? Lehetőség szerint legyen mindenféle: legyen szórakoztató popcorn-, látványos akció, elgondolkodtató művész- és korhű történelmi.

Ahogy a felsorolásokból látszik, ez egy rendkívül összetett kérdés, amelyben pillanatnyilag nincs konszenzus. A Filmalap felállításakor a filmiparért felelős kormánybiztos, Andrew Vajna nyilatkozatai alapján körvonalazódott egy konkrét cél: járjanak újra magyarok tömegei moziba, az elborult művészfilmeket pedig engedjük el. A kijelentés hatására a filmszakma ismét felkiáltott, attól féltek, hogy ezek szerint évente csak 4-5, politikai befolyással felülről irányított mozgókép készül majd hazánkban.

A Magyar Nemzeti Filmalap bemutatja…

Ehhez képest a valóság teljesen más lett. Hiába létezett konkrét koncepció Vajna fejében, egyrészt az ő szavazata is csak egynek számít a bizottságban, másrészt a Filmalap csak abból tud válogatni, amit benyújtanak hozzá. Lehet, hogy szeretnének évente egy-egy monumentális mozit vagy harsány vígjátékot, de ha nem érkezik be ilyen jellegű forgatókönyv, akkor nem fog készülni ilyen film.

Megdönteni Hajnal Tímeát Osvárt Andrea
Megdönteni Hajnal Tímeát

Információink szerint a legtöbb beérkező szkript lesújtó minőségű (pedig elég alaposan megszűrik a jelentkezést, ahogy erre egy blogbejegyzés élesen rávilágít), elvétve találni csak jó kiindulópontokat, amelyeket talán érdemes fejleszteni. A forgatókönyv-fejlesztés pedig hosszú munka, egyes esetben akár másfél évig is eltart, és még ez sem garancia, hogy lesz belőle film. Erre viszont óriási szükség volt, hiszen a milleniumi években már-már úgy tűnt, a magyar filmeknek nincs forgatókönyve (kiráz a hideg, ha az Egy szoknya, egy nadrág párbeszédeire gondolok). Az biztos, hogy ebben a tekintetben óriási javulás figyelhető meg, de persze itt is vannak kivételek (Dumapárbaj).

És hogy mekkora a javulás? Három évvel ezelőtt, A nagy füzet premierjén arról cikkezett a sajtó, hogy 34 éve nem nyert ekkora díjat magyar film, mint amivel Szász Jánost díjazták Karlovy Varyban. Ehhez képest azóta Karlovy Varyba nyerni járnak a magyarok, két éve a Szabadesés három díjjal távozott, idén pedig az Ernelláék Farkaséknál ismét elhozta a fődíjat. És közben a Saul fiát Oscar-díjjal és Cannes-ban a Zsűri nagydíjával méltatták, a Fehér Isten ugyancsak Cannes-ban az Un Certain Regard szekció fődíját vitte el. És akkor még nem kezdtünk bele a kisebb díjak felsorolásába, amiket többek között a Liza, a rókatündér, az Utóélet vagy épp a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan nyert az utóbbi években. Persze nem mindegyik film készült filmalapos támogatással a felsorolásból, de összességében jól látszik, honnan hová fejlődött mindössze három év alatt a magyar film külföldi megítélése.

„Ha üzenetet szeretnél küldeni, próbáld meg a Western Uniont”

A Metro-Goldwyn-Mayer producerének legendás mondata szerint „a filmek célja a szórakoztatás. Ha üzenetet szeretnél küldeni, próbáld meg a Western Uniont”. Ez a felfogás egyre jobban jellemzi a Filmalapot is.

Az minden tekintetben látszik, hogy a szerzői filmek felől elkezdték a műfajfilmek irányába terelni a magyar filmgyártást. Készült már akciófilm (Tiszta szívvel), akcióvígjáték (Argo 2.), időutazós sci-fi (Hurok), thriller (Kút, Víkend), fantasy (Liza, a rókatündér) western (Délibáb), vígjáték (Megdönteni Hajnal Tímeát, Coming out) és történelmi film (Saul fiaA nagy füzet), sőt még feketekomédia is (UtóéletIsteni műszak). A cél e tekintetben is az, hogy még jobban megszólítsák a közönséget, hiszen Hollywood is erre építi a sikereit a hetvenes évek óta.

Saul fia
Saul fia

Az eredmények a műfajfilmek minőségének tekintetében is megmutatkoznak, a kritikusok többsége ugyanis többnyire jónak ítéli meg az elkészült alkotásokat. Persze voltak kivételek (a mélypont talán a Dumapárbaj, a Zero és az Éjszakám a nappalod volt), de összességében kedvezően fogadták a legtöbb filmet, mi itt a Filmtekercs.hu-n is átlagosan 10-ből 7-et vagy jobbat adtunk a magyar filmekre az utóbbi években.

Csőd

Minden próbálkozás ellenére azonban a magyar film képtelen megmozgatni a magyar nézőket. A kétszázezres nézőszámot csak a Saul fiának sikerült meghaladnia, és annak is csak két részletben, az Oscar-díj hatására. Az Argo 2. és a Megdönteni Hajnal Tímeát hozta a várt nézőszám minimumát, de nem többet. Csalódást keltett viszont szinte minden műfaji film eredménye: a Tiszta szívvelt harmincnyolcezren látták, és ez már jónak számít, ennél sokkal rosszabb volt a Hurok vagy épp a Víkend. És akkor nem beszéltünk még az olyan csúfos bukásokról, mint a Délibáb, amit az első hétvégéjén mindössze nyolcszázan néztek meg. Igazi meglepetéssikert csak kétszer tapasztalhattunk: a Liza, a rókatündér jó híre szájról szájra terjedt, és így végül a tízezres nyitóhétvégéje dacára több mint százezren látták, illetve hasonlóan robbant a VAN, ami pedig ötvenezer néző fölé kúszott.

Liza, a rókatündér
Liza, a rókatündér

Azt, hogy miért nem érdekli a magyarokat a magyar film, igazából senki nem tudja. Pedig mindenfélével próbálkoznak a forgalmazók, de az Oscart leszámítva minden díj vagy pozitív kritika ellenére nem tudják kiváltani az érdeklődést. Ahogy azt számtalanszor megmondták, ez egy általános, európai jelenség, de ahogy többször megemlítik, vannak ellenpéldák a közvetlen szomszédainknál is.

Érdemes látni azt is, hogy azért a nézők becsábítása elsősorban a forgalmazó feladata mindenhol a világon. Persze ha egy film megbukik, azért mindig a stúdiót (producert, rendezőt) okolják. Nálunk is így van: Hajdu Szabolcs a Délibáb bukása kapcsán a Filmalapot okolta, ugyanezt tette Nemes Gyula Zero esetében. A legnagyobb kudarc ráadásul éppen egy olyan filmet övez, amit a Filmalap egyik tanácsadója, Goda Krisztina rendezett: a Veszettek a nyolcszázmilliós költsége ellenére mindössze néhány ezer nézőt érdekelt. Ebben az esetben pedig már belpolitikai kérdéssé vált az ügy, a szélsőjobboldalról szóló mozit többször ostorozta a magyar szélsőjobb a bukás kapcsán.

Holdinggá válás?

A Filmalap az első öt éve alapján számos területen jól teljesített. A félelmek nem váltak valóra: nem egy szűk kör készít filmeket Magyarországon, és azt szinte minden alkotó kijelenti, hogy nem szólnak bele a gyártás folyamatába. A szakma viszont továbbra is nagyon hiányolja a Filmalap működésével kapcsolatos vitákat, a legtöbb filmes szeretné, ha nagyobb teret engednének a fejlesztési javaslatok  átgondolására.

Veszettek
Veszettek

Botrányok viszont egyelőre nem övezik a Filmalap tevékenységét. Három esetet lehet csak megemlíteni. A Zero kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök fejének kisatírozása borzolta a kedélyeket, a Kútból ki kellett vágni egy jelenetet, de ez igazából Kálomista Gábor magánakciója (vagy inkább ámokfutása) volt, illetve épp az első Magyar Filmhét idejére esett a Toldi-botrány. Mint emlékezetes, Pálfi György a Szabadesést követően kezdett neki a magyar hős életéről szóló film elkészítésének, azonban a hatalmas költségvetés (több mint kétmilliárd forintról volt szó) folytán a Filmalap erősebb beleszólást követelt meg magának, és ez olyannyira komoly konfliktust okozott az alkotó és a finanszírozó között, hogy a rendező végül elállt a tervtől. A Zero és a Kút egészen speciális eset, a Toldihoz hasonló botrány azonban Hollywoodban sem szokatlan – ha a Filmalapra stúdióként tekintünk, egészen érthetőek voltak az aggályok. Úgy tűnik, maga Pálfi György is megbékélt az eseménnyel, új tervére már rábólintott a Magyar Nemzeti Filmalap.

Vagy bedöntés?

Az érdektelenségre egyelőre nem látszik a megoldás. A Filmalap keresi a kiutat, két irányban változtatnak az eddigi működésükön. Egyrészt nagyobb költségvetést biztosítanak a filmeknek, így talán a jobb látvány vagy a nagyobb húzónevek képesek lesznek becsábítani a nézőket a mozitermekbe. Másrészt pedig az eddiginél nagyobb forgalmazási támogatást biztosítanak a filmek mellé.

Tiszta szívvel
Tiszta szívvel

Kérdés, hogy adjunk-e több pénzt egy olyan stúdiónak, ami olyan filmeket készít, ami igazából nem érdekli a közönséget. Mert közben igenis sokat járunk moziba – abban az évben, amikor nem voltak magyar filmek, akkor is mentek filmek a szélesvásznon, mégpedig sikerrel. Lassan fel kell tenni a kérdést: kinek van szüksége magyar filmekre?

Eddig a pontig működik a stúdió-filmalap párhuzam. Európában a kultúra mindig sokkal nagyobb támogatást kapott, emiatt talán emelkedettebb is, mint az Egyesült Államokban. Persze látni kell azt is, hogy nem a nyereségesség a kérdés, ez a szűk magyar piacon elképzelhetetlen (hacsak nem annyi nyílt reklám van benne, mint az S.O.S. Szerelemben volt). Ennek ellenére még mindig kérdés, nem luxus-e ekkora támogatást nyújtani hazánkban a filmszakmának.

A Magyar Nemzeti Filmalap fennállásának öt éve kapcsán úgy gondolom, itt az idő, hogy erről nemcsak a filmszakma, hanem mi mint tulajdonosok és nézők is elkezdjünk komolyan beszélni. Elvégre a mi pénzünkről van szó.

(Október végén 1956-os forradalom és Zsigmond Vilmos emlékére magyar témájú tematikus hetet tart a Filmtekercs: a Magyar Filmszüret keretében a hazai filmélet aktualitásaihoz kapcsolódóan kritikákkal, elemzésekkel, toplistákkal és interjúkkal készülünk.)

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu