Magazin

Balaton, nyár, hazai filmek – Programok, amiket ne hagyj ki az idei Magyar Mozgókép Fesztiválon

A Magyar Mozgókép Fesztivál három balatoni helyszínen, Veszprémben, Füreden és Almádiban várja a közönséget június 9. és 12. között. A vetítések, köztük több premier mellett kísérőprogramokra, közönségtalálkozókra, szakmai programokra és kerekasztal-beszélgetésekre is sor kerül – mindez igazi nyári hangulatban.

Pár napja megírtuk, hogy a MMF-nek ismét a balatoni térség ad helyt. A négy nap alatt kilenc helyszínen majdnem 100 filmet nézhetünk meg 500 forintért, a kísérőprogramok pedig ingyenesek. Az igazi fesztiválhangulat során mindenki megtalálja a kedvére való programot – ezek közül válogatva hoztunk egy szubjektív áttekintést azokról, amelyeket mi biztosan nem hagynánk ki. A teljes program az esemény honlapján elérhető, Facebookon és Instagramon pedig kulisszatitkokba is bepillantást nyerhetünk.

A játszma – filmpremier (június 9.)

Bergendy Péter 2011-es, hatalmas sikert arató kultfilmje, A vizsga folytatása a Fazekas Péter rendezésében készült A játszma. Az eredeti főszereplők (Nagy Zsolt, Kulka János, Hámori Gabriella és Scherer Péter) ismét visszatérnek, hozzájuk csatlakozott Staub Viktória. A folytatás 1963 Budapestjén játszódik. Jung András (Nagy Zsolt) magánélete boldog, szakmájában is elégedett lehet, egyetlen apróság zökkenti ki csak, törtető kollégája, Kulcsár (Scherer Péter) esetleges előléptetése. Egy lezáratlan ügy kapcsán keresztezi útját a múltból előbukkanó legendás kém, Markó Pál (Kulka János). Ezt követően “fordulat fordulatot követ és kezdetét veszi egy könyörtelen párharc, ahol senki és semmi nem az, aminek látszik, és egyetlen emberi gesztus az életedbe kerülhet” – írja a film szinopszisa.

A játszma jelölt a Magyar Mozgókép Díjra, méghozzá számos kategóriában: a Legjobb játékfilm / Legjobb rendező / Legjobb férfi főszereplő / Legjobb operatőr / Legjobb forgatókönyvíró / Legjobb hangmérnök, hangmester / Legjobb vágó / Legjobb jelmez / Legjobb maszk / Legjobb mellékszereplő díjért is verseng. A premier 9-én este 9-kor lesz, másnap pedig közönségtalálkozóval ismét vetítik.

Valóságos-e egy dokumentumfilm szereplője? – kerekasztal-beszélgetés (június 11.)

Június 11-én, szombaton 15.30-kor a veszprémi Expresszóban kerül sor a Valóságos-e egy dokumentumfilm szereplője? című kerekasztal-beszélgetésre, amelynek Oláh Kata, a Digitális nomádom, Kőrösi Máté, a Dívák és Papp Gábor Zsigmond, a Bereményi kalapja című filmek rendezői, valamint Lajos Tamás, a Katinka producere lesznek a főszereplői.

Vajon milyen felelősséggel jár a rendezőre nézvést egy valós ember ábrázolása? Mennyiben manipulálja ezt az ábrázolást a rendező saját víziója, kamerája? A beszélgetés moderátora Józsa László, a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete (MADOKE) elnöke.

Szia Életem! – filmpremier (június 10.)

Vékes Csaba és Rohonyi Gábor filmje a szülővé válás kérdését feszegeti Thuróczy Szabolcs főszereplésével. Az 55 éves egyetemi tanárt és egykori sztárírót, Barnát kirúgták állásából, mert összeszűrte a levet egy diákjával, és ha ez még nem lenne elég, küszöbén felbukkan soha nem látott, óvodáskorú gyereke is. A kezdeti ellenszegülés és Barna életformájának (amely abszolút nem gyerekkompatibilis) összeegyeztetése az új helyzettel várhatóan számos klasszikus komikus csavart tartogat.

A Szia Életem! jelölt a Magyar Mozgókép Díjra a Legjobb férfi főszereplő kategóriában. A premierre június 10-én este fél 8-kor kerül sor, június 12-én fél 5-kor pedig ismét vetítik, ami után közönségtalálkozón is részt vehetnek a nézők.

Szakmai programok

Hat sokszínű szakmai esemény is helyt kap a Magyar Mozgókép Fesztiválon, amelyek foglalkoznak a filmipar covid okozta nehéz helyzetével; aktualitásokkal a hazai filmgyártás, valamint a folyamatos stúdióbővítés -és fejlesztés kapcsán és a magyar művészeti felsőoktatás nyújtotta lehetőségekkel. Ezek mellett idén is sor kerül az Inkubátor Program bemutatkozására, amelyben első egészestés nagyjáték -vagy dokumentumfilmjük megrendezésére pályázhatnak az alkotók. Idén az MMF-en a programban négy inkubátoros film szerepel, a Külön falka és a Kilakoltatás, A legjobb dolgokon bőgni kell és a Legjobb tudomásom szerint.

A Filmre vele! néven futó szakmai programban pedig öt magyar bűnügyi történet és öt forgatókönyv-fejlesztő verseng, a tét: az NFI első körös fejlesztési támogatása.

Bereményi kalapja – filmpremier (június 11.)

A Bereményi Géza (távolról sem lezárt) életművéről szóló portréfilm végigveszi a művész eddigi karrierjét. Az íróként és filmkészítőként is több generáció életérzését összegző művek szerzője Tóth Barnabás társaságában emlékszik vissza művészi pályájára.

A Bereményi kalapja premierje június 11-én este fél 8-kor lesz, majd másnap délután ismét vetítik. A dokumentumfilm jelölt a Magyar Mozgókép Díjra a következő kategóriákban: Legjobb rendező / Legjobb vágó / Legjobb egész estés dokumentumfilm.

A Magyar Mozgókép Fesztivál zárónapján, június 12-én a Magyar Mozgókép Díjak ünnepélyes kiosztására kerül sor, amelynek során kiderül, az elmúlt egy év magyar filmterméséből mely alkotók és alkotások bizonyultak a legjobbnak.

A cikk felkérésre készült

Németh Míra

Németh Míra 2019-ben csatlakozott a Filmtekercs csapatához. Miután látta az Amélie csodálatos élete című filmet, 12 évesen döntött úgy, hogy filmekkel akar foglalkozni. Azóta „mindenevő”: szerzői filmeket, blockbustereket, dokumentumfilmeket egyaránt szívesen fogyaszt, különösen kedveli a sajátos rendezői szemléletet, az abszurd humort és a társadalomkritikát a filmekben.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!