Magazin Papírfény

Giccstenger New Yorkban 100 éven át – Mark Helprin: Téli mese

Téli mese (Winter's Tale)
Téli mese (Winter's Tale)

teli meseMark Helprin 1983-as alkotása egy felnőtteknek szóló romantikus mese, mely a folyton változó New York 100 évét hivatott bemutatni egy több időben és térben mozgó világban, ahol a csodák léteznek, az emberek évszázadokat ugranak át, és ahol az igaz szerelem mindent legyőz. Hogy az alap elgondolás, vagy a kivitelezés miatt lett-e a könyv ennyire élvezhetetlen, kérdés, de egy valami biztos, a Téli mese egy átgondolatlan, csapongó és végtelenül nyálas mű, melyre talán mindennél jobban illik a mondás: a kevesebb néha több. 

„Ez nem egy igaz történet, ez egy szerelmes mese.” – áll a könyv első lapján, melyet, bár nyilván nem annak szánta az író, vehetünk egy gyengécske figyelmeztetésnek is. Gyengécske, mert az a hatalmas mennyiségű összevisszaság és érthetetlenség, ami a következő 600 oldalon vár bennünket, jóval komolyabb felkészítés után kiált. Bár, látszólag Helprin tisztában van vele, hogy mesebeli, sőt természetfeletti történetet alkot, mégis próbálja magát komolyan venni. Ez pedig minden értelemben rosszat tesz a műnek. Ha valami mese, akkor legyen is az, de egy teljesen valótlan világot ne akarjon senki valósnak beállítani, mert a végeredmény sok-sok hitetlenkedő és ideges olvasó lesz, akik csak kapkodják a fejüket egy-egy eseményt követően.

A történet az 1800-as évek legvégén indul New Yorkban, ahol is egy csapat rosszfiú üldözi Peter Laket, a kedves és becsületes csirkefogót. Hősünk folytonos menekülése közben akad rá egy különleges tulajdonságokkal bíró, csodaszép fehér lóra (Athansor), aki örök társául szegődik. Együtt átrepülik a város feletti égboltot és közben az élet értelmét kutatják. Hogy Athansor pegazus-e, vagy csak el van varázsolva, netán egy állat bőrbe bújt angyal, ahogy az a filmadaptációban van, a könyvben nem derül ki. És ezt ugye nekünk el kéne fogadnunk, hiszen ez egy mese.

Peter kalandjaik során talál rá a fiatal, de sajnos haldokló Beverlyre, kiben igaz szerelemre lel. És bár itt is megkérdőjelezhető, hogy ugyan miért is akar valaki azonnal testi kapcsolatba lépni azzal a vadidegennel, aki éppen betört az otthonába, még mindig kettejük kapcsolata a leghitelesebb szál az egész könyvben. Ők legalább nem első látásra, vagy éppen első hallásra szeretnek egymásba, ahogy azt a későbbi két pár teszi. Boldogságuk megtalálását követően azonban egy szerencsétlen fordulat során Peter Lake eltűnik, főhős nélkül hagyva minket. Pedig a 200-dik oldal fele már elkezdhettük megkedvelni, noha inkább a megszokás, mintsem a jól felépített karakter miatt.

Sokat azonban nem kell várni (egy darab oldalt), hogy ugorjunk egy száz évet az időben, és megismerkedjünk Hardestyvel, a józan, figyelmes és családszerető fiúval, aki a legigazságosabb várost keresi, jelentsen ez bármit is. Szerelmes mese lévén természetesen ő is rátalál az igazira, csak úgy, mint a később behozott újabb két szereplő. Ráadásul, szintén a mese miatt(?) véletlenül mind egy helyen szereznek állást, egy újságnál, melynek vezetője a korábbi történetszálból megismert Beverly kisöccse, akinek akárhogy nézzük is, egy legalább 105 éves kitűnő fizikai és mentális állapotoknak örvendő öregembernek kell lennie.

Ha pedig a csillagok ilyetén történő összeállása valakinek nem lenne elég, Peter Lake is visszatér a lovával együtt, szinte sértetlenül, egy napot sem öregedve, emlékezetétől azonban megfosztva. És hogy ez hogyan lehetséges? Megint csak nincsen válasz. De tény, hogy itt van, hogy megint egy csodálatos véletlen folytán ő is ugyanannál az újságnál helyezkedjen el, mint a többiek.

Félreértés ne essék, nincs semmi baj a véletlenekkel, de van egy határ, amit átlépve sajnos hihetetlenné válik még egy mese is. És sajnos ugyanez áll a nem evilági megoldásokra is. Itt sem lenne probléma, ha Peter Lake egy szent tó vizébe esett volna, ami történetesen egy időkapu (bár itt halkan megjegyeznénk, hogy akkor már sci-fi-vel és nem mesével lenne dolgunk). Ha azonban valaki csak úgy átugrik 100 évet az időben mindenféle magyarázat nélkül, az jogosan hagy kívánnivalót maga után. Az csupán hab a tortán, hogy több szereplő is időutazó, hogy a holtakat fel lehet támasztani, és szivárványból épülnek a hidak New York romlott és elveszett utcái között.

Mindez talán mégis beleférne egy mese kereteibe, ha azonban nem lenne a környezet ennyire precízen valóságosra megalkotva. Így viszont éppen ezen kontraszt miatt válnak a mesebeli elemek hiteltelenné. Ha 10 oldalon keresztül olvasunk egy pontos utcaleírást az 1900-as évek eleji New Yorkról, ha már szinte maguk előtt látjuk a rozsdás kapukat, a kopott falakat és az utca hemzsegő forgatagát, sosem hisszük el, hogy egy átlagon felüli méretekkel bíró fehér csodaló hirtelen átrepüli a fél várost. Nincsen összeegyeztetve a környezet a történettel, ez pedig az egész könyvet elrontja, hisz valljuk be őszintén, szeretnénk hinni, hogy minden mesében van egy kis igazság.

teli mese2A végeláthatatlan hossza mellett, ami megint nem lenne feltétlen hátrány egy jó olvasmánynál, a Téli mese stílusa a legzavaróbb. Próbáljuk meg a rendkívül otthonos, fület-pihentetően csöndes és szívmelengetően kellemes aranynapsugár áztatta szobánk tömör, de tekintélyt parancsoló, egyedien faragott, újonnan lakkozott, mahagóni barna karosszékünkben elképzelni, hogy milyen is lehet, amikor valaki különlegesen megerőltető és indokolatlan jelzőhalmazzal lát el minden egyes élő, mozgó, létező és meglévő főnevet. Fárasztó? Szerintem is.

Utóbbi azért különösen fájó, mert a havas téli táj, New York lüktető utcái, az egész város megjelenítése vihetné a hátán a történetet, de egyszerűen nem tudja, hiszen mire végre elérkezünk egy utca, ház vagy szoba bemutatásának végéhez, egyszerűen belefáradunk a mondatba.

Téli mese tehát egy jócskán túlcicomázott tripla szerelmi történet, elhelyezve a duplán századfordulós New Yorkba, megtoldva egy nagy adag kliséhalmazzal. A követhetetlen történethez társul a követhetetlen stílus, melyek a “mese” átfogó varázsszó alatt kapják meg létjogosultságukat. Egy pozitívuma mégis van a könyvnek: jobb, mint a belőle készült 2014-es filmadaptáció. Így, ha valakinek mégis megjött a kedve a sok órányi mesének álcázott, rózsaszín ködbe burkolózó, megmagyarázatlan eseményekkel teletűzdelt Téli meséhez, az még mindig inkább olvassa el.

 

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
1 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com