Magazin

Mediawave 2014: Szigorúbb előzsűrit! – Kisjátékfilmek 3.

manel_raga_la_gallina

manel_raga_la_gallinaA kisjátékfilmek harmadik állomása két dolgot bizonyított: 1) kiemelkedő tehetségű kisjátékfilmesek élnek Magyarországon; 2) szigorúbb előzsűrire van szükség a Mediawave-en.

Az öt rövidfilmet tartalmazó összeállítás a spanyol Manel Raga A tyúk filmjével kezdődött, mely fekete-fehéren, szavak nélkül mesél el egy megrendítő történetet egy fiúról, aki estéről estére kénytelen végighallgatni, ahogy édesapja megerőszakolja édesanyját. A hallgatásba burkolózás mellett a minimális, de remekül eltalált zenehasználat is erősíti a film drámaiságát, a tehetetlenség érzését az elnyomó-uralkodó hatalommal szemben, amit az apa képvisel. Az anya végül belehal a kínokba, és ekkor bukkan fel a címszereplő tyúk, aki szó szerint és – bár képen nem mutat meg mindent a Tarr Bélától tanuló rendező, de valószínűleg – mindenféle(!) értelemben átveszi az anya helyét a családban…

Ezután az erős kezdés után jött a fekete leves, ráadásul rögtön két film képében. A francia Zalfa Seurat Sportklub című filmje egy hatvanéves nőről szól, aki egy városszéli, totálisan kihalt, sőt, teljesen fel sem épített sportklub éttermének teraszán várja a szülinapi bulijára érkezőket. Vagyis várná, csak éppen senki nem jön, ezért az arab pincérrel kezd el beszélgetni, akivel a maximálisan érdektelen párbeszédük közepette felvetik ugyan a kérdést, hogy az izraeli szituációban a zsidóknak vagy a palesztinoknak van-e igazuk, de ez az egyetlen érdekes téma el is hal másfél mondat után. És ennyi. Jön még ugyan egy lány, aki menekül valaki elől, majd megnyugodva táncolni kezd a pincérrel, meg egy tolószékes fickó, aki az idősebb hölgy férjének vallja magát, de hogy valójában miről is szólt ez a 26 perces, roppant lassú tempójú és eseménytelen alkotás, azt néhány nézőtéri felhorkantásból és értetlenkedő tekintetből ítélve nem sokaknak sikerült megfejteniük.

Essünk túl gyorsan a román-holland koprodukcióban készült Napló #2 című filmen is, melyben egy nőt interjúvolnak meg arról, hogy megszagolta és megízlelte-e már a saját haját, illetve hogy mit szokott csinálni azzal a férfival, akinek rendszeresen fizet egy nagyobb összeget, hogy felmenjen hozzá. A nő azt feleli, hogy csak nézi, ahogy levetkőzik és lefekszik az ágyára, semmi több. Ez természetesen túl ingerszegény, ezért az interjút készítő hölgy mi mást is tanácsolhatna, mint hogy legközelebb, ha esetleg elalszik a férfi, szagolja meg. Megteszi… Mindez 16 percben, rengeteg fekete képpel, szinte kizárólag beszélő fejekkel. Adina Pintilie alkotása.

jan_erik_nogisto_foto

És ezután jött a fellélegzés, az igazi örömmámorként ható, és egyben a blokk egyetlen humoros jeleneteket tartalmazó filmje, Nagypál Orsi Kispárizsa. A történet egyszerű, bájos, vicces és borzasztóan valóságízű. Egy falucska vagongyárába nyugati szállítmány érkezik: hatalmas ládányi ruhák, hogy legyen elég géprongy. Az egyik dolgozó azonban meglátja a dologban rejlő lehetőséget, összecsődíti a falucska hölgyeinek színe-javát, és ideiglenes éjszakai turkálót nyit a gyárban. 1986-ban – ugyanis ekkor játszódik a történet – nagy kincs a nyugati holmi, így a válogatásból hamarosan verekedés, végül pedig halálos kimenetelű baleset válik. A humoros hangvétel azonban megmarad az elhunyt néni (Pogány Judit) temetésén is, így tulajdonképpen végigkacaghatjuk a film mind a 14 percét.

A blokk utolsó alkotása az észt Fotó című film volt, mely egy végtelenül egyszerű történeten keresztül mutatja be generációk ellentétes együttélését. Főhősnője, a 30 év körüli Maarit mozgáskorlátozott édesapjával él, és igyekszik teljes mértékben az ő igényeinek eleget tenni. A zsémbes apának azonban semmi sem jó, ezért folyamatosan megbántja lányát – az a fajta tipikus „ha van rajta kalap, az a baj, ha nincs rajta, az a baj”-típusú ember. A lány pedig csak tűr és tűr és tűr, míg egy napon megismerkedik a kilencéves Rainerrel, aki változást hoz az édesapjának feltétel nélkül engedelmeskedő lány mindennapjaiba. Maarit ugyanis meghívja őt ebédelni, majd együtt mennek strandra, és végül egy egészen bizarr kapcsolat alakul ki kettőjük között: Semmi „olyan” nem történik ugyan, a lány azonban mégis teljesen úgy kezeli a fiút, mintha a párja lenne. Mindeközben Maaritnak csapja a szelet egy nála is idősebb csatornaszerelő, aki azonban inkább elriasztja őt, mintsem a szimpátiáját vívná ki, és nagy nehezen Rainer anyjának is feltűnik, hogy fia a szokásosnál is többet cselleng ismeretlen helyeken.

A film végül a kisfiú és édesanyja elköltözésével zárul, és a lánynak csak egy közös röntgenkép marad emlékül kis szerelme után, ám a feliratok utáni jelenetből az is kiderül, hogy Maarit végül mégis elfogadta a lúzer csatornás fickó közeledését. A film óriási érdeme, hogy mondanivalóját nem közvetlenül az orrunk elé tolva, már megrágva tálalja, hanem hagyja, hogy a néző olvassa ki a szereplők tekintetéből élethelyzeteik drámáját. Katrin Maimik és Jan Erik Nõgisto alkotása egyértelműen a Kisjátékfilmek 3. legelgondolkodtatóbb darabja.

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com