Magazin

Mediawave 2013: A kardos, a bajszos meg a többiek – változatos dokumentumfilmek

feherkardSorsok és harcok – alapvetően ez a két szó határozta meg az idei Mediawave tematikus programját, és noha a szervezők kiemelten kezelték a női sorsok és háborús szituációk köré szerveződő alkotásokat, már a dokumentumfilmes paletta is bebizonyította, hogy sokkal tágabban kell értelmeznünk a fenti két kifejezést. Az alábbiakban a Világ-képek névre hallgató dokumentumfilmes versenyprogramból szemezgettünk nektek, valamint – kakukktojásként – egy régi tartozásunkat róttuk le az egyik versenyen kívüli mű bemutatásával.

Az ördög (The Devil)

A francia Jean-Gabriel Périot hétperces rövidfilmje archív fotók és videofelvételek segítségével mutatja be az elnyomásban élő feketék helyzetét. A kísérletező kedvű rendező úgy igyekezett hatást gyakorolni a nézőkre, hogy lendületes zenét vágott a vizuális anyag alá, így az utcai tüntetések leverésének képsorai koncerten való pogózáshoz, maga az alkotás pedig egy hosszabb film előzeteséhez kezdett hasonlítani. A jogaikért küzdő afroamerikai aktivisták archívjainak mai köntösbe bújtatása egy kérdést azonban mindenképpen felvet: manapság vajon már teljes az egyenjogúság, vagy még mindig lenne hova fejlődnünk ilyen téren?

Karusszel (Karuzela)

A lengyel Karusszel az Afganisztánban állomásozó katonák életébe enged betekintést a maga bő negyedórás hosszában. Marcin Kaminski filmje rendkívül hatásvadász, ám el kell ismerni, szó szerint lélegzet-visszafojtó felütéssel indít, amikor egy aknakereső katona sisakjára szerelt kamera képét mutatja hosszú perceken keresztül. Az akció rosszul sül el, egy bomba felrobban, a katonatársak pedig – a tankos ágyúlövésekkel tarkított temetés után – razziázni kezdenek néhány afganisztáni kisváros utcáin. A végső kérdés azonban itt is nyitva marad, miszerint a katonák cselekedete vajon nem több-e egyszerű bűnbakkeresésnél, bosszúállásnál? Megállítható vajon az erőszak karusszelje?

karuzela

A vándorlók (Stranniki)

22 perc, statikus kamera, fekete-fehér képek és szövegnélküliség – nagyjából ennyivel tudnám összefoglalni az orosz Alexei Sutormin mozgóképét, mely A vándorlók címet viseli, és amely különböző korú és nemű emberek vasúti síneken történő sétálását mutatja be; semmi többet. A felvételek, a vágás és az időnként felvillanó feliratok olyan hatást keltenek, mintha egy jóval régebbi filmet látna a nagyérdemű, holott egy 2011-es alkotásról van szó. Közelkép egy idős néni bevásárlószatyráról, macskát üldöző kisiskolások, munkából (feltételezhetően) hazafelé igyekvő, demizsonjából nagyokat kortyoló munkásember – mindez a vágányokon. A néző pedig gondolkodóba esik: „Vajon Oroszországban ennyire megoldatlan a közlekedés?” Aztán jön egy vonat. Aztán megy minden és mindenki tovább. Vége.

Fehér kard

A világ egyetlen vak, fekete öves aikido-mesteréről szinte egyértelmű, hogy dokumentumfilmet kellett készíteni. Ha hozzávesszük azt az egyáltalán nem elhanyagolható tényt is, hogy ez az ember – név szerint Németh Vilmos – többféle forrásból szerzett harcművészeti tudását arra használja, hogy egy látássérültek számára specializált önvédelmi módszert dolgozzon ki, akkor különösen adja magát a téma. Az azonban, hogy mindez nagyrészt csak a film sillabuszából érthető meg, hatalmas baklövésről árulkodik.

A film utolsó néhány percéig ugyanis fogalmam sem volt róla, hogy a Fehér kard egy különálló módszer, sőt, a neve se hangzott el korábban. A 60 perces film ugyanis egy nyomokban aikidót tartalmazó doku volt egy vak ember életéről, aki kamaszként és fiatal felnőttként küzdött meg a farkasvakság folyamatával, joghallgatóként pereket folytat a könyvkiadókkal a látássérültek hátrányos megkülönböztetése miatt és jó apaként igyekszik nevelni gyermekeit. Mindez persze szép történet – és nem is szeretnék szívtelennek tűnni –, de láttuk már ezerszer.

A mindennapi küzdelem, a hajthatatlan tenni akarás vágya persze így is átjön, sőt, tematikus szempontból Tóth Péter Pál filmje valóságos állatorvosi lova a fesztivál bevezetőben említett fókuszainak, ám alkotásként nem több egy átlagos dokumentumfilmnél. Sajnos azt kell mondanunk, Németh Vilmos története sokkal érdekesebb lehet, mint amilyennek a Fehér kard bemutatja. (Hancsók Barnabás)

magyar_bajusz

Magyar bajusz

Lakos Nóra filmje az utóbbi évek legszellemesebb magyar dokuja – nem véletlen, hogy 2012-es évvégi dokulistánkba is beválogattuk. A negyven perces alkotás egy különleges férfitársaság tagjait követi, akik nagy gonddal ápolják a férfiasság és hazafiasság jelképének számító bajszukat. A bajuszhuszárok elhatározzák, tíz év után megtörik a német Günter Rosin sikersorozatát, és megszerzik előle a Bajusz Európa Bajnokság Magyar Bajusz kategóriájának fődíját – a film többek között ezen becsületbeli küzdelem története.

A magyar bajusz könnyedén válhatna az élcelődés célpontjává, Lakos azonban – még ha nem is veteti túlságosan komolyan a nézővel a témát – úgy tud róla mesélni, hogy nem csak tiszteletben tartjuk, de kicsit meg is szeretjük a film végére ezt az elsőre bolondságnak tűnő hagyományt. Már önmagában a témaválasztás is kitűnő, de a Magyar Bajusz ennél jóval többet is kínál: Lakos filmjében egyszerre van jelen az ismeretterjesztés és a szórakoztatás – nagyon szellemes animációs betétek segítségével tudhatunk meg sok-sok érdekes infót a magyar bajusz történetéről, a helyes bajuszápolásról és a sportszerű bajuszviselés szabályairól. (Molnár Kata Orsolya)

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com