Magazin

Mediawave 2013: Szemrevaló dokumentumfilmek a nemzetközi versenyprogramból

agyagtáblákSajnos a legjobb dokumentumfilm díjával távozó cseh alkotást, a Szerelem a sírbant elszalasztottuk az idei Mediawave-n, de még így is akadt bőven kitárgyalásra méltó mozgókép a kategóriából. Többek között egy fehérorosz munkásfilm, egy elmegyógyintézetről szóló, orosz kísérleti dokumentumfilm, valamint egy spanyol művészportré. S akkor még nem is beszéltünk a magyar vonatkozású Mocskos ablakról, amely egy amszterdami prostituált-gyilkosság hátterét próbálta felderíteni.

Victor Asliuk: Forróság (2012)

A mindösszesen 19 perces alkotás a Munkák és napok elnevezésű Világ-képek blokkban kapott helyet, de a fehérorosz Forróság besorolása korántsem ilyen egyértelmű. Dokumentumfilm, de a filmetűd műfajával is kapcsolatba hozható. Victor Asliuk egy gyapotüzem működését örökíti meg, szótlanul, kizárólag gépzajjal kísérve, sivár fekete-fehér, de inkább fekete képi világgal. A robotoló munkások céltévesztett tekintetét költői asszociációk súlyosbítják. A festői hóesést a gyárban koszos gyapothullás váltja el, a berozsdált, szétázott munkagépek mellett berozsdált, szétázott sorsok foglalnak helyet. Mindezt egy-egy csizmaforma, egy-egy félkész termék kedvéért.

Sergei Loznitsa: Levél (2012)

A Munkák és napok szekció második alkotása sem tiszta dokumentumfilm, orosz rendezője, Sergei Loznista kísérleti jelleggel fordult a világtól távol eső elmegyógyintézet mindennapjai felé. A Levél formailag egy archív, a századelőn készült mozgókép képi világát idézi, ezzel is jelezve, hogy a nyugat-orosz tájat csaknem érintetlenül hagyta a civilizáció. Mi több érthető emberi beszéd sem zavarja meg a természet hangjait, a „bolondok” gügyögése szervesen beépül e tiszta közegbe. A rendező párhuzamot is von a békésen legelésző tehenek és a helyüket kereső betegek között. A gond csak az, hogy a következetesnek tetsző rendezés ellenére a Levél valódi üzenetet, mondanivalót nem kínál fel.

Isaki Lacuesta: Agyagnaplók (2011)

Mivel az Agyagnaplók egy mozgóképes művészportré, nehéz megmondani, hogy Isaki Lacuesta dokumentumfilmje vagy Miguel Barcelo művészete ragadott-e magával a Mediawave vetítésén. De tény, hogy minden klappolt – még ha nem is vagyok teljesen bizonyos abban, hogy megértettem a spanyol képzőművész titkát. Olybá tűnt számomra, hogy Miguel Barcelo az időbeliséget, a változást igyekszik megragadni a képzőművészetek keretein belül, s a téma maradéktalan kifejezésre juttatása érdekében a természethez és az ősi kultúrák szellemiségéhez fordul ihletért, hajtóerőért, sőt művészi eszközért. A dokumentumfilm három alkotás(típus) elkészültét rögzíti. Láthatjuk Barcelot, ahogy a termeszek és skorpiók által szétrágott papírlapok mintázatát örökíti meg. Egy albínó férfiről évezredes barlang bejáratánál készít portrét. És persze ott van a letaglózó erejű Paso Doble, amely előadás keretében egy több négyzetméteres agyagtömbbe – Nagy Józseffel közösen – vájnak kaparással, ütésekkel, rúgásokkal mintázatokat. A közönséges agyag a szemünk láttára, „élő egyenesben” alakul át művészeti alkotássá, mindenegyes vonás szakrális töltettel ruházódik fel, s a saras-mocskos alkotói folyamat szép lassan egy rituáléval ér fel. Pláne, ha egy történelem előtti idők nyomait magán viselő afrikai hegy előtt mutatják be az előadást, pláne, ha a dokumentumfilmes vetítésre egy erőd mélyén kerül sor. És még egyszer kihangsúlyoznám: nem mondom, hogy megértettem Miguel Barcelo művészetét, de abban biztos vagyok, hogy az Agyagnaplók két művészeti ág, a képző- és a filmművészet szerves összeolvadásának köszönheti döbbenetes hatóerejét; mintha a kamera képes lett volna lencsevégre kapni azt a változást, amelyet a spanyol képzőművész előadásának tematikai szervezőelvéül választott. (A film teljes egészében megtekinthető az alábbi videó jóvoltából.)

Walter Stokman: Mocskos ablak (2012)

2009-ben Amszterdamban meggyilkoltak egy Szabó Betty nevű prostituáltat, a 19 éves magyar lány gyilkosának kilétét azóta is homály fedi. A rendőrség mellett a holland rendező is beleásta magát a rejtélyes ügybe, ám tekintetét csakhamar az örömlányok életlehetőségeire, a „pályaválasztás” motivációira, valamint a gyásszal, a gyilkosság traumájával birkózó szülőkre és kolleginákra fordította. Jóllehet a Mocskos ablak sok újat nem mond a prostituáltak életkörülményeiről, vagy családi hátteréről, három összetevő miatt mégis érdemes a figyelemre. Egyrészt felrajzolja egy levitézlett apa megrázó portréját, aki alkoholmámoros és magányos életének utolsó energiáit arra szenteli, hogy lánya legalább halála után ne függjön a maffiától – a szülőt beperelték, mert ellopta gyermeke hamvait a strici által fizetett kegyhelyről. Másrészt külföldi szemmel ragadja meg a magyar viszonyokat, s megmondom őszintén magyar várost, pláne egy megyeszékhelyet (Nyíregyháza) jómagam még nem láttam ennyire lerobbant állapotban fényképezve. Harmadrészt pedig újfent meggyőződhetünk Tóth Orsi (Csendesek) színészi tehetségéről, aki egy szereplést megtagadó luxusprostituált bőrében adja elő a törékeny pillangó mondandóját. A Mocskos ablak mindezen erények miatt éri meg a pénzét.

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Filmtekercs szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com