Magazin

Mese Neil Gaiman tollából – Csillagpor

Neil Gaiman Csillagpor című könyve minden kétséget kizáróan mese. S hogy nem teljesen klasszikus mese, vagyis inkább romantikus-humoros-kaland-fantasy, hiszen inkább így illenék kategorizálni, az a szerző humora, napjainkra reflektáltsága miatt van. Mégis elolvasva a regényt, egy szóban összpontosul az élmény: mese, bizony az.

A történet helyszíne egy kicsinyke falu, Falva a világ végén, vagyis két világ határán. Az egyik világ a mi világunk, a másik a tündéké, ott boszorkányok, varázsszerek, királyságok és kalandok vannak. Falvában egyszerű emberek, akik családokban élnek, szokásaik vannak, szeretik a sört és a kilencévente megrendezésre kerülő vásárt, amikor megnyílik a két világ határa. A réges-régben vagyunk – tudatja velünk a szerző – akkortájt, amikor „Mr. Charles Dickens folytatásokban kezdte közölni a Twist Olivért”. S a történet úgy kezdődik, ahogy egy mesében a történetnek kezdődnie kell: adott egy fiatalember, aki Szíve Vágyát áhítja elnyerni. Tudja is, ki az, vagyis tudni véli, ám amikor az éjszaka közepén egy hol madár hol nő alakban létező igen pimasz szépség magáévá teszi, mindenki elgondolkodhat, hogyan is van ez a szív dolog. S hogy gyerek is lesz, az csak később derül ki. Meg az is, hogy származása folytán a gyermek – aki idővel szintén fiatalemberré cseperedik – fele életét kénytelen Falvában, a másikat Falván túl, a tündevilágban tölteni. S erről is az a bizonyos szív dolog tehet. Meg egy öntudatos fruska nagyívű kívánsága: azt, pont azt a hullócsillagot szeretné megkapni, amit együtt látnak aláhullani az égből. De akkor még senki nem sejti, hogy a Csillag is egy öntudatos fruska, csak a másik világban. A félvér fiatalember pedig útnak indul, hogy a nemesnek hitt cél kapcsán megérezze a világok rendjét, az erőt, a bátorságot, a tiszta jóságot.

A könyvből film is készült, amolyan hollywoodi. 2007-ben Matthew Vaughn rendezésében, azonos címmel. Az alaptörténet maradt, csak éppen a hangsúlyok tolódtak el. A felgyorsított felvezetést egy igen hosszas (és felturbózott) finálé zárja óriási happy enddel. A szereplők is mind egy kicsit rózsaszínűbbek, idegesítőbbek. Mesének ez is mese, de nem olyan komplex, mint amit Gaiman megírt Csillagpor című igazán fantasztikus regényében.

Neil Gaiman: Csillagpor

Agave, 2010

Keller Mirella

Keller Mirella

Keller Mirella az ELTE Filmelmélet és filmtörténet, illetve Magyar nyelv és irodalom szakán végzett. Jelenleg a Nyelvtudományi Doktori Iskola hallgatója. 2008 óta publikál filmes cikkeket. A Filmtekercs.hu ötfős szerkesztőcsapatának tagja. [email protected]

Add Comment

Click here to post a comment

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya