Magazin

Mindent az oktatásról – Osztályellenség

A Lux-díjra jelölt OsztályellenségHátborzongató precizitással illesztették össze az Osztályellenség című szlovén filmet. A nehezen befogadható dráma szinte minden felmerülő kritikát megfogalmaz az európai oktatásról, kérdésfelvetése és aktualitása nyomán tökéletesen megérdemelt a LUX-díjra való jelölés.

Két dologban biztos vagyok: egyrészt döntő részben mindenkinek negatív véleménye van a mai középfokú oktatásról, másrészt az ember ebben a korban a legnehezebben kezelhető – mindkét állítás kapcsán azt mondom: nem irigylem a középiskolai tanárokat. A jelenlegi helyzet miatt ha rajtam múlna, az Európai Parlament által Lux-díjra jelölt Osztályellenséget kötelezővé tenném a pedagógusok és a gyerekek számára egyaránt.

A mai oktatás ellentmondásainak megvilágításához egy olyan alapszituációt állítottak fel az írók (Nejc Gazvoda, Janez Lapanje és Rok Bicek rendező), ami egyfajta állatorvosi lóként képes illusztrálni majd minden akut problémát. Helyszín gyanánt egy olyan, hazai terminológiában versenyistállónak nevezett gimnáziumot képzeljünk el, ahol az egyik végzős osztály szeretett osztályfőnöke terhesség miatt az év felénél szülni megy. Helyét a rideg és szigorú Robert (Igor Samobor) veszi át, némettanárként pedig sokkal komolyabb feltételeket és keményebb elvárásokat támaszt diákjai felé. Helyzetét két tanuló személyes gondjai nehezítik: egyrészt Luka (Voranc Boh) elhunyt édesanyját gyászolja, Sabina (Dasa Cupesvski), a tehetséges zongorista pedig öngyilkosságot követ el.

A lány halála nem várt indulatokat, egyfajta lázadást indít el a fiatalok részéről, amely több, vélt vagy valós félreértésből táplálkozik: Sabinát osztálytársa kettesben találta zárt ajtók mögött Roberttel, egy másik alkalommal pedig keményen megleckéztette őt az osztályfőnök. A szerencsétlen helyzetet fokozza, hogy a poroszos módszerrel oktató pedagógus történetesen német nyelvet tanít, így azonnal náciként emlegetik a diákok.

Osztályellenség

A következmények súlyosak (de nem túlzók), és mindkét oldalon megjelennek. A tehetetlenség, a megaláztatás, a kiszolgáltatottság először a gyerekeket, majd a bosszújuk miatt a tanárukat sújtja. A tantestület reakciói szintén gyerekesek, sokan a saját életükre gyakorolt hatás szerint döntenek – ők akkor gyávák, és a gyerekek a bátrak? Mindenkinek más a célja és más az eszköze, épp ezáltal sikerül teljes képet festeni az oktatásról. Idézhető, súlyos mondatok hangzanak el, a rendszer működtetésének dilemmáját pedig sosem hallottam ilyen jól és ennyire élesen megfogalmazni: hogyan egyeztethető össze a liberális demokrácia a diák-tanár viszonyrendszerrel?

Le kell szögeznem, filmként nem alkot annyira maradandót az Osztályellenség. Számos ponton alárendeli magát a mondanivalójának, a diákok többségének jelleme, sőt néha a reakcióik is aszerint alakulnak, ahogy azt a történet megkívánja. Nem sablonkarakterek, de általában egy tulajdonság, sőt még inkább egy álláspont jellemzi őket: gyászoló, rendszerellenes, lázadó, zavarodott, megfelelni vágyó, nagyszájú. A játéktér bekorlátozásának is elsősorban az oktatáskritika az oka véleményem szerint, hiszen a történet számos ponton – elsősorban a temetésen – megkövetelte volna, hogy a középiskolán kívüli eseményekbe is bepillantást nyerjünk, azonban a rendező a záróképsoron kívül nem mutat semmit a külvilágból. A nézői élményt és a mondanivaló befogadását pedig nehezíti a filmzene hiánya mellett az is, hogy a közönség mindig késve, csúsztatva látja az eseményeket – például az első néhány percben megismerjük az osztályfőnököt, de csak a hetedik-nyolcadik vágás után engedi meg nekünk a direktor, hogy lássuk a terhességét. A túl gyakran használt filmes eszközzel távolinak, kirekesztettnek érezzük magunkat, csak épp nem az iskolából (hiszen végig ott vagyunk), hanem a történetből.

A Lux-díjra jelölt Osztályellenség

Ez nem A hullám tehát, amely remek dinamikával és hatásos eszközökkel mutatta be a nácizmus középiskolai restaurációjának balul elsült kísérletét – több annál. Nem lehet letagadni az utóbbi évek egyik legfelkapottabb ifjúsági regényének, a Semminek a hatását, ahol a gyerekek egyedi módon – vagy talán csak a saját fiatalságomhoz képest szokatlanul – kézbe veszik sorsuk irányítását. Aztán ott a Vadászatban látott jelenség, ahogy a pedofília vádjának Káin-bélyege mindent maga alá gyűr. Ahogy a felsoroltak mindegyikében, itt is a legizgalmasabb pillanatok a film (vagy épp a könyv) vége után kezdődnek: amikor elkezdünk beszélni a problémákról.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com