Magazin

Barátom, a forgatókönyvíró – Mit is hazudtam?

A kétszeres Oscar-díjas (Butch Cassidy és a Sundance kölyök, Az elnök emberei) forgatókönyv- és regényíró, William Goldman augusztus 12-én, vasárnap töltötte be 81. születésnapját, így ebből az alkalomból górcső alá vesszük tíz éve magyarul is megjelent, szakmáját alaposan kiveséző könyvét. A Mit is hazudtam? nem tankönyv és nem is lehet belőle forgatókönyvírást tanítani, így senki ne számítson McKee– vagy Field-féle szakirodalomra. Viszont aki a kezébe fogja a könyvet, annál inkább érezheti, hogy Goldman szárnyai alá véve sétálhat be a forgatókönyvírók népes táborába.

Mert bizony erről van szó, William Goldman, A híd túl messze van és A herceg menyasszonya írója egyszerre tekint ránk ígéretes tanítványként és közeli barátként, akinek bármilyen kulissza- és magánéleti titkát elárulhatja. Sikerült egy olyan hangvételt eltalálnia, amely során beavatottnak, kiválasztottnak érezheti magát az olvasó, amit, valljuk be, rengeteg könyvnél szerettünk volna érezni, a legtöbb szerző viszont kívülállóként tekint ránk, ha úgy tetszik: egynek a sok (vagy éppen kevés) fizető olvasó közül.

Jól felépített szerkezettel dolgozik: mondandóját négy különböző formában adja át, amellyel eléri, hogy ne unjunk rá egyhamar a közös barátságra. Először is bevezet minket a saját múltjába, a saját szkriptjein keresztül mutatkozik be nekünk, majd a nagyra tartott írók munkáiban mutat rá a szakma gyöngyszemeire. Az ismerkedés után komolyabb vizekre evezünk: elkezdődik a beavatás. Feldob néhány innen-onnan hallott/olvasott sztorit vagy hírt, aminek kifejtésén aztán lehetőségünk van gondolkodni. Az interaktivitás hiánya itt sajnos lelombozhatja egy tanítvány lelkesedését, jó tanácsokban azonban nem szenvedünk hiányt: a fejezet végére egészen biztosan máshogy fogunk tekinteni a híradóra vagy az újság címlapjára.

Minden történetben ott van egy remek film lehetősége, csupán egy hozzáértő kéz szükséges hozzá, aki azt jól meg is tudja írni. Egy-két könyv elolvasásától nem leszünk megfelelőek a szerepre, de az is biztos, hogy egy tapasztalt író sem tud minden alapanyagból aranytojó tyúkot varázsolni. Ezzel tisztában van Goldman is, ennek megfelelően rengeteg alázat és szerénység jellemzi saját munkájához való hozzáállását. Nem tartja magát vérbeli profinak, inkább csak szerencsés írónak, aki kizárólag akkor tud nekilátni egy forgatókönyvnek, ha beleszeret a történetbe.

Így elmondhatjuk, hogy minden egyes forgatókönyvéről szinte szerelmes levelet ír, a legnagyobb bukásoktól (Az üstökös éve) a leginkább elismertekig (Butch Cassidy és a Sundance kölyök). Megtudhatjuk többek között, melyik az a jelenet, amelyikért elvállalta Stephen King Tortúrájának adaptációját, hogy utána változtatnia kényszerüljön rajta, elmeséli, miért áll olyan közel hozzá A herceg menyasszonya, de arról is beszámol, melyik filmjének melyik jelenetére a legeslegbüszkébb.

Ami viszont egyedülállónak számít a forgatókönyvírásról való értekezések között, az az utolsó fejezet. Ebben egy kifejezetten a Mit is hazudtam?-ba szánt forgatókönyvet olvashatunk, amelyről aztán jeles és neves írók (Scott Frank, Tony Gilroy, a Farrelly fivérek stb.) mondják el véleményüket. Bill a fájdalmas igazságot kéte tőlük, s egyik-másik nem is igyekszik véka alá rejteni álláspontját. Még ha egyetértünk is a kritikákkal, nem szívesen valljuk be magunknak. Annyira otthonosnak érezzük magunkat a szerző gondolkodásmódjában, hogy a legtöbb ellentmondást támadásként éljük meg tanítónk és barátunk ellen.

Mindenesetre érdemes meghallgatni minden kívülállótól származó gondolatot, Goldman is ezt tanácsolja a leendő forgatókönyvíróknak. Néha annyira magába szippant az általunk kitalált világ, hogy már nem tudjuk, mi tűnik jó lépésnek és mi nem. Én is ugyanezt tudom mondani erről a könyvről: óvatosan lapozzuk, mindvégig legyünk tisztában azzal, hogy csupán egyetlen ember véleményét és tapasztalatait olvassuk a szakmáról! Ha a producereket és a sztárokat becsmérli, minden bizonnyal jó oka van rá. Nekünk viszont érdemes megvárni az első „Odaát” szerzett élményeket, hogy habozás nélkül bólinthassunk: „Így van, Bill, jól mondod, Bill!”

William Goldman: Mit is hazudtam?

Európa Könyvkiadó, 2002

Szűcs Tamás

Szűcs Tamás a Corvinus Egyetemen végzett kommunikáció szakot és az ELTE-n filmelmélet és -történet szakot. Korábban a Filmtekercs hírrovatának vezetője volt, jelenleg kommunikációs tanácsadó egy PR ügynökségnél. Specializációja Hollywood, a közel-keleti filmek, az amerikai talk showk és sitcomok.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés