Magazin

MittelCinemaFest 2013: Digók – Itaker

Itaker

Itaker A MittelCinemaFest programjából az derül ki, hogy az olasz kortárs filmművészet a gazdasági válság hatására fokozódó társadalmi problémára reflektál. Bizonyos értelemben ezt teszi az Itaker is azzal, hogy bemutatja, milyen volt az olaszok számára a világ 1962-ben.

Mostanában a dél-európai államokban Németország lett a legfőbb ellenség, maga a gonosz, aki hatalmas vagyonán ücsörögve nyomorítja meg a békésen élő déli népeket. Az elnyomás érzését csak fokozzák a Németországba emigrálóktól érkező hírek a többségi társadalom elnyomó viselkedéséről. Nos, az Itaker azt mutatja be, mennyire más volt Európa a hatvanas években, amikor az olasz bevándorlókat úgy kezelték, mint a kutyákat.

Ezt már az egyik mellékszereplő mondja: „Olyanok vagyunk, mint az ólban élő kutyák”. Valóban, a gyárakban dolgozó olasz bevándorlók – helyi kifejezéssel itakerek, ami leginkább a magyar digók szónak feleltethető meg – borzasztó körülmények között éltek, minimális jogokkal rendelkeztek, és a többségi társadalom lenézte őket. Ebbe a közegbe érkezik Pietro (Tiziano Talarico), a tízéves, anyai ágon árva kisfiú, hogy megkeresse a helyi közösségben élő apját. Kísérője, Stigliano (Francesco Scianna) kezdetben megpróbál hasznot húzni Pietróból, azonban rövid idő alatt igen különleges kapcsolat alakul ki a két emigráns között.

Az Itaker történetéről nem érdemes többet mondani, a továbbiakat ugyanis viszonylag könnyedén ki tudjuk találni. A fordulatok meglehetősen kiszámíthatóak, és követik az átlagos hollywoodi sztorik vonalát (bár a lezárásért mindenképp piros pontot érdemel a rendező). Egyébként ez a legnagyobb hiba, emiatt a film második fele sajnos valamelyest unalmassá is válik. Szerencsére a kiváló karakterek, illetve a bravúros színészi játék a fő- és mellékszerepben (Francesco Sciannát jelölték is az olasz újságírók díjára) kompenzálják a néhol lapossá váló történetmesélést.

ItakerÉrtelemszerűen az Itaker legizgalmasabb aspektusa az emigráns lét problematikája. A bevándorlók kiépített jogaik híján állandó fenyegetettségben élnek, ami életre kelti a biztonságot és egyben újabb veszélyt jelentő, klasszikus olasz maffiát. A többségi társadalom által lenézett digók az atrocitásokat cirkuszi mutatványossággal próbálják oldani, az ennek következtében kialakuló frusztrációikat pedig csak egymással szemben tudják kiélni. Kiváló döntés volt a készítők részéről a török kisebbség beemelése. A hatvanas években a két nép még egyaránt lenézettnek számított Németországban, mára viszont az Európai Unió révén az olaszok egyenrangú polgárokká váltak a németekkel, míg a törökök továbbra is komoly akadályokba ütköznek németországi életük során.

A MittelCinemaFesten nagy tapsot kapott az Itaker – megérdemelten. Az elsőfilmes rendező, Toni Trupia rendkívül szerényen mutatta be alkotását, a vetítést követő beszélgetésen is inkább zavarban volt. A nézők megtudták tőle, hogy a történethez eredetileg egy kisfiú adta az ihletet, aki egy faluból Milánóba ment megkeresni az édesapját, és bár a direktor elmondása szerint sosem találta meg szülőjét, sikerült új életet kezdenie pizzaárusként. A helyszínt azért helyezte át Németországba, mert különösen manapság sokan úgy gondolnak a hatvanas évekre, mint a gazdasági csoda időszakára, amikor minden jó volt. És bár sokan felemelkedtek akkoriban, meg kell értenünk, hogy Európa sosem volt annyira biztonságos, békés és szabad, mint a XXI. században.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com