Magazin

Mozi az egész világ – Programajánló (április 8-14.)

shiningMinden évben van egy-két olyan hét, amikor rendkívül nehéz úgy programot ajánlani, hogy az ne legyen túlságosan egyoldalú. Különösen igaz ez akkor, amikor épp a szerkesztőség egyik kedvenc filmfesztiváljától hangos egész Budapest (vagy legalábbis öt mozi mindenképp), mi pedig nem győzünk vetítésről vetítésre járni, hogy első kézből számolhassunk be nektek a fesztivál filmjeiről. Mivel azonban e heti programajánlónk sem szeretne kimerülni annyiban, hogy ódát zeng a Titanicról (melynek részletes programjáról itt tájékozódhattok), igyekeztünk mindenféle egyéb érdekességeket összegyűjteni a hétre.

Ez azért sem volt könnyű, mert olybá tűnik, hogy nem sok filmklub és vetítéssorozat kívánta felvenni a versenyt a neves fesztivállal, így többen kényszerpihenőt fújtak. Ennek ellenére is találhatunk a heti ajánlóban kezdődő zenés filmklubot, magyar, olasz és indiai ritkaságokat, valamint egy húsvéti utózöngeként betudható filmzabálást is. Lássuk mindezt rendszerezve!

április 8. (hétfő)

Hétfőn folytatódik az Örökmozgóban a Hetvenkedő filmmaraton, melynek keretében ezúttal Hintsch György Hét tonna dollár című filmjét tekinthetitek meg 16:30-as kezdéssel. Az Urániában helyet kapó 53 magyar film című sorozat is újabb vetítéssel jelentkezik: este 6 órától Lugossy László Szirmok, virágok, koszorúk című alkotása kerül terítékre. A zenés filmek szerelmeseinek is tudunk ajánlani hétfőre egy magyar filmet, a MÜPA-ban ugyanis 19 órától Révész György Egy szerelem három éjszakája című filmremekével indítják útjára a Dalolva szép az élet – Magyar zenés filmek ’48-’97 című vetítéssorozatot.

április 9. (kedd)

Az olaszos ízek kedvelői ezen a kedden Michele Rho Lovak című filmjét nézhetik meg 18:00-kor az Olasz Kultúrintézet Első filmesek című sorozatának keretében. A Pest megér egy estet VárosFilmklub is újabb filmmel jelentkezik, este 7-kor ugyanis John Madden Az adósság című moziját vetítik az Örökmozgóban. A téma Budapest mint Berlin, München, Buenos Aires vagy Szarajevó. A Zöld Föld Ökofilmklub is újabb állomásához érkezik a héten Lucy Walker Vik Muniz – A szemét művésze című filmjével. Az időpont és helyszín a szokásos: este 7, DocuArt.

A már így is tobzódó keddi napot egy viszonylag új kezdeményezéssel, a RoHAM Bárban helyet kapó K.O. Filmklubbal egészítenénk még ki, mely ezúttal Utó-húsvéti filmzabálásra invitálja az érdeklődőket. Az esemény érdekessége, hogy a szervezők előre csak a témát határozták meg, a vetítendő filmet azonban szavazásra bocsátották, melyet egy meglepetés rövidfilmmel kiegészítve tárnak majd a közönség elé. A nézők szavazata alapján ezen a héten Jean-Pierre Jeunet Delicatessen című klasszikusa kerül levetítésre 19:30-tól.

április 10. (szerda)

Szerdán délelőtt egy érdekes programmal várja a történelem barátokat az Örökmozgó. Délelőtt 11:00 órai kezdettel a MANDA és a Történelmi Animációs Egyesület együttműködésével készült „A muhi csata” és „A pozsonyi csata” című animációs filmek 50 ismeretterjesztő és szórakoztató percben tárják elénk a 907-es pozsonyi csatát, mely honfoglalásunk sikerének záloga volt, és az 1241-es sokat vitatott muhi csatát, mely a tatár pusztítást hozta az országra. Természetesen estére is van ajánlatunk: 18 órakor a DocuArtban a Romakép Műhely által szervezett „I am a Roma Woman” című est veszi kezdetét, melynek keretében levetítésre kerül többek között Kőszegi Edit Menekülés a szerelembe című dokumentumfilmje, a Fényíró Filmklubban pedig ezen a héten Nagy András mutatkozik be Huan című filmjével este 7 órától a Kino moziban.

április 11. (csütörtök)

Csütörtök az exkluzivitások és soha vissza nem térő alkalmak napja lesz a héten! 17 órától a VAM Design Center várja mindazokat, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni Prága lelkébe, kultúrájába, építészetébe stb. Hogy hogy jön ez a filmekhez? Nos, egész egyszerűen úgy, hogy az est csúcspontjaként a Titanic Filmfesztivál miatt éppen Budapesten tartózkodó Jiří Menzel tart előadást szülővárosáról és árul el részleteket legújabb filmjéről. Ha azonban ezen a napon is inkább filmet néznétek, akkor nem is lehetne jobb választásotok, mint a Puskin mozi, ahol 21:15-kor Magyarországon először (és talán utoljára) láthatjátok vásznon Stanley Kubrick egyik legnagyobb klasszikusát, a Ragyogást.

április 12. (péntek)

Az Örökmozgó pénteken is „hetvenkedik”, 16:00-tól ugyanis Zsombolyai János A kenguru című filmjére kerül sor a Hetvenkedő mozimaraton programjában. Akinek azonban nem lenne elég egzotikus ez a ritkán látott magyar film, az este 6-ra érjen oda az Indiai Kulturális Központba, ahol Umesh Shukla OMG – Ó, Magasságos! című bollywoodi alkotását vetítik.

április 13. (szombat)

Szombaton véget ér a 20. jubileumi Titanic Filmfesztivál. Ezt feldolgozandó arra biztatnánk titeket, hogy amit csak tudtok, pótoljatok be ezen az utolsó napon; higgyétek el, megéri! Mi most csupán két filmet emelnénk ki a számos szombati vetítés közül, melyek közül az első az Örökmozgó 16:30-kor kezdődő programja, Pip Piper Az utolsó lemezbolt című filmje, mely elsősorban a hipsztereket és nosztalgiázásra vágyókat szólítja meg azon elmerengve, hogy vajon miért kellett bezárniuk ezeknek a hajdanán oly népszerű üzleteknek. A Toldi mozi esti vetítése ezzel szemben egy teljesen más szubkultúra, a punkok életébe enged betekintést a 7 órakor kezdődő Punk’s NOT Dead című filmmel.

április 14. (vasárnap)

Vasárnap délelőtt 10 órától a gyerekek (és kísérőik) a Varázsceruza című lengyel klasszikust nézhetik meg a Puskin kuckóban, a felnőtteknek pedig este érdemes irányba venniük az ezen a héten is jól bevált Örökmozgót, ahol 6 órától Martonffy Emil Egy pofon, egy csók, 8 órától pedig Bereményi Géza Eldorádó című filmjét tekinthetik meg.

 

Keddenként a 16:10-től az rcko.fm rádióban hallhatsz minket.

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com