Magazin

Mozi az egész világ – Programajánló (augusztus 27-szeptember 2.)

Nyakunkon az iskolakezdés, a vakáció lassan véget ér, úgyhogy épp itt az ideje, hogy még kihasználjuk a nyár utolsó napjait! Családi időtöltés vagy randiprogram – mindenki talál olyat a heti kínálatban, ami számára ideális lehet.

Japán filmhét az Örökmozgóban

Az Örökmozgóban szombaton kezdődik a „Fiatalság és szerelem a korokon át” című Japán filmhét. A filmtörténeti áttekintés legkorábbi darabja az 1936-ban készült A köd asszonya című film, a legkésőbbi pedig az El ebből a világból, amely 2003-as. A vetítési időpontokat és a filmek rövid leírását itt találjátok.

Minden napra egy…

aug. 27. (hétfő)

Az lesz a legjobb, ha ma bejelöljük a naptárban, hogy melyik nap hova megyünk. Programokban nincs hiány.

aug. 28. (kedd)

Este 7-től a Dohány utcai zsinagógában hallgathattok filmzenéket a Miskolci Szimfonikus Zenekar előadásában. A Zsidó Nyári Fesztivál keretében megrendezett koncerten lesznek meglepetés szólisták is, nevezetesen Radics Gigi, Brasch Bence és Korcsolán Orsolya.

aug. 29. (szerda)

Ha nem kell túlórázni, ugorjatok be munka után a Moha Kávézó és Galériába, ahol a Godot filmklub keretében folytatódik a csehszlovák filmek vetítése. Ezúttal Jirí Menzel 1983-as, Hóvirágünnep című vígjátéka lesz látható. Ha pedig közelebb van a Puskin, oda is betérhettek, érdemes, pláne, ha szeretitek a balettet, ugyanis a Rómeó és Júlia lesz látható az Párizsi Nemzeti Operaház művészeinek előadásában. A zenét Hecotr Berlioz komponálta.

aug. 30. (csütörtök)

Az Alfred Hitchcock-sorozat részeként ezen a héten a Tébolyt láthatjátok. A helyszín a Moha Kávézó és Galéria. Kezdés: este héttől.

aug. 31. (péntek)

Ezen az estén különleges programmal készül nyolc állatkert. Többek között Miskolc, Győr, Jászberény és Budakeszi is csatlakozott az ÉjszakáZOO – Álletkertek Éjszakája névre keresztelt rendezvényhez. A Fővárosi Állat- és Növénykert este héttől különleges ismeretterjesztő előadásokkal, állatbemutatókkal és 3D-s vetítésekkel várja a kicsiket és a kísérőiket. Hétfőn úgyis kezdődik a suli, ezzel együtt a koránkelés is, hadd rúgjanak még ki a hámból a gyerekek! A nyitva tartásról, a jegyárakról és a részletes programról itt tudhattok meg többet.

szept. 1. (szombat)

Kisfilmek a Toldiban a magyarhangya együttműködésével. Az este kilenckor kezdődő rendezvényen a Csomagtartó, a 180/100, a Legenda, az Ádám pincéje, valamint a Kávéfőző című filmek lesznek láthatók. A vetítést egy beszélgetés követi, amelyen részt vesznek a kisfilmek rendezői és Muhi András producer is. Ha pedig még ez sem lenne elég, lesz koncert is! Abban az esetben pedig, ha már előbb ráérnétek, látogassatok el az Örökmozgóba, ahol a Japán filmhét keretében megnézhetitek A köd asszonya című, 1936-os filmet.

szept. 2. (vasárnap)

Folytatódnak a Japán filmhét vetítései. Az izui lányok című filmet nézhetitek meg, amelynek érdekessége, hogy szinte rögtön játszani kezdték, miután Japán számára véget ért a II. világháború.

Maksai Kinga

A filmhez az irodalmon, a színházon és a művészettörténeten keresztül vezetett az utam. Ami a diplomákat illeti, az ELTE-n végeztem magyar, illetve filmelmélet és filmtörténet szakon, jelenleg pedig az SZFE televíziós műsorkészítő szakán készülök befejezni a tanulmányaimat. Mindig is imádtam moziba járni, maradandó mozis élményeim közé tartozik az Apollo 13, a Titanic és az első 3D-s film, amit Disneylandben láttam. Sokakkal ellentétben nem vetem meg a tévét és a DVD-t sem. Azt mondják, hogy ha sokat tudsz valamiről, akkor már nem vagy képes úgy élvezni a dolgot. Én még mindig felhőtlenül szórakozok egy sitcomon, ami ugye két dolgot jelenthet: vagy nem igaz rám a fenti állítás, vagy... Nem tartom magam sorozatfüggőnek, de a csajos és vicces változatokat szívesen nézem. A bennem élő feminista entellektüelt elnyomva imádom a Szex és New Yorkot, a Modern Family és a Bored to Death című sorozatokat pedig az utóbbi idők legjobbjainak tartom. Egy éve vagyok a tagja a Filmtekercs csapatának, jelenleg a fesztivál rovatot vezetem.

Filmek: Nem csak műfajok, hanem rendezők és színészek alapján is válogatok, így jöhet minden, amiben van egy kis Woody Allen, Tarantino, Alejandro Gonzalez Iñárritu, Mike Nichols, Philip Seymour Hoffman, Javier Bardem vagy Meryl Streep. Barátkozom az animékkel és Bollywooddal, de mellettük hű maradok régi kapcsolataimhoz is. Nehéz kiemelni filmeket, mert ez folyton változik, de most éppen: Diploma előtt, Madárfészek, 21 gramm, Annie Hall, Elveszett jelentés, A nagy Lebowski, Halálbiztos, Tükör, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, Melankólia, Totoro, Ra One, Chungking Express.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com