Magazin

Mozi az egész világ – Programajánló (dec. 8 – 14.)

tolnay_100 Bár több filmklub is a végéhez közeledik, aggodalomra semmi ok, hiszen így is szép számmal várják a filmes programok az érdeklődőket. Egy Tolnay Klári vagy egy Jancsó klasszikus? Esetleg Müpamozi, magyar dokuk, olasz, szovjet vagy indiai filmek? De mindezek mellett lesz operatőri mesterkurzus, egy különleges koncert filmes részletekre, izgalmas színházi közvetítés és Süsü, a sárkány is.

Hétfő

Bacsó Péter 83-as magyar klasszikusával, a Te rongyos élettel folytatódik a Müpamozi, Réz András filmklubja. A szerelem és szexualitás megjelenítését körbejáró vetítéssorozat ezen a hétfőn is 19 órakor kezdődik, a filmet követően beszélgetést tartanak, melynek témája: készülnek-e még magyar „szerelmesfilmek”?

Az Uránia Nemzeti Filmszínház Fejezetek a magyar dokumentumfilm történetéből című sorozata ezúttal Tóth Péter Pál Számvetés című munkáját hozza el. A 18 órai vetítést követő beszélgetésen vendég maga a rendező.

Egy Pasolini alkotással búcsúzik erre az évre a Tabán Kinotéka japán és olasz klasszikusokat felvonultató filmklubja. A Máté evangéliumát most is 18:30-as kezdéssel vetítik, eredeti nyelven, magyar felirattal.

Egy különlegesség pedig az ELTE BTK-tól: Darida Veronika Kortárs színház órájának keretein belül Mundruczó Kornéllal beszélget Tompa Andrea. A 16 órakor kezdődő esemény ingyenesen, regisztráció nélkül látogatható, úgyhogy aki kíváncsi a Fehér isten rendezőjére, annak irány az Astoria.

Fehér Isten (Mundruczó Kornél filmje)

Kedd

Az Uránia 16 órától tartja Jancsó Miklós Szerelmem, Elektra című filmjének DVD bemutatóját. Az esemény vendégei: Balázsovits Lajos, Cserhalmi György, Kende János, Grunwalsky Ferenc és Gelencsér Gábor. A Kávéházban zajló beszélgetést Fazekas Eszter, kiadványszerkesztő vezeti.

Bő két héttel a premiervetítés előtt a Toldi mozi elhozza Nektek az idei év egyik legőrültebb vígjátékát, az argentin-spanyol Eszeveszett meséket. A méltán világhírű rendező, Almodóvar (Szeretők, utazók, A bőr, amelyben élek) közreműködésével készült művet 20 órától vetítik.

Ma ér véget a Puskin moziban zajló XVIII. Izraeli Filmhét, melyen utálja látható még egyszer 18:30-tól a Válólevél, 19:30-tól pedig a Zéró motiváció. A filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.

izraeli

A londoni National Theatre előadásait elhozó Uránia Filmszínház ezúttal Mary Shelley Frankenstein című munkájának feldolgozását kínálja. A Danny Boyle rendezésének különlegessége, hogy a két főszereplő (Benedict Cumberbatch és Johnny Lee Miller) előadásonként váltogatja a szerepét. Ezen a kedden Cumberbatch játssza Frankensteint, míg Miller a szörnyet. December 16-án pedig fordított felállásban állnak színpadra. A páratlan élményt nyújtó előadás 20:45-kor kezdődik, eredeti nyelven, magyar felirattal.

Szerda

A Puskin mozi Tarkovszkij sorozatának következő darabja a rendező 79-es sci-fije, a Sztalker. A filmet 18 órától vetítik, eredeti nyelven, magyar felirattal.

Az Uránia Faludi DO-KU Filmklubja ezúttal Tari János két filmjét hozza el a néprajztudomány két jelentős képviselőjéről. A Portréfilm Boross Mariettáról és a Portréfilm Boglár Lajosról című dokumentumfilmeket 18:45-től vetítik. A filmeket követő beszélgetés vendége pedig Boross Marietta néprajztudós és Tari János rendező.

Animációk, rövidfilmek, élőzene címmel tart különleges eseményt a Gólya. Magyarország egyetlen mozizenekara, a Syntax Cinema Orchestra a legkülönfélébb filmekre zenélnek, stílusukat a képernyőn látottakhoz igazítva. A zenés-mozgóképes élmény 20 órától vár minden kedves érdeklődőt.

A Minta mozi közönségszavazatai alapján vetített film ezen a szerdán Kovásznai György Habfürdő című 79-es rajzfilmje. A 18 órai vetítést követően beszélgetés és buli várja a nézőket.

Csütörtök

Utolsó alkalommal látható Björk csodálatos koncertfilmje, a Biophilia Live. A Puskin mozi 18 órakor kezdődő vetítése garantáltan különleges kép- és hangélményt kínál.

bjork_biophilia

A XI. Aranyszem Fesztivál keretein belül tart egész napos Operatőr Mesterkurzust az Uránia. A 9 és 14 óra között megrendezett esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az előadásokat az Amerikában élő Dávid Zoltán operatőr tartja.

Szintén az Uránia ad otthont a Tolnay Klári Filmklubnak, melynek következő alkotása Gaál István 78-as drámája, a Legato. A színésznő emlékének tisztelgő vetítéssorozat vendége ezúttal a film egyik főszereplője, Hegedűs D. Géza, illetve Mátis Lilla, rendező. A téma: Gaál István művészete és az idős Tolnay Klári varázsa.

Péntek

A Budavári Filmklub elsősorban nyugdíjasoknak szóló vetítéssorozata is a végéhez ért. A Tabán Kinotéka utoljára Michelangelo Frammartino Az élet négyszer című alkotásának ad helyet. Az ingyenes esemény 14 órakor kezdődik.

Szombat

Az Örökmozgó Indiai filmklubja ezúttal Umesh Shukla Ó, Magasságos – Oh My God című szórakoztató fanyar vígjátéka 16:30-tól.

Vasárnap

A Puskin Kuckó ezen a vasárnapon a halhatatlan magyar klasszikust, a Süsü, a sárkány kalandjait hozza el a kicsiknek és nagyoknak. Csukás István és Szabó Attila örök kedvencét 10 órától vetítik.

Premierek a héten: Brooklyn legdühösebb embere, Dumb és Dumber kettyó, Exodus: Istenek és királyok, Paddington.

Filmtekercs.hu

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés