Magazin

Mozi az egész világ – Programajánló (jan. 19. -25.)

A hét eleje sűrűnek ígérkezik, így nagy sebességre kell kapcsolnunk: BKF diplomások filmjei, Forgács Péter, Jeles András, VAN valami, és francia szerelmes filmek. A csütörtöki abszolút telített nap után, a hét második felében kicsit lazíthatunk, hétvégi programnak a rákospalotai rövidfilmfesztivál ígéretesen hangzik. 

Hétfő

Este 7 órás kezdettel a MozgóképESTen a BKF Mozgóképművész mesterszakának diplomásai mutatkoznak be. Munkáikból válogatást láthatunk, többek között kisjátékfilmeket, dokumentumfilmeket, televíziós műsorokat, animációs filmeket, reklámfilmeket, experimentális alkotásokat. A vetítést követően a buli a Toldiban tovább folytatódik.

Megjelent a MaNDA 68. DVD-lemeze, Vitézy László korszakos dokumentum-játékfilmje, a Vörös föld, ennek apropóján az Írók boltjában részt vehetünk délután 4-től a film DVD bemutatóján. A rendezőn kívül, Pap Ferenccel (operatőr), Dárday Istvánnal (forgatókönyíró, producer), Lovas Lajossal (a MaNDA főigazgatója), Fazekas Eszterrel (filmtörténész, kiadványszerkesztő) és Pozsgay Imrével beszélgethetünk. A film legjobb rendezői- és operatőri díjat nyert a filmszemlén, nagydíjat Salernóban.

Amelie Poulain nem mindennapi lány. Szereti az élet apró örömeit, mint például beletúrni az ujjait egy magokkal teli zsákba, vagy nézni a moziban a nézők arcát.” – mondja Géczy Dávid, akinek este 20 órától tartott filmklubjában nézhetjük meg az Amélie Csodálatos Életét.

Amélie csodálatos élete

Az Uránia Nemzeti Filmszínház 100 magyar dokumentumfilm elnevezésű vetítéssorozata igazán különleges programmal kecsegtet. A leginkább found-footage felvételeket alkalmazó, sajnálatos módon külföldön nagyobb ismertséget szerző Forgács Péter Dunai Exodus című filmjét tekinthetjük meg este 18 órától. A filmről a rendező honlapján találhatunk néhány érdekes információt. A vetítés utáni filmklubbeszélgetés vendége: Kádár Anna filmtörténész, filmesztéta, a moderátor Szekfü András filmtörténész.

Ha inkább úgy döntenél, egy jó kis romkocsmában töltöd az estét, a Pótkulcsban megrendezett filmklubon, 19 órától A tintahal és a bálna ideális lehet a számodra. Az amerikai independentekhez tartózó rendező, Noah Baumbach filmje a nyolcvanas évek Brooklynjába kalauzol minket, ahol egy négytagú család lassú szétbomlásának lehetünk szemtanúi.

Kedd

A Lássnecsaknézz Petőfi Filmklub ezen alkalommal Reisz Gábort hívja vendégül, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan vetítésének apropóján. A méltán egy csapásra ismertté váló film a Petőfi Sándor Gimnáziumban délután fél 4-kor kezdődik.

Délután 5 órától a Radar Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda kínál filmes programot: az újévet az Amerikai szépséggel nyitják.

Jeles András filmje, a 80-as évek egyetlen, a megjelenését követően azonnal betiltott magyar játékfilmje, az Álombrigád tekinthető meg a Bálint Házban este 6 órától, a Bálint Filmklub keretén belül.  A vetítés után a rendezővel Perlaki Tamás beszélget.

Az Ilyen a szerelem című vetítéssorozat a Francia Intézetben töretlenül folytatódik, kedden este fél 7-től Jacques Doillon filmjét, A küzdelem óráit láthatjuk.

van-valami-furcsa-es-megmagyarazhatatlan1
Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan

Szerda

A mostanában éppen hazánkban állomásozó Ridley Scott a téma Bárdos Csaba Terminál Filmklubjában. A film egy igazán izgalmaz road-movie két cow-girlellel, a Thelma és Louise.

Az Örökmozgó Filmmúzeum Ausztrál Filmklubján egy legenda, Ned Kelly történetének egyik feldolgozását pótolhatjuk be este 6-tól. A Ned Kelly – A törvényenkívüli már csak azért is jó, mert a főszereplő alakjában Heath Ledger köszön vissza.

Folytatódik az Anno Filmklub első világháborús évada a nyolcadik vetítéssel. A film, amelyet este fél 6-tól a Politikatörténeti Alapítvány és Intézetben tekinthetünk meg, az Afrika királynője lesz, amelyet beszélgetés is követ, a vendég: Búr Gábor.

Az eheti Faludi DO-KU filmklubon vetítésre kerül Orbán Ágnes A Tisza című 12 részes filmsorozatának 3 része az Urániában 18.45-től. Az eseményen részt vesznek a filmsorozat alkotói: Lengyel Gyula, Kátai Balázs, Nyári István, Orbán Ágnes.

Csütörtök

A szentendrei Nyisd ki a szemed filmklub! az Oscar esélyes Sráckort, Richard Linklater alkotását tűzi műsorra. Az este 7 órai vetítést követően közönségbeszélgetés következik.

Richard Linklater: Boyhood
Sráckor

Határterületek: mozgás és grafika. A program ajánlója: „A Contrælease project egy új látásmód, ami összefűzi a kortárstáncot a vizuális grafikával. Két főből áll a projekt, egy táncosból és egy grafikusból, akik az egymástól látszólag távol álló művészeti ág fúziója által harmonikus egységet hoznak létre. A táncos táncol, miközben a grafikus élőben (egy projektor segítségével) rajzol mögé/rá.” Helyszín: A hely. Időpont: este 8.

A Magyar Kultúra Napján veszi kezdetét a vasárnapig tartó Uránia Filmnapok. A harmadszor megrendezésre kerülő eseményen migráció kérdésével kapcsolatos filmek lesznek terítéken. Néhány vetített alkotás: Circus Maximus, Holt vidék, Éjfélkor, Bolse Vita, Herskó, Az Óperenciás tengere is túl, Riksaláz. 

Az Ilyen a szerelem című vetítéssorozat újabb darabja van soron, Abdellatif Kechiche filmje, az Adele élete első és második része tekinthető meg a Francia Intézetben, este fél 7-től.

Ez kis Jarmusch a KERET Filmklubban. Helyszín: BEAT ON THE BRAT. Időpont: este fél 9. Film: Kávé és cigaretta. A film után Barbi és Jancsó a Blahalouisianaból zenél majd.

Péntek

Az Örökmozgó Filmmúzeum este fél 7-től a rákospalotai Csokonai Művelődési Központ és a Laokoon Filmgroup együttműködésével az elmúlt két évben készült rövidfilmekből ad 70 percnyi ízelítőt. Nem gyakran vehetünk részt olyan rövidfilm válogatáson, ahol az összes kisfilm alkotója megjelenik,  de most éppen ez történik: öt filmmel (Reggeli látogató, A paradicsom, Egy nap kezdete, Minimál, Újratervezés), és mind az öt rendezővel (Csicskár Dávid, Bán Attila, Teszler Tamás, Szirmai Márton, Tóth Barnabás) találkozhatunk.

Este 7-től az Európa Pontban a Lumière Filmklubban, A tenger törvénye varázsolhat el bennünket röpke másfél órára. Emanuele Crialese 2011-es filmjében egy kedves olasz család életébe csöppenünk bele, azonban a könnyed családi mozinak induló film valahol félúton komoly szociodrámába fordul.

A tenger törvénye

Szombat

A Puskin Kuckóban délelőtt 10 órától a Szabó Magda könyvéből készült, Tündér Lala mesejáték látható.

A Geek Filmklubbon este 8-tól a kafkai ihletésű komputeranimált sci-fit, a Metropiát nézhetjük meg. A helyszín: A hely. Tarik Saleh alkotása többnyire kézzel rajzolt, a lehető legkevesebb számítógépes beavatkozással készült, a történet pedig egy hatalmas gazdasági válságot elszenvedett világról szól, amelyben álomszerű alakok mozognak.

Metropia

Vasárnap

Vasárnap is benézhetünk a Puskin Kuckóba, ahol a Vackor az első bében lesz látható. A Kormos István által megálmodott kalandokat valószínűleg mindenki ismeri, Márkus László hangjával kellemes kikapcsolódásra számíthatunk.

A megszokott Szirtes Filmklubon Bódy Gábor Psychéjét láthatjuk a Bem Moziban, a délután 4-től kezdődő film jelentőségét nem kell hangsúlyozni.

Este 7-től a kolorban mulathatunk, egy könnyed vígjáték társaságában. A Nem kellesz eléggé igazán nagy sztárokkal dolgozik: Jennifer Aniston, Scarlett Johansson, Bradley Cooper, Ben Affleck és Drew Barrymore is helyet kapott a stáblistán.

Nem kellesz eléggé

 

Heti premierek: Annie, Keresztút, A mindenség elmélete, Mortdecai, Parkoló

Szin Karolina

Szin Karolina az ELTE filmtudomány szakán végzett, majd grafikai- és product design tanulmányokat folytatott, többek között MOME-n. Jelenleg a filmgyártásban dolgozik. Szereti a szép grafikájú filmeket, animációkat (Tomm Moore, Sylvain Chomet, Gabrielle Vincent munkái), a magával ragadókat (Iñárritu, Jamin Winans), a kortárs magyart, illetve az ehhez részben viszonyítási pontként szolgáló rendszerváltó alkotásokat. szin.karolina@gmail.com

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com