Magazin

Mozi az egész világ – Programajánló (január 13-19.)

programajanlo

programajanloHa kinézünk az ablakon és megpillantjuk a verőfényes napsütésben zöldellő mezőket, könnyen kedvünk támadhat egy jó kis januári piknikezéshez a szabadban. Ne feledjük azonban, hogy a látszat ellenére tél van (olykor még a fűtést is be kell kapcsolnunk), úgyhogy viselkedjünk is ehhez méltóan: keressünk inkább valami benti szórakozást!

Menjünk például filmklubokba és egyéb alternatív filmes programokra, melyek a héten valahogy önkéntelenül is a magyarság, a magyar filmek köré szerveződnek! Emellett persze azért találhatunk a kínálatban amerikai és angol szuperprodukciókat (Michael Baytől és Joe Wrighttól) éppúgy, mint francia klasszikust (Truffaut-tól), valamint olasz és norvég kortársakat.

Történelemóra mozgóképen

Az alábbi tanmenetet követve számos magyar történelmi korszak elevenedhet meg a szemünk előtt:

Máriássy Félix: Imposztorok (kedd 18:00, Vigyázó Sándor Művelődési Ház)

A Tanácsköztársaság bukása utáni időkben játszódó történet a kor hírhedt figurájának, Prónay Pálnak naplófeljegyzésein alapul. A film főhőse Apostolics Béla (Iglódi István) joghallgató, aki öngyilkosság helyett választja végül a katonaságot egy olyan alezredes mellett, akinek autonóm területi törekvései vannak.

Jeles András: Senkiföldje (péntek 18:00, Örökmozgó)

Az 1944-ben egy magyar kisvárosban játszódó történet 13 éves főhősének hozzátartozóin keresztül ábrázolódik a korabeli zsidóságot ért megpróbáltatások egész sorozata.

Sándor Pál: Szerencsés Dániel (hétfő 19:00, Művészetek Palotája)

Az 1956-os események után rengeteg magyar fejében merült fel a kérdés: menni vagy maradni? Dániel és barátja, Gyuri úgy döntenek, hogy elhagyják az országot, ám amíg a szabadulást jelentő teherautóra várakoznak az osztrák határ mentén, marad még idejük újra átgondolni a kérdést.

Szerencsés Dániel

Enyedi Ildikó: Az én XX. századom (hétfő 18:00, Uránia)

1989-ben készült formabontó önvallomás a huszadik századról. Káosz és szatíra, önpusztítás és tökéletesség – leginkább ilyen szavakkal jellemezhetjük Enyedi Ildikó első egészestés alkotását.

Jelenczki István: Az igazság soha nem késő I-III. (kedd 17:00, Uránia)

A kissé talán megosztó dokumentumfilmes, Jelenczki István háromrészes alkotása egy 1991-ben a parlamentben elfogadott, ám hatályba soha nem lépő törvényből indul ki, amely lehetővé tette volna az 1944-1990 között elkövetett bűnök felgöngyölítését és a bűnösök felelősségre vonását, ami az előző rendszerben elmaradt.

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com