Magazin

Mozi az egész világ – Programajánló (máj. 21- 27.)

Ezen a héten a kisebbeknek kedveznek a mozik, úgyhogy ha van gyereketek, vagy olyan kicsi, akit rátok bíznak pár órára a barátok, érdemes ellátogatni valamelyik előadásra. Persze a hét többi napján is lesznek izgalmas események, vetítik a Koccanást, Az ötödik pecsétet, és A múlt nélküli embert is. Érdemes szemezgetni!

„Életrevalók” címmel rendez mozihetet gyereknap alkalmából a Budapest Film Zrt. A vetítéseken és a hétvégi programokon olyan budapesti, rászoruló gyerekek vehetnek részt, akiknek egyébként nem volna lehetősége arra, hogy ilyen módon találkozzanak filmekkel. A mozihét keretében a Corvin, a Művész, a Puskin és a Toldi mozikba várják a gyerekeket a legkisebbektől egészen a legnagyobbakig. A Fővárosi Önkormányzat pénzügyi támogatásával megvalósuló programban olyan filmek láthatók, mint a Micimackó, a Fel!, az Egy lányról, A Föld és az Életrevalók. A szervezők úgy válogatták össze a műsorban szereplő alkotásokat, hogy azok mindegyike alkalmas legyen arra, hogy a megtekintés után beszélgetni tudjanak róluk a gyerekekkel a bennük vázolt helyzetekről. Bővebb információ itt.

Minden napra egy…

május 21., hétfő

Ismét MÜPA Mozi. Ezúttal a Fábri Zoltán retrospektív keretében Az ötödik pecsét című film lesz látható 7-től. Fábri egyik leghíresebb műve Sánta Ferenc azonos című regényének adaptációja. Ha magát a könyvet nem is olvastátok, akkor is érdemes megnézni a filmet, igazi klasszikus. Ha viszont randi-mozizást terveztek, jobb, ha más film után néztek.

május 22., kedd

Magyar film egy kis extrával. Kedden Külhoni Magyar Filmek Napja címmel rendez programot az Uránia. Az erdélyi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai magyar filmeket felvonultató, főként dokumentumfilmekből áll programba beékelődik néhány kisjátékfilm, animáció és játékfilm is. És persze Godot Filmklub, ahol ezen a napon Aki Kaurismäki A múlt nélküli ember című filmjét nézhetitek meg a Moha Kávézó és Galériában este 7-től. A színészkedéssel, forgatókönyvírással egyaránt foglalkozó finn Kaurismäki egyik legismertebb munkája 2002-ben Cannes-ban a Zsűri Nagydíját nyerte el, 2003-ban pedig a legjobb idegennyelvű film Oscar-díjára jelölték.

május 23., szerda

A Párizsi Palais Garnier Operaházból, felvételről látható A forrás (La Source) című balett a Puskinban 7-től.

május 24., csütörtök

A Szerzői Filmklubban folytatódik Ken Russel életművének bemutatása. A Szivárvány (The Rainbow) című, 1989-es film lesz terítéken most csütörtökön. A helyszín a megszokott módon a Ráday Könyvesház, a vetítés pedig fél 7-kor kezdődik.

május 25., péntek

BÉKA Filmklub a Fogasházban. Aki még nem látta Török Ferenc Koccanás című filmjét, viszont érdekli a kortárs magyar film, mindenképpen menjen el a Fogasházba, ahol a BÉKA Filmklub szerevezésében megnézheti. A vetítés után pedig még a rendezővel, valamint Spiró Györggyel is találkozhat.

május 26., szombat

A Kisvakond visszatér! A gyerekhéthez kapcsolódóan ezen a hétvégén Kisvakond-filmeket vetítenek a Puskinban. És hát a Kisvakondot mindenki szereti. Ugye?

május 27., vasárnap

Országos Gyermeknapi Rajzfilmünnep az Urániában. A magyar filmeket felvonultató programba olyan alkotások kerültek be, mint a Macskafogó, a János vitéz, a Háry János, a Bogyó és Babóca, valamint Macskássy Gyula mesefilmjei. Ha a kicsiket nem is köti le talán ezen filmek mindegyike, a nagyobbak biztosan jót nosztalgiáznak majd. Gyereknap van a Művész moziban is. Itt egy 80 perces rajzfilm-blokkot adnak a Lengyel Intézet jóvoltából, amiben többek között feltűnik a Lolka és Bolka: Orvvadász, az Egérke kirándul és a Leon róka : Halászni jó! is.

 

Maksai Kinga

A filmhez az irodalmon, a színházon és a művészettörténeten keresztül vezetett az utam. Ami a diplomákat illeti, az ELTE-n végeztem magyar, illetve filmelmélet és filmtörténet szakon, jelenleg pedig az SZFE televíziós műsorkészítő szakán készülök befejezni a tanulmányaimat. Mindig is imádtam moziba járni, maradandó mozis élményeim közé tartozik az Apollo 13, a Titanic és az első 3D-s film, amit Disneylandben láttam. Sokakkal ellentétben nem vetem meg a tévét és a DVD-t sem. Azt mondják, hogy ha sokat tudsz valamiről, akkor már nem vagy képes úgy élvezni a dolgot. Én még mindig felhőtlenül szórakozok egy sitcomon, ami ugye két dolgot jelenthet: vagy nem igaz rám a fenti állítás, vagy... Nem tartom magam sorozatfüggőnek, de a csajos és vicces változatokat szívesen nézem. A bennem élő feminista entellektüelt elnyomva imádom a Szex és New Yorkot, a Modern Family és a Bored to Death című sorozatokat pedig az utóbbi idők legjobbjainak tartom. Egy éve vagyok a tagja a Filmtekercs csapatának, jelenleg a fesztivál rovatot vezetem.

Filmek: Nem csak műfajok, hanem rendezők és színészek alapján is válogatok, így jöhet minden, amiben van egy kis Woody Allen, Tarantino, Alejandro Gonzalez Iñárritu, Mike Nichols, Philip Seymour Hoffman, Javier Bardem vagy Meryl Streep. Barátkozom az animékkel és Bollywooddal, de mellettük hű maradok régi kapcsolataimhoz is. Nehéz kiemelni filmeket, mert ez folyton változik, de most éppen: Diploma előtt, Madárfészek, 21 gramm, Annie Hall, Elveszett jelentés, A nagy Lebowski, Halálbiztos, Tükör, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, Melankólia, Totoro, Ra One, Chungking Express.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com