Magazin

Mozi az egész világ – Programajánló (május 13-19.)

Le HavreAttól, hogy fél perc alatt nyár lett, még nem állnak le a filmklubok, fesztiválok. Folytatódik a Lengyel Filmtavasz, a héten tartják a Nyisd ki a szemed! elnevezésű vetítéssorozatot, de lesz celluloid búcsúztatás, Kistücsök, Faithless, sütiverseny és bollywoodi sci-fi is. Ha nem ültök egész héten a Margitszigeten, és a zh-k, borozgatások és munka mellett belefér, mindenképpen menjetek el valamelyik vetítésre!

Hétfőn és kedden is tart még tehát a Lengyel Filmtavasz a budapesti Művész moziban és a szombathelyi Savaria Filmszínházban.

Május 9-26. között a Cirko-Gejzírben Bye-bye celluloid! nevű fesztivállal búcsúznak, a hagyományos 35 mm-es filmtől. Hogy ne legyen észrevétlen az átállás, a moziban legnagyobb sikerrel vetített alkotásokból válogatnak most.

Nyisd ki a szemed! keresztény filmnapok Szentendrén május 16-19. között, pünkösdhöz kapcsolódóan, a vetítések után többször is lesz beszélgetés, a vetítések helyszíne a P’art mozi.

Minden napra egy…

máj. 13. (hétfő)

A Lengyel Filmtavasz keretében látható a Légy focista mindhalálig című lengyel vígjáték. Anna Wieczur-Bluszcz első rendezésével díjat kapott több lengyel filmfesztiválon is, és a kritikusok is pozitívan nyilatkoztak róla. A vetítés nyolckor kezdődik a Művészben. Jim Carrey rajongóinak kedvez a Cirko-Gejzír, ahol fél 7-től az I Love You Phillip Morrist nézhetitek meg, még kópiáról.

máj. 14. (kedd)

A Lengyel Filmtavasz utolsóként az Öld meg a hódot című filmet mutatja be, este nyolctól a Művészben. Kedd esték a Toldiban, ahogy azt már megszokhattuk, a házigazda Durst György, ezúttal pedig az Aranyváros és a Holtvágány lesz látható. A vetítés 20:30-kor kezdődik, a jegy ára 500 Ft. Bye-bye celluloid!: ma a Zöld hentesek van műsoron fél 7-től. És egy újabb koncertfilm a Corvinban! Ezúttal a Faithless Passing The Baton turné utolsó, londoni állomásának koncertjét láthatjátok. Kezdés hétkor. Szintén héttől a Godot filmklubban a Moha Kávéház és Kultúrtérben Buñuel 1972-es kklasszikusa A burzsoázia diszkrét bája kerül terítékre.

máj. 15. (szerda)

155 éve született Giacomo Puccini – ebből az alkalomból mutatja be a Puskin a Triptichont, amely lényegében három, egyfelvonásos műből áll. Az Il Tabarro – A köpeny, Suor Angelica – Angelica nővér és a Gianni Schicchi lesznek láthatók, olasz nyelven, felirat nélkül. A The Royal Opera House által bemutatott darab teljes hossza 162 perc. Az előadás 7-kor kezdődik. A Fényíró Filmklub utolsó előadásán a Final Cut  Hölgyeim és Uraim című filmet vetítik, a vendég Pálfi György lesz. Kezdés 19:00-kor, helyszín a Kino. Szintén hétkor a Godot Filmklubban Tarkovszkij Nosztalgiája kerül műsorra. De lesz Visszafordíthatatlan is, fél 9-es kezdettel a Cirko-Gejzírben.

Irreversible

máj. 16. (csütörtök)

Az osztályt vetítik ma a Cirko-Gejzírben negyed 7-től. A Nyisd ki a szemed!, keresztény filmfesztivál keretében a Budapest retro I. látható öttől, A vadászat pedig héttől. A helyszín a szentendrei P’art mozi. A napi Godot adagot François Truffaut Adèle H. története biztosítja este héttől.

máj. 17. (péntek)

Az utóbbi idők egyik leglátványosabb bollywoodi filmjét vetítik az Indiai Kulturális Központban 18 órától, hindi nyelven, magyar felirattal. A Ra One főszerepében a szupersztár Shah Rukh Khan látható, a film mindössze 150 perces. Tovább búcsúzkodik a Cirko-Gejzír, fél öttől a 4 hónap, 3 hét, 2 nap című filmet láthatjátok. Ha pedig épp Szentendrén vagytok, jó ha tudjátok, öttől a Mindenki a mennybe megy, héttől pedig az Albert Flórián című alkotásokat vetítik a P’art moziban.

máj. 18. (szombat)

Megint hétvége, és megint Puskin Kuckó, ahol a Legkisebbek mozijában A Kistücsök és barátai megy 10-től. A Kistücsök egyébként az erdőben él legjobb batárjával, a hegedűjével. A levetített, tíz rövidke epizód során a gyerkőcök Kistücsökkel együtt ismerkedhetnek meg a kutyussal, a katicával és még számos állattal. És ezzel még nincs vége a gyerekeknek szóló programoknak, folytatódik ugyanis a Nyisd ki a szemed! amelynek szervezői ezen a napon 17 órától A Pingvinkirályt tűzték műsorra. És még mindig nincs vége, a Művész moziban ugyanis ezen a délutánon rendezi meg a Mozinet és a Greenpeace közös eseményét, a Rajzást. Az eseményen A méhek világa című dokumentumfilmet 16, 17 és 18 órás kezdettel vetítik, és, hogy éhesek se maradjatok, lesz bioméz és bioétel kóstoló, valamint sütiverseny is. És végül egy kihagyhatatlan mű a nagyobbaknak, Aki Kaurismäki 2011-es filmje, a Kikörői történet, a Cirko-Gejzírben fél 7-től.

máj. 19. (vasárnap)

Fél ötkor kezdődik, Pina Bausch: Álomtánc című dokumentumfilm a Cirkoban. A Nyisd ki a szemed! műsorán öttől a Német egység a Balatonnál, héttől pedig az Oscar-nyertes Pi élete látható.

Avatar

Maksai Kinga

A filmhez az irodalmon, a színházon és a művészettörténeten keresztül vezetett az utam. Ami a diplomákat illeti, az ELTE-n végeztem magyar, illetve filmelmélet és filmtörténet szakon, jelenleg pedig az SZFE televíziós műsorkészítő szakán készülök befejezni a tanulmányaimat. Mindig is imádtam moziba járni, maradandó mozis élményeim közé tartozik az Apollo 13, a Titanic és az első 3D-s film, amit Disneylandben láttam. Sokakkal ellentétben nem vetem meg a tévét és a DVD-t sem. Azt mondják, hogy ha sokat tudsz valamiről, akkor már nem vagy képes úgy élvezni a dolgot. Én még mindig felhőtlenül szórakozok egy sitcomon, ami ugye két dolgot jelenthet: vagy nem igaz rám a fenti állítás, vagy... Nem tartom magam sorozatfüggőnek, de a csajos és vicces változatokat szívesen nézem. A bennem élő feminista entellektüelt elnyomva imádom a Szex és New Yorkot, a Modern Family és a Bored to Death című sorozatokat pedig az utóbbi idők legjobbjainak tartom. Egy éve vagyok a tagja a Filmtekercs csapatának, jelenleg a fesztivál rovatot vezetem.

Filmek: Nem csak műfajok, hanem rendezők és színészek alapján is válogatok, így jöhet minden, amiben van egy kis Woody Allen, Tarantino, Alejandro Gonzalez Iñárritu, Mike Nichols, Philip Seymour Hoffman, Javier Bardem vagy Meryl Streep. Barátkozom az animékkel és Bollywooddal, de mellettük hű maradok régi kapcsolataimhoz is. Nehéz kiemelni filmeket, mert ez folyton változik, de most éppen: Diploma előtt, Madárfészek, 21 gramm, Annie Hall, Elveszett jelentés, A nagy Lebowski, Halálbiztos, Tükör, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, Melankólia, Totoro, Ra One, Chungking Express.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés