Magazin

Mozi az egész világ – Programajánló (május 19-25.)

AdamsApplesBár a hét első felére gyönyörű időt jósolnak, aki megunta a napsütést, annak irány a filmek világa, mert ezen a héten is jobbnál jobb események és vetítések várnak a mozi szerelmeseire. Változatos programkínálatunkból szemezgethet kicsi, nagy, zene- vagy történelemkedvelő, és az is, aki szívesen elnézné Mads Mikkelsent több filmben is egymás után. 

Tematikus napok a héten

Az Uránia Nemzeti Filmszínház május 20-21-én Határon Túli Filmek Bemutatója címmel ingyenes vetítéssorozatot tart, mely a Kárpát-medencében élő magyar alkotók műveit gyűjti össze és tárja a közönség elé. A keddi megnyitón bemutatásra kerül Ferge Roland El című etűdje, illetve Tolnai Szabolcs A romlás virágai című kisjátékfilmje. Ez a változatosság végigkíséri az egész két napot, mely alatt 25 rövid-, animációs-, dokumentum- és nagyjátékfilm közül válogathat a néző.

A Tabán Kinotéka május 22. és 28. között tematikus filmhetet tart Jönnek a németek! címmel, mely során II. világháborús alkotásokat mutatnak be, köztük olyan filmekkel, mint a Könyvtolvaj, a Belle és Sébastien vagy a Műkincsvadászok.

a_könyvtolvaj_the_book_thiefPénteken (május 23.) pedig az Átrium Film-Színház örvendezteti meg a dán filmek kedvelőit egy egész napos Anders Thomas Jensen maratonnal. 6 órától kezdődően egymást követően öt filmjét láthatjuk a rendezőnek, ezek a vetítés sorrendjében: Ádám almái, Zöld hentesek, Gengszterek fogadója, Wolfgang és a Mifune utolsó dala.

Zene és film

A komolyzene rajongóinak két igazi különlegességet ajánlhatunk a hétre, irány az Uránia Nemzeti Filmszínház! Május 24-én Muzsikál az Operett címmel 2 felvonásban 100 évnyi magyar operett történelem elevenedik meg a HungarOperett és Bangó Margit előadásában. Május 25-én pedig 11 órától végre bemutatásra kerül Phil Grabsky rég várt Haydn nyomában című dokumentumfilmje, melyet a világ legkitűnőbb zenészeinek interpretálása tesz még izgalmasabbá.

A hétvége a gyerekeké

A hét első három napján (19-20-21) rendszeresen vetítésre kerül az Amazónia 3D, melyben varázslatos képekkel ismertetik meg az élővilág csodáit a gyermekekkel. A helyszín most is az Uránia Nemzeti Filmszínház.

amazonia3d.51A hétvégi gyereknap keretében pedig két ingyenes vetítés is vár a kicsikre: a Nagytétényi Kulturális Központ szombaton 10 órától a Cziffra matiné keretein belül a Vili, a veréb című színes magyar rajzfilmet adja, míg vasárnap az Örökmozgóban 5 órától A kék lovag kalandjai-t nézhetik meg a gyerekek.

Igazi különlegességek

Azoknak, akiknek mindez nem lenne elég, ajánljunk még két dokumentumfilm vetítést, illetve egy beszélgetős estet a hazai színészi élet egyik legnagyobbikával. Május 22-én este az Uránia Nemzeti Filmszínházban először lesz megtekinthető egy magyar focistákkal foglalkozó három részes dokumentumfilm Magyarok a Barcáért címmel, míg május 23-án a Nemzeti Dokumentumfilm kerül vetítésre 6 órától, vendég a rendező, Salamon András. A Károly Egyetemen pedig május 22-én 7 órától Kulka János mesél a nagy sikerű Esőember című színházi darabról, hogyan készül fel egy színész egy Raymond kaliberű karakter eljátszására, és hogy mit is adott neki mindez.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés