Magazin

Mozi az egész világ – Programajánló (május 27 – június 2.)

El Pescador
http://visiondelcine.com.ar/internacionales/festival-de-cine-iberoamericano-en-internet/

elpescadorUgyan filmfesztiválokkal nem szórakoztatnak minket a héten, de most is kiárusítják portékáikat a filmklubok, dokumentumfilmek érkeznek hozzánk, az Uránia egyenesen elkényeztet minket a héten, és persze átnézzük a magyar klasszikusokat is, sőt, még színházi közvetítést is láthattok a mozivásznon. És ugyan nem fesztivál, de Latin-Amerikai Filmnapok lesz a Művészben!

Hétfőtől péntekig beköltözhettek a Művészbe, ha szeretitek Latin-Amerikát, eredeti nyelven élvezhetitek a tengerentúli filmkülönlegességeket. Emellett továbbra is széles műsorválasztékot kínálnak a filmklubok.

Minden napra egy…

május 27. (hétfő)

Az 53 magyar film Filmklub, mely a Magyar Művészeti Akadémiával együttműködve arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy a magyar film értékes, és a hazánkba beáramló rengeteg külföldi mű mellett igenis érdemes hazánk nagyjait is nézni. Hétfőn az 1966-os Egy magyar nábobot láthatjátok az Urániában 18 órától, 20 órától pedig az ugyancsak Várkonyi Zoltán nevéhez fűződő Kárpáthy Zoltánt. A XX. században előszeretettel dolgoztak fel Jókai-műveket, e két alkotás is ennek terméke. A vetítések vendége Kovács István lesz, aki anno Kárpáthy Zoltánt formálta meg. Vele beszélgethettek eme izgalmas korszakról.

május 28. (kedd)

A DocuArt Filmművészeti Központ ismét jelentkezik az Útkeresők Német Dokumentumfilm Klubbal, s újra egy manapság átlagos, ám annál megindítóbb történetet láthattok. Dieter Schumann 2010-es dokumentumfilmje egy Wismar nevű német várost mutat be, mely Hamburg közelében fekszik, és a lakosok legnagyobb része a Wadans Yard hajógyárnál dolgozik. 2008-ban egy orosz milliárdos felvásárolja a gyárat, s úgy fest, mindenkinek biztos megélhetése lesz. De 2008-ban Németországot is elérte a gazdasági világválság… 18 órától.

Amerikai némafilmekkel vár 19 órától a Godot filmklub, Buster Keatont és Charles Chaplint is láthatjátok. Buster Keatontól az Isten hozta! című 1923-as alkotást adják, mely westernelemekkel átszőtt paródia, Chaplin pedig Cirkuszba megy, ahol szokásához híven mindent elront, amit csak lehet. 1928-ból az Isten hozta! után.

május 29. (szerda)

Az Örökmozgó igazi csemegét tűzött műsorára. Kosztolányi Dezső nagyszerű novellásköteté 1994-ben megfilmesítették, így nem csupán papír formájában élvezhetjük Esti Kornél különleges kalandjait, hanem Máté Gábor (aki Esti Kornélt játssza) jóvoltából filmvásznon is láthatjuk. Kosztolányi talán legjobban sikerült alkotását elolvasni is érdemes, de aki inkább moziba vágyik, az semmiképp ne hagyja ki a különleges férfi még különlegesebb utazásáról szóló történetet. Két vonatra is felülhetünk vele: a fiatal Kornél kalandjait is végigkövethetjük, és az idős író útját is láthatjuk. 19 órától az Örökmozgóban.

május 30. (csütörtök)

Ismét az Urániába invitálunk titeket! Méghozzá a londoni Shakesperare’s Globe színházból érkezett közvetítéssel. Christopher Marlowe Dr. Faustus című darabját láthatjátok 19 órától az Uránia Dísztermében. A klasszikus sztoriban Faustus mágiát tanul, és egyezséget köt az ördöggel, s eladja neki a lelkét. A hatalom tébolyító mámoráról szóló misztikus előadást magyar felirattal láthatjátok.

De ha nincs kedvetek színházhoz, a Moha kávézó és Kultúrtér is szeretettel vár titeket egy újabb ínyencséggel. A Godot filmklub ugyanis Francois Truffaut 1966-os, 451 Fahrenheit című filmjét vetíti 19 órától. Igazi sci-fi antiutópiát láthattok, ha ellátogattok a filmklubba. A film szellemes, az alakítások nagyszerűek.

május 31. (péntek)

Tímár Péter zenés vígjátéka érkezik az Örökmozgóba, 19 órától a Csinibaba című örökbecsűt vetítik. Talán bemutatni sem kell, csak indulni szórakozni! Zene, szerelem, sok-sok humor és sok magyar sztár.

Csinibaba

A Latin-Amerikai Filmnapok keretében a Dudamel – A gyerekek hangja című dokumentumfilmet láthatjátok. A venezuelai alkotásban a mesteri Gustavo Dudamel karmester utazásai nyomán ismerhetitek meg a zene spiritualitását, nagyszerűségét; és azt, hogy mennyi mindenben segít az elembertelenedett világban.

június 1. (szombat)

a Puskin Kuckó a gyerekeknek kedveskedik a Legkisebbek mozijával. Egy 2005-ös rajzfilmet vetítenek a kicsiknek, A kisvakond és az autó címmel. Ki ne ismerné a cseh cukorfalatot, aki most azt vette a fejébe, hogy szerez magának egy autót. Sok kaland és megpróbáltatás után kiderül, sikerült-e neki. Délelőtt 10 órától.

Kovács-Moldován Tünde

Moldován Tünde tanító-újságíró, a magyar nyelv(tan) szerelmese, a Filmtekercs lektora. Mindegy, hogy blockbuster, független, európai, hollywoodi, a szórakozást és művészi értéket mindben megtalálja. A filmekre pedagógus-szemmel tekint, a gondolatai filmelemzés közben is a társadalom és morál körül forognak.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com