Magazin

Mozi az egész világ – Programajánló (március 17–23.)

Az utolsó Rómeó
Az utolsó Rómeó (észt rövidfilm)

Az utolsó Rómeó (észt rövidfilm)

Ennyi, kész, vége a siránkozásnak: hivatalosan is kijelenthetjük, hogy felrobbant a tavaszi filmklub, -nap, -hét és -fesztivál-bomba! De komolyan, ennyi vetítésre még a Mátrix osztódni képes Smith ügynöke is nehezen jutna el.

Kezdjük azzal, hogy az Örökmozgóban vasárnap kezdődött Cseh filmnapok átnyúlik erre a hétre is, így hétfőn és kedden még belekóstolhatunk egy-egy cseh remekműbe. Akinek azonban nem lenne elég ennyi a kisebb országok filmterméséből, annak nem kell sokáig szomorkodnia, hiszen péntektől már az észtek veszik át a hatalmat a Művész moziban az immár hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Észt Hét keretein belül.

A két fenti program között sem kell a videotékában sorba állnunk, hiszen szerdától a KOMA Bázis XVID Projektje, csütörtöktől pedig a Banff Hegyifilm Fesztivál kuriózumai igyekeznek minket vászon elé csábítani. Ezek közül az előbbi talán különösen érdekes és fontos kezdeményezés, melynek lényege, hogy egy lakótelep néhány fiataljának kamerát nyomtak a kezébe, hogy önállóan készítsék el 20-30 perces rövidfilmjeiket életükről, környezetükről, mindennapjaikról. Ezeket a két hónapon át készült alkotásokat tekintheti meg a nagyérdemű három különböző napon és helyszínen.

Szellemkutya
Szellemkutya

Három egész napos eseményre is sor kerül a héten az immár negyedik alkalommal megrendezett Emberi Jogi Filmnap, az iskolás korúak alkotásait bemutató 8. BIG Filmfesztivál és a Corvin mozi által szervezett Best of háborús filmek. Semmiképp sem elhanyagolható információ, hogy ezek közül az első kettő ingyenesen látogatható program!

Ha mazsolázni szeretnénk a rengeteg maradék vetítés és filmklub programja közül, akkor mindenképp ki kell emelnünk Sipos András Egy év című dokumentumfilmjének díszbemutatóját kedd este 7-kor az Urániában, valamint Kovács Kristóf felettébb viccesnek ígérkező alkotásának, a Besence Open – Men with Balls-nak premierjét. Utóbbiról talán többen hallottatok, már csak a téma extrémsége miatt is: egy 126 fős falucska polgármestere megnyert egy teniszpályák építésére kiírt pályázatot, és fel is építtette azokat a lakosság nem kis megdöbbenésére. Kovács Kristóf filmje arról a három évről szól, amely felöleli a teniszpálya létrehozásának előkészületeit, a munkálatokat, valamint egy nyugdíjas teniszedző küzdelmét a falu lakosságával.

És hogy mi lesz még a héten? Csak címszavakban: Jarmusch, Hitchcock, Antonioni, Kuroszava, Fábri Zoltán, Török Ferenc és sokan mások. A részletekért lásd az alábbi táblázatunkat!

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com