Magazin

Mozi az egész világ – Programajánló (március 18 – 24.)

Bay Of All SaintsEzen a héten ismét számtalan különlegességekkel találkozhattok, ha moziba mentek. A hét elején az orosz animáció Oroszországon kívül még soha nem vetített alkotásait láthatjátok, köztük az első bábfilmmel, valamint 3D-s filmekkel. Nem telhet el hét dokumentumfilmek nélkül, kedden a Full Metal Village című német dokumentumfilmet, szerdán pedig Almási Tamás Sejtjeink című filmjét láthatjátok. És itt még nincs vége! Az ELTE TáTK ötödik alkalommal rendezi meg Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválját, Ha érteni akarod a világot címmel. Ha pedig a valóságból a fikcióba menekülnétek, azt is megtehetitek, az Észt Intézet és a Szimplafilm ugyanis hihetetlenül színes programmal vár mindenkit, aki érdeklődik az észt kultúra iránt.

Minden napra egy…

március 18. (hétfő)

Ma a Toldiban a világ első bábfilmjeit láthatjátok este 6-tól. Alexander Shiryaev 1905 és 1909 között készített alkotásait 2008-ra állították helyre, aminek köszönhetően az eredeti, majdnem egyórás filmet nézhetitek meg. Ha ez nem volna elég, nyolctól 30-as évekbeli színes animációs filmek részletei lesznek láthatók. Egészen pontosan: az 1936-os A róka és a farkas, A halász és a hal meséje, Teremok 1937-ből, A csodálatos közlekedési lámpa valamint A farkas és a hét kecskegida 1938-ból. A vetítések a Toldiban lesznek.

március 19. (kedd)

Az Orosz Animációs Filmnapok vetítései a Corvinban folytatódnak, 18 órától 70-es évekbeli, 3D-technikával készült filmeket nézhettek. A vetítés különlegessége, hogy most mutatják be először ezeket a filmeket Oroszországon kívül. A programban a következő filmek, illetve ezek részletei szerepelnek: A fiatalság földje, A szuvenír, Amikor férfiak énekelnek, A varázstó, A madárijesztő. Ha pedig jobban érdekelnek az élőszereplős filmek, akkor a DocuArtban a helyetek. Este hattól az Útkeresők Német Dokumentumfilm Klub című vetítéssorozatában a 2006-os Full Metal Village lesz látható.

március 20. (szerda)

Heti Válasz Filmklub az Átrium Film-Színházban este 7 órától. Ezúttal dokumentumfilmet, méghozzá Almási Tamás Sejtjeink című filmjét vetítik, amely a mesterséges megtermékenyítés nehézségeit mutatja be három pár küzdelmén keresztül.

március 21. (csütörtök)

Ma kezdődik a Ha érteni akarod a világot névre keresztelt dokumentumfilm fesztivál. A Toldi nagytermében a Bay Of All Saints látható 14 órától, aztán a How To Survive A Plague 15:45-től, majd a The Act Of Killing 18:30-tól. HA ezek között nem találtatok kedvetekre valót, a kisterembe is beülhettek: a Végvárlak megy 15 órától, a Kuichisan pedig 17 órától.  Nem csak a Toldiban, de a Kinoban is vetítenek filmeket: a Bosznia, Bosznia ötkor kezdődik, 19 órától animációs filmet nézhettek, nyolctól pedig a Wrong Time Wrong Place kerül a vászonra.

március 22. (péntek)

Az Észt Hét keretében a Művész moziban lesznek filmvetítések. 19 órás kezdettel a Gombászók című fekete komédiát, fél 10-től pedig észt animációs filmeket nézhettek. Jó hír, hogy Budapest mellett Debrecenben, Szombathelyen és Szegeden is tartanak vetítéseket a szervezők. Este 7-től a szegedi Grand Caféban A félkegyelmű lesz látható. A film Dosztojevszkij világhírű regénye nyomán készült, látványvilágára azonban inkább Fassbinder hatott, legalábbis a rendező szerint. Dübörög tovább a Ha érteni akarod a világot. A Toldi nagytermében: About Face: Supermodels Then And Now, Winter Nomads, The Ambassador, Chasing Ice. A kisteremben: Hegyek és tengerek között I., Bosznia.Bosznia, Dream of San Juan, Bay Of All Saints, Ballroom Dancer. A Kinoban : Tchoupitoulas, Trains Of Thoughts, valamnint Kuichisan.

március 23. (szombat)

Puskin Kuckó délelőtt 10-től a Legkisebbek Mozijával. Ezúttal a Mazsola – Hol ez a Tádé? című filmet nézhetitek meg a kicsikkel. Az Észt Hét vetítéssorozatában 17 órától a Démonokat nézhetitek meg. A film a játékfüggőség hatásait mutatja be három különböző hátterű főszereplője életén kersztül. Még mindig észtek, Egy hölgy Párizsban, Jeanne Moreau szereplésével este héttől. Ha pedig inkább később moziznátok, nézzétek meg a Víz alatti repüléseket, amely tíz különféle stílusú filmnovellából áll. Ha érteni akarod a világot, többek között a Love Addict, a Private Universe és a Forget Me Not című filmekkel. A részletes programot itt találjátok.

március 24. (vasárnap)

Folytatódik a Ha érteni akarod a világot, így további dokumentumfilmeket láthattok, köztük a Börtönrapet, a Tea Or Electricity-t vagy a The Human Scalae-t.

Avatar

Maksai Kinga

A filmhez az irodalmon, a színházon és a művészettörténeten keresztül vezetett az utam. Ami a diplomákat illeti, az ELTE-n végeztem magyar, illetve filmelmélet és filmtörténet szakon, jelenleg pedig az SZFE televíziós műsorkészítő szakán készülök befejezni a tanulmányaimat. Mindig is imádtam moziba járni, maradandó mozis élményeim közé tartozik az Apollo 13, a Titanic és az első 3D-s film, amit Disneylandben láttam. Sokakkal ellentétben nem vetem meg a tévét és a DVD-t sem. Azt mondják, hogy ha sokat tudsz valamiről, akkor már nem vagy képes úgy élvezni a dolgot. Én még mindig felhőtlenül szórakozok egy sitcomon, ami ugye két dolgot jelenthet: vagy nem igaz rám a fenti állítás, vagy... Nem tartom magam sorozatfüggőnek, de a csajos és vicces változatokat szívesen nézem. A bennem élő feminista entellektüelt elnyomva imádom a Szex és New Yorkot, a Modern Family és a Bored to Death című sorozatokat pedig az utóbbi idők legjobbjainak tartom. Egy éve vagyok a tagja a Filmtekercs csapatának, jelenleg a fesztivál rovatot vezetem.

Filmek: Nem csak műfajok, hanem rendezők és színészek alapján is válogatok, így jöhet minden, amiben van egy kis Woody Allen, Tarantino, Alejandro Gonzalez Iñárritu, Mike Nichols, Philip Seymour Hoffman, Javier Bardem vagy Meryl Streep. Barátkozom az animékkel és Bollywooddal, de mellettük hű maradok régi kapcsolataimhoz is. Nehéz kiemelni filmeket, mert ez folyton változik, de most éppen: Diploma előtt, Madárfészek, 21 gramm, Annie Hall, Elveszett jelentés, A nagy Lebowski, Halálbiztos, Tükör, Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, Melankólia, Totoro, Ra One, Chungking Express.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés