Magazin

Mozi az egész világ – Programajánló (szeptember 23-29.)

bajokharryvelAhogy az a programajánló terjedelméből is látható, visszatért az ősz, a vetítések, előadássorozatok és filmklubok kellemesen sűrű időszaka, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy csak keddre tíz elfoglaltságot javasolunk Nektek. SZERK.éj Filmtekerccsel, Retekfilm klub és két Peckinpah is az eheti programajánlóban.

 

Szemrevaló – Sehenswert

Szeptember 26-ától október 3-áig jön újra az osztrák, svájci, német filmgyártás legjavát bemutató Szemrevaló a Művészbe és az Örökmozgóba. A felhozatalban találjuk többek között Ulrich Seidl Paradicsom-trilógiáját, a Klaus Maria Brandauer főszereplésével készült Wilhelm Reich különös esetét, mely a pszichiátriatörténet legradikálisabb alakját mutatja be, valamint a német Túl a barátságont, a Szabadesést. A részletes program elérhető a fesztivál honlapján.

Konferencia és filmvetítés Gaál István és Sára Sándor tiszteletére

Konferenciát tartanak Gaál István és Sára Sándor tiszteletére Az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Filmtudományi Tanszék szervezésében szeptember 27-én és 28-án az ELTE BTK-n. A részletes program elérhető itt. Szeptember 27-én Gaál István Sodrásban, 28-án Magasiskola című filmje látató az Urániában. Részletek a mozi honlapján.

SZERK.éj

Szeptember 28-án, szombaton tartanak a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban, amelyen a Filmtekercs is részt vesz. Gyertek, hisz amellett, hogy megismerkedhettek, együtt sütizhettek a Filmtekercs szerzőivel, legjobb cikkeinket nyomtatva is elolvashatjátok, és még kvízen nyert ajándékokkal is gazdagodhattok!

szeptember 23. (hétfő)

Az 53 magyar film V. válogatása A lélek útjain barangol. Ma Huszárik Zoltán felejthetetlen klasszikusa, a Szindbád kerül vászonra 18 órától. Az est különlegességét Sára Sándor operatőr, filmrendező vendég fokozza. A Közhely a szociális és ökológiai témájú filmínyencségeket vetító Le Monde Diplomatique Filmklubbal jelentkezik 19 órakor, ahol egy nagyszerű Linklater-darab, a Megetetett társadalom érkezik Csejk Miklóssal és Szabó Rebeka politikussal. A Pótkulcs filmklubjában John Ford után egy Sam Peckinpah-filmet, a Cable Hogue balladáját (eredeti magyar címe: A pap, a kurtizán és a magányos hős) vetítik 19 órától a Csengery utcában. Polanski-fanok ellenben 20 órakor rohanjanak a Púderbe a Keserű mézre.

 

Richard Linklater: Megetetett társadalom (2006)
Richard Linklater: Megetetett társadalom (2006)

szeptember 24. (kedd)

Ingyenes Nyugdíjas Filmklub indult az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, ahol ma 14 órától Szabó István Csodálatos Júlia című komédiája látható. 15.30-tól kezdődik a Pefőfi Gimnázium Láss, ne csak nézz filmklubja a Tabánban, ahol ezen az alkalmon a Hópárduc talpra áll című, Erőss Zsoltról szóló dokut láthatja a közönség. Ebben a szemeszterben is elindul a Vigyázó Sándor Művelődési Ház filmklubja. Az ezúttal „A magyar film 1959-1969” névre keresztelt sorozat első filmje Fábri Zoltán Dúvadja lesz 18 órától. A megszokott filmvetítéssel jelentkezik az Olasz Kultúrintézet a Film és irodalom című sorozatával, melyben ezúttal Luchino Visconti utolsó, Gabriele D”Annunzio regényéből készült, Az ártatlan című, 1976-os filmje tekinthető meg 18 órától. De vetítéssel jönnek a franciák is: a Nemzeti Galériában látogatható Chagall-kiállítás kísérőeseményeként fut a Festészet és száműzetés c. vetítéssorozat a Francia Intézetben, melynek eheti részében a Chagall – a valóságon túl (Chagall, à la Russie aux ânes et aux autres) című filmet tűzik műsorra. A kezdés 18.30. Régi ismerősünk, a Godot Filmklub ma a „Hallgat a felszín” sorozatban Robert Bresson előtt tiszteleg, így 19 órától a Mohában a helyünk a Zsebtolvajon! Újabb koncertfilmmel jelentkezik a Corvin, 19 órától ugyanis Robbie Williams idei európai turnéjának tallini állomása látható egy kétórás koncertfelvételen. A haza muzsika kedvelőinek viszont ugyanekkor az Urániában a helyük, hiszen itt kerül sor Halmos Béla és Szomjas György Új régi hang című népzenei filmsorozatának ünnepélyes bemutatójára megint csak 19 órakor. A 12 részes sorozat, amely DVD-n jelenik majd meg, az élő magyar és más nemzetiségű népzene és néptánc hagyományait mutatja be. Folytatódik Kecskés Péter előadássorozata az imagináció formáiról, ezúttal német videóművészek munkáiból látható válogatás 19 órától a Fogasházban. Kedden kerül sor a Capa 100 filmklub első vetítésére is a Puskinban. A sorozat célja, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum szeptemberben nyíló Robert Capa: A Játékos című kiállításában felvetett problémák köré szervezzenek havonta jelentkező filmklubot. A vetítések után Stőhr Lóránt filmesztéta és Fisli Éva, a kiállítás kurátora beszélgetnek a felvetett témákról. 20 órától Dárday István és Szalai Györgyi 2006-os Az emigráns – Minden másképp van című filmjét láthatja a közönség.

szeptember 25. (szerda)

Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége által szervezett Rokino Filmklub következő adásában a Bováryné kerül a vászonra 17.30-tól. A helyszín a MEOSZ székháza. Hitchcock-válogatást indít a Puskin. A 2014 augusztusáig tartó programfolyamban minden hónapban található egy-egy vetítés, amely a mester munkásságára szeretne emlékezni. Az első alkalom szeptember 25-e 18 óra, a mű: Bajok Harryvel. Idéntől újra készüljünk minden hónap negyedik szerdáján, mivel ismét japán filmklub lesz az Örökmozgóban. Az ingyenes programon legelőször a Torokko – Hajtány című filmet vetítik 18.30-tól. 18.45-től folytatódik a bejártott Faludi Ferenc Akadémia dokufilmklubja is. Ma két Varsányi Ferenc-alkotás kerül terítékre: a Suli-buli és a Volt egyszer egy regényhős, akit P. Howardnak hívtak. Ezen a napon újra díszbemutatóra is invitál az Uránia, 19 órától ugyanis A barbárok kézfogása című magyar film tekinthető meg. Részletes információ a mozi honlapján található. Ma sem maradhat el a Godot Filmklub 19 órától a Mohában. A Fekete tollú fehér madár Jurij Iljenko filmje a „Remekművek a (volt) Szovjetunióból” sorozatban. Ősszel is folytatódik a Fényíró Filmklub, a BKF kameraman szakának nyilvánosan látogatható szemináriuma a Művész moziban. Ez alkalommal Sándor Pál rendező érkezik a Szerencsés Dániellel, a moderátor pedig Gárdos Péter lesz, kezdés: 20 óra.

Sam Peckinpah: A pap, a kurtizán és a magányos hős (The Ballad of Cable Hogue, 1970)
Sam Peckinpah: A pap, a kurtizán és a magányos hős (The Ballad of Cable Hogue, 1970)

szeptember 26. (csütörtök)

Új programmal érkezik a Magyar Pszichológiai Társaság filmklubja. Az ELTE Pszichológiai Intézetében tartott vetítésen a 2011-es Polisse-ra lehet beülni 17.30-tól, a film után pedig Dr. Daróczi Csillával, a gyermekjóléti központ és családsegítő szolgálat igazgatójával lehet majd beszélgetni a felvetett problémákról. A Godot Filmklubban még mindig „Svédcseppek”, így 19 órától az 1977-es Bergman, a Kígyótojás látható a Mohában. A kuriózumok érdeklődőinek: 19 órától Retekfilm klub a MÜSZI-ben, ahol dupla adagban kapunk valamit az exploitation – B film – trashfilm háromszögből. Ezen az alkalmon az 1978-as Sam Peckinpah-film, a Konvoj és a 2011-es, Rutger Hauer főszereplésével készült Koldus puskával című remekhez lehet szerencsénk. Folytatja a brit színházi klasszikusok vetítését az Uránia, csütörtökön a londoni National Theatre-ből látható élő közvetítés Shakespeare Othellójából. A közvetítés eredeti nyelven, magyar felirattal látható 20 órától. A Gólyában Révész György Az angyalok földje című filmjét vetítik a Helyzet Filmklubban 20 órától. A filmhez Kassák Lajos regénye alapján készült forgatókönyv.

szeptember 27. (péntek)

Filmvetítés és boulderpárbaj a Toldiban, ahol két meghatározó hegy- és sziklamászófilmet is vetítenek! 19 órától a The Last Great Climb látható, amely egy antarktiszi nagyfal első megmászásáról szól, 21 órától pedig a spanyol Pura Vida következik, amely egy himalájai mentés igaz története. Ismét filmklubbal jelentkezik a Koreai Kulturális Központ is, 19 órától a 71 – Tűzvonalban című, a koreai háborúban harcoló diákkatonákról szóló filmet nézhetitek meg a Művészeti csarnokban. Egy húsz évvel ezelőtt készült, Noam Chomskyról szóló műsort vetít a Nyitott Műhely a Szabadelvű Esték keretében szintén 19 órától. A Chomsky-adás után, 1994-ben megszűnt műsor, a Videovilág szerkesztője Koppler Judit volt.

szeptember 28. (szombat)

Elmaradhatatlan szombati program a kicsiknek szóló Puskin Kuckó, így 10 órától ma is Legkisebbek mozija Frakkal, a macskák rémével. 11 órától szintén gyerekeknek, 19 órától viszont a felnőtteknek tartanak programot a KAFF-nap keretein belül az Urániában. Mindkét időpontban a 11. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjnyertes magyar animáció kerülnek vetítésre. Részletes program itt. Folytatódik az Oláh Gábor-filmklub is a Nyitott Műhelyben 19 órától. Az ingyenes sorozatban továbbra is Oláh Gábor Balázs Béla-díjas rendező filmjeiből válogatnak a szervezők. 19 órától már komolyabb programokkal jelentkezik a DocuArt, ahol a Palantír Film Alapítvány az Uccacucca elnevezésű interaktív minifilmfesztivállal várja az érdeklődőket. Az este középpontjában a drogfogyasztás áll, és az a kérdés, hogyan változtak meg a felhasználói szokások az évek során. A programban filmvetítések is helyet kaptak 19.30-tól, melyekről pontos adatok itt érhetők el. Más program is lesz a Civilek Éjszakáján, hiszen 20 órától folytatódik az ingyenes Humana filmklub. Egyszerre két filmet, A vadászatot és az Emberrablást is levetítik Gerencsér Dóra pszichológus szakértő részvételével.

szeptember 29. (vasárnap)

Aki kedden esetleg nem ér rá, de nagyon kíváncsi rá, ma még bepótolhatja a tallini Robbie Williams-koncertet, azt ugyanis műsorára tűzi az Uránia is. A kezdés 19 óra, részletek és kedvezményes jegyvásárlás itt.

Avatar

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs pszichológus, újságíróként specializációja a filmek és a lélektan kapcsolódási pontjai, a pszichológiai jelenségek, elméletek filmes megjelenése, a művek mélylélektani-szimbolikus értelmezései.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés