Magazin

Mozituristák a Piazza Navonán – Autósüldözések Olaszországban (2. rész)

2023 nyarán két hollywoodi blockbuster akciófilm is a mozikba került: a Halálos iramban 10. és a Mission: Impossible – Leszámolás – Első rész. Közös bennük, hogy fő attrakcióik egyike egy-egy olyan római autósüldözés, amelyben a Spanyol lépcső hangsúlyos szerepet kap. Az azonosság adta az apropót ahhoz, hogy megvizsgáljuk, miképpen szervez négykerekű hajszát az angolszász akciófilm egy itáliai helyszín köré.

Bármilyen filmet forgasson az ember, egy adott helyszín és annak sajátosságai alapvetően ki fognak hatni rá. New York vagy Los Angeles nem egyszerűen nagyvárosok a számos amerikai metropolisz közül, hanem kulturális ikonok, az amerikai élet szimbolikus megtestesítői. Hasonló a helyzet, ha Párizsban forgatunk, vagy Rómában, vagy Tokióban. Éppen ezért sem mindegy, hogy ki áll a kamera mögött. Ha ez a személy olyan ember, aki nemcsak ismeri az adott hely kulturális sajátosságait, hanem azokban nőtt fel, ismeri az utcákat, a sikátorokat, a mellékágakat, akkor nemcsak az élettapasztalat, de a tapintható autentikusság is érződni fog a filmen. Ez különösen igaz lehet arra a jelenetre, ami egyfajta adrenalinnövelő, géppuska gyorsaságú montázsként képes összefoglalni a várost, amiben játszódik és annak életérzését: az autósüldözés.

A modern akciófilm egyik legfontosabb építőelemét már születésekor is meghatározta a karakteres helyszín: 1968, Bullitt, főszerepben Steve McQueen, a Ford Mustang és San Francisco.

Sokan mondják, hogy azelőtt és azóta se nagyon született olyan akciójelenet, ami ennyire jól és hatásosan ki tudta használni a kaliforniai öbölváros jellegzetes földrajzi adottságait, az erősen lejtős utcákat, amiken valósággal végigrepülnek a kocsik. Frank Keller, a Bullit vágója szándékosan azt célozta meg, hogy maga San Francisco is egy karakterré váljon és számos későbbi autósüldözés pontosan erre épít. Rendezők, akik kedvenc városuk jellegzeteségeit be tudták építeni ezekbe az akciószekvenciákba: tősgyökeresen chicagói William Friedkin és Andrew Davis a híres felszíni metróvonalat a Francia kapcsolatba és a Csend kódjába, a kaliforniai Walter Hill Los Angeles éjszakai magányát a Gengszterek sofőrjébe vagy James Gray New York esőáztatta káoszát Az éjszaka uraiba.

Walter Hill: Gengszterek sofőrje (1976)

Viszont felmerül a kérdés, hogy az angolszász területen élő, dolgozó és annak sajátosságait ismerő rendező vajon képes-e ezt az autentikusságot replikálni, ha csak egy másik, európai ország városában próbál egy filmes autósüldözést megalkotni. Sikerül-e megcsípni az adott város jellegzetességét, vagy sokkal inkább egyfajta gyors végigjárása lesz a híres helyeknek? El lehet kerülni a leegyszerűsítőnek ható turista szemléletmódot? Pozitív és negatív példát is fel lehet hozni az elmúlt 50 év filmgyártásából számos helyszínre, de most kivételesen fókuszáljunk Olaszországra, ami önmagában hordozza az egzotikum lehetőségét és az olcsó kulturális sablonok felvonultatásának veszélyét is.

Jelen cikkünk egy olaszországi autósüldözésekről szóló cikksorozat második, egyben befejező fele. Az első részben egy jellegzetes olasz műfaj, a poliziottesco 1970-es évekbeli autósüldözéseivel foglalkoztunk.

Az „olaszos” autós üldözések alfája Peter Collinson 1969-es, brit kultklasszikusa, Az olasz meló, melyben Michael Caine és tolvajtársai színes Mini Cooperekben lovasítanak meg több tonna aranyrudat. A torinói óvárosban játszódó, több mint tíz perces szekvencia nemcsak a film alapvetően komikus hangulatához illeszkedik koreográfiában (nincs látványos pusztítás, hatalmas karambolok, a rendőrkocsikat is burleszkszerűen játsszák ki), hanem az akkori évtized brit filmjeire jellemző úriemberes eleganciával és játékossággal.

Az apró kocsik négykerekű, rikító színű bogárként haladnak keresztül fürgén a szűk utcákon, épületbelsőkön, felkapaszkodnak a repülőtér tetejére, majd úgy hajtanak le róla, mint ahogy a turisták ballagnak le egy kastélyból.

Végighajtanak a csatornán, a kikötőn, a vízfolyáson, miközben a háttérben látjuk a gyönyörű, napfényes piemonti tájat. Egyszerre kapunk izgalmat, humort, és kis túlzással egyfajta mozgóképes reklámot Olaszországnak az akcióműfajra jellemző erőszakosság és intenzitás nincs jelen.

Ezeket 34 évvel később kaphatta meg az ember a 2003-as, amerikai változatban. F. Gary Gray remake-je már nem a trendteremtők közé tartozik, hanem ahhoz a generációhoz, amiket vizuálisan és dramaturgiában is erősen inspiráltak az elmúlt három évtized legjobb autósüldözései: az eredeti filmtől a Francia kapcsolaton át John Frankenheimer Roninjáig. Viszont nemcsak az operatőri munkában, a vágásban, a zenehasználatban más Az olasz meló új évezredi változata, a helyszín Torino helyett Velence, ahol az autók kevesebb szerepet kapnak (a motorcsónakok javára), a cselekmény pedig annyira amerikanizálódik, hogy a csúcspontnak számító Mini Cooperek színre lépése is Los Angelesben történik meg Olaszország helyett. Ebből a szempontból Itália központi szereplő helyett inkább csak marketinghúzás, gyors villámélmény, amit aztán le lehet cserélni az amerikai anyaföldre.

F. Gary Gary: Az olasz meló (2003)

Ha pedig arról beszélünk, hogy az adott esetben amerikai filmrendező miként sajátítja ki és változtatja át egy másik ország életterét egyfajta mozgóképes játszótérré, ahol szabadon törhet-zúzhat a néző primer igényeinek kiszolgálása végett, akkor ennek is megtaláljuk az extrém változatát. Ráadásul nem mástól, mint az akciófilmes túlzás legjelesebb képviselőjétől, Michael Bay-től, akinek a 2019-es, Six Underground – Hatan az alvilágból című, 150 milliós, Netflixes zúzdája egy kétórás óda a bármiféle morális következmény nélküli pusztításhoz.

Ennek megalapozója a filmet indító közel tíz perces autósüldözés Firenzében: hőseink egy zöld sportautóban vágtatnak végig a városon, miközben ropognak a fegyverek, törnek, robbannak, repülnek a kocsik,

a kamera és a vágás éppen csak annyi lélegzetvételt enged, hogy felismerjük a helyszíneket. De az olasz városi jellegzetességek, utcaelrendezés, a mopedesek, a Katedrális csak annyira vannak jelen, hogy a koreográfiának adjanak némi színezetet, mert kis túlzással ez a szekvencia játszódhatna szinte bármelyik mediterrán városban.

Michael Bay: Six Underground Hatan az alvilágból (2019)

Ebből a szempontból érdekes, hogy a James Bond-széria, amely meghonosította a híres helyszínek katalógusszerű (és elég sekélyes) felvonultatását, az utóbbi években két olyan olaszországi autósüldözést is felmutatott, amiben az itáliai közegnek nemcsak narratív funkciója volt, de atmoszférával és kreativitással is viszonyult a mediterrán környezethez. A Spectre üldözésjelenete a római éjszakában tökéletes ellentéte az átlagos, „nézd-itt-egy-híres-épület-itt-egy-másik”-féle képeslap megközelítésnek, ami általában jellemző a hollywoodi akciószekvenciákra.

A kígyószerűen egymásba olvadó utcák, a kihaltság, a lámpafény és Mendes szokatlanul visszafogott, elegáns rendezése is inkább az európai temperamentumhoz idomul, mint az erőszakosabb amerikai stílushoz.

Ugyanez mondható el a Nincs idő meghalni nyitányáról, ami a hegyes-dombos, ősi romokkal teli, dél-olasz települést, Materát teszi meg helyszínnek. Megvan benne az egzotikum, de jóízléssel és stílussal.

Sam Mendes: Nincs idő meghalni (2021)

A kortárs akciófilmek legkomolyabb vizuális kérdése viszont abban áll, hogy az akciórendezés technikai mérlegének nyelve hogy talál egyensúlyt a számítógépes effektek és a praktikus trükkök oldalai között mozogva. A döntéshelyzetre az idei nyár két nagy blockbustere eltérő válaszokat adott: a Mission: Impossible – Leszámolás – Első rész természetesen Tom Cruise szériájához illően a minél vakmerőbb kaszkadőrmutatványok oltárán áldozott, a Halálos iramban 10. epizódja viszont a számítógépes és a praktikus effektek összehangolásával birkózott úgy, hogy a széria szokásához híven a hihetetlenség jellemezte autósüldözéseit. Találó bizonyíték Christopher McQuarrie és Louis Leterrier eltérő stiláris gondolkodásmódjára, hogy bár mindkét akciófilm római autósüldözésében van egy Spanyol lépcsőn játszódó jelenet,

csupán a Leszámolás stáblistájának végére kellett feljegyezni, hogy: Mindenki nyugodjon le a…, az ikonikus építményben semmilyen kár nem esett.

Persze ez nem jelenti azt, hogy a Halálos iramban 10. vonatkozó autós hajszája ne tartalmazna izgalmas összetevőket.

Konszenzus, hogy a Halálos iramban-széria utolsó remekbe szabott akciójelenete az a riói futam az ötödik részből, amelyben Paul Walker és Vin Diesel egy óriási széfet húznak végig autóikkal a latin-amerikai városon. A praktikus trükkök csúcsra járatásaként ünnepeltük annak idején. Remek ötletnek tartom, hogy a 10. rész antagonistája ezt a helyzetet szeretné fordított előjellel újrateremteni. Páncélszekrény helyett egy óriási, gömb alakú bomba okozza a felfordulást, de míg az Ötödik sebességben a helyi kiskirály korrupt rendőrei vették üldözőbe a főhősöket, most Dominic Toretto és párja, Letty igyekszik megállítani a guruló veszedelmet. Ráadásul ahogy Rio de Janiero fölött ott magasodott a Jézus-szobor, úgy a római káoszt a magára Ördögként hivatkozó főgonosz (Jason Momoa) felügyeli egy toronyból, például úgy, hogy a távolból, egy számítógép segítségével irányítja a robbanóeszközt szállító kamiont.

Nem lehet véletlen tehát, hogy az olaszországi autósüldözést a praktikus és a digitális effektek dominanciaharca jellemzi

– egyben a széria legtöbbet támadott vonására (hihetetlen akciójelenetek) is reflektálva.

Louis Leterrier: Halálos iramban 10. (2023)

Dante Reyes célja a Vatikán felrobbantásával a bosszúáállás, a Dominic Toretto vezette família megtörése, értékrendjének szétzilálása. Éppen ezért kulcsfontosságú dramaturgiai helyszín az autós hajszához Róma, az antagonista ugyanis nemcsak a család, hanem a vallás hagyományos értéke felől is próbára teszi a széria konzervatív gondolkodásmódját. A Halálos iramban 10. római autósüldözésének ezért legfőbb szervezőelve a rombolás, mégsem a Spanyol lépcső lezúzására vagy vatikáni robbanásra emlékszem rá szívesen belőle, hanem a kamion tetején ugrálásra, a motoros akrobatikára, a jelenetbe épített olasz sportjárgányra vagy arra a kreatív csalásra, hogy egyes mozzanatokat tulajdonképpen Torinóban forgattak le.

A Mission: Impossible – Leszámolás – Első rész római autósüldözése viszont már történelmi emlékekben gazdag helyszínválasztásával együtt tesz egyértelmű kiállást a praktikus effektek mellett.

Mert lehet, hogy a nagyjelenetet utcai tűzharcok és motoros üldözés is színesíti, de a legfőbb kérdése mégis csak az, hogy mit lehet kihozni egy sárga FIAT 500-as kisautóból egy 21. századi akciójelenetben? Ebben az autósüldözésben a domináns gépjármű nemcsak az aprólékosan kivitelezett kaszkadőrmutatványok alapja, hanem kiváló humorforrás és az idejét múltságot kifejező dramaturgiai eszköz is.

A kereszt alakú kulcsért folytatott versenyhez Ethan Hunt és Grace összebilincselt kézzel kénytelen csatlakozni. Ez az ötlet adja az alapját azon Tom Cruise-i mutatványnak, hogy az akciósztár ezúttal azzal nyűgözze le a nagyérdeműt, hogy egyetlen kézzel is képes száguldó dinamikával irányítani (váltani, kormányozni stb.) a sárga FIAT-ot. Az összebilincselt állapot és a kisméretű autóba préselődés ráadásul egy screwball komédiába illő, romantikus párharcra kényszeríti a kémet és a leleményes tolvajnőt, amire rárakódik az olasz rendőrség, az IMF és Entitás nevű mesterséges intelligenciának dolgozó bérgyilkosok folyamatos kijátszásából fakadó izgalom.

Menekülésük sokkal inkább egy hóbortos római vakációnak tűnik, a játékos fogócska pedig nagyszerűen is illeszkedik a Mission: Impossible széria szélhámos átverésekre épülő brandjéhez.

S ha már a filmbeli kémek rendre egy-egy maszk felöltésével tévesztik meg az ellenfeleiket, miért ne lehetne megépíteni egy hasonló trükk érdekében a Spanyol lépcső mását? A Leszámolás mind dramaturgiájában, mind megvalósításában az emberi leleményt ünnepli. A római autósüldözés ugyan nem realista, de minden elemében lehetségesnek tűnik.

A poliziotteschi műfaj nyers realizmusát, az olasz rendezők naturalista energikusságat replikálni természetes nem lehet, de amint láthatjuk, angolszász rendezők is képesek úgy megjeleníteni Olaszországot, hogy ne csak nagyképű, tiszteletlen turisták legyenek egy idegen vidéken.

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Filmtekercs szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com