Magazin

Mozaikok – A Nagylátószög: 120 éves a magyar film kiállításon jártunk

Fotó: Molnár Kata Orsolya

Idén 120 éves a magyar film, az évfordulót pedig nagyszabású filmtörténeti kiállítással ünnepli a Nemzeti Filmintézet a Ludwig Múzeumban. A Nagylátószög című tárlat sajtóbejárásán és megnyitóján vettünk részt. 

1901. április 30-án mutatták be A tánczot, az első megrendezett jeleneteket is tartalmazó magyar filmet, az esemény pedig annak ellenére a magyar film születésnapja és eredője, hogy maga az alkotás elveszett. Az idei kerek évfordulóra egy hihetetlenül aprólékos, hatalmas tudás- és adathalmazt megmozgató, tárgyi és információs kuriózumokat is előásó tárlattal emlékezik a Nemzeti Filmintézet, a Nagylátószög megvalósításával és mondanivalójával azonban lehet vitatkozni. A mozi előképeivel indító kiállítás

a folytonosságról, az egymást átszövő kapcsolatokról, párhuzamokról és tükröződésekről szól.

Ez a nagyteremben levetített kisfilmen (ami egy gigantikus, motívumok szerint elrendezett kultfilmes montázs) és a kortárs filmes terem asszociatív játékán túl egy idővonalban mutatkozik meg, amely a termeken végigfutva köti össze egymással a műveket és eseményeket. Az idővonal három rétegből áll: alul legszikárabb tények, azaz az adott év összes nagyjátékfilmje sorakozik, középen a főcímekhez vagy mínuszos hírekhez hasonló, napi bontású információkat kapunk a filmvilág és a közélet egymásra ható eseményeiről, felül pedig átfogóbb jellemzések, tendenciák, összefoglalók olvashatók, természetesen rengeteg álló- és néhány mozgóképpel kísérve.

Fotó: MTI

Ezáltal remekül érzékeltethető a kultúra és a politikai, társadalmi események egymásra hatása (ami, mivel a magyar film története egyben a huszadik század története is, mindig intenzív), illetve a technikai fejlődés és a gazdasági lehetőségek változása is nyomon követhető, ami szintén elválaszthatatlan a film mint művészet történetétől. Főleg az ismeretlenebb korszakok adataiban izgalmas kaland elmerülni (látványosan kiugrik például, hogy 1946-ban egyetlen magyar film sem készült), egyszersmind reménytelen küldetés is: ha mindent végig akarunk böngészni, a Nagylátószög befogadhatatlan lesz,

hiszen egy lexikonnyi információt terít ki a falra.

A kiállítással kapcsolatos legnagyobb kérdésem előzetesen az volt, hogy vajon milyen hangsúlyokkal dolgozik majd, lesznek-e olyan alkotók, korszakok, irányzatok, amelyeket előtérbe vagy háttérbe helyeznek a kurátorok és ha igen, milyen elvek mentén? A válasz némileg meglepő: szinte nincsenek ilyenek, minden egyformán fontos. A szikár adatokon és objektív mércéken (nézőszámok, díjak) nyugvó tárlat ugyan ráirányítja a figyelmet kevésbé ismert alkotókra (például a kolozsvári némafilm vezéralakjára, Janovics Jenőre) és összefüggésekre, általánosságban mégsem kiragadott pillanatképekkel dolgozik, amelyek sűrítenének egy adott jelenséget, így önmagukon túlmutatva közvetítenének valami általánosat a témában, hanem mozaikokkal: minden darabka egyformán fontos a teljes kép szempontjából, legfeljebb vannak közöttük látványosabb és szürkébb kockák.

Összességében tehát a kiállítás hangsúlyaival, hangsúlytalanságával lehet vitatkozni: bár objektív és tanító-nevelő szempontból jó, hogy a második világháború előtti időszak ugyanakkora teret kap, mint az utáni, az átlagnézők, de még a mélyebben érdeklődők is valószínűleg más fontossági sorrendet látnak – ám ha átugorjuk a kezdeti évtizedeket, arányaiban kevesebb élményszerű, látványos anyagot kapunk pont azokkal a művekkel összefüggésben, amelyeket feltételezhetően mindenki látott. Tehát nem sok szó esik azokról a klasszikusokról,

amelyekre mindannyian gondolunk, ha azt halljuk: magyar film.

Kicsit olyan, mintha a Körhinta annyival lenne fontosabb egy vele egyidőben készült sablonos termelési filmnél, hogy előbbiből négy képkockát láthatunk a falon, utóbbiból egyet. Ez az óvatos megoldás valószínűleg az átlagnéző dolgát nehezíti meg leginkább, akinek előzetes tudás nélkül kell eligazodnia ebben a horizontális felsorolásban – háttérismeretek birtokában könnyebb a helyén kezelni az adatokat, a felkészültebbek számára a sok kevésbé ismert film és háttérinformáció az újdonság erejével is hathat az ismerős alapokhoz képest. Azonban kontextus és kibontás nélkül ezek is csak sziporkák: például láthatunk egy fotót az első magyar 3D-s film vetítéséről 1952-ből (!), az izgalmas kuriózum azonban a „mínuszos hírek” sávban kapott helyet, több nem derül ki róla.

Fotó: Molnár Kata Orsolya

Szerencsére van néhány problémakör, amit kiragad a Nagylátószög, ezek remekül működnek is, például a cenzúra szoba: a különböző korszakok különböző cenzurális elvei egyedi szempontokat vonnak be az alkotók lehetőségeinek és az egyes műveknek az értelmezésébe, miközben valami nagyon sajátosan magyar jelenséget is ragad meg az összeállítás. Érdekes megoldás az is, hogy az animációs film szigetekként ékelődik be a kiállítás folyamába: lehet vitatkozni azon, hogy ez jó vagy rossz-e, hiszen így, koncentrált formában kiemelt figyelmet kaphat, ugyanakkor megerősítheti azt az előítéletet, hogy az animáció egyfajta lábjegyzet, egzotikus különlegesség, ami nem szerves része a magyar filmtörténetnek. A Nagylátószög mélyén meghúzódó, megkritizálható szervezőelv azonban mégiscsak az, hogy

figyelmen kívül hagyja, hogy a magyar filmtörténet és filmesztétika alapvetően szerzői szemléletű,

a második világháború után mindenképp. Tehát rendezői életművek mentén szerveződik, amelyek természetesen kilógnak a kronologikus rendből. Ebből a kiállításon nem sok látszik: a legnagyobb szerzői rendezőink is csak felsorolásszerűen jelennek meg a korszakok bemutatásánál, egy-egy werkfotón bukkannak fel, esetleg személyes tárgyaikat vagy díjaikat láthatjuk. Azaz nincsenek róluk elemzések, miniportrék, összeállítások, amelyeken keresztül könnyebben arcot kaphatnának az egyes korszakok és az a kérdés is, hogy mégis milyen a magyar film.

Ezzel szemben – és ez szintén a kiállítás arányaihoz vezet vissza – két termet kapnak a hollywoodi sikerek és az emigráció. Amellett, hogy a magyar származású Oscar-díjasok között a „mindenki magyar”- szellemiségnek megfelelően olyan nevek is helyet kapnak, mint Paul Newman (aki tudtommal nem tulajdonított nagy jelentőséget annak, hogy a családja részben valóban magyar származású volt), külön tárlókban, tablókon jelenik meg például Adolph Zukor vagy Michael Curtiz munkássága. Azaz a Nagylátószög alapján az lehet az összbenyomásunk, hogy az emigráns magyarok fontosabbak a magyar filmtörténet szempontjából, mint például a 100 éve született Jancsó Miklós, Fábri Zoltán, Szabó István, Tarr Béla vagy akár Várkonyi Zoltán,

akikre egyáltalán nem irányul ilyen reflektorfény.

Homogenitása és hiányosságai ellenére a Nagylátószög hangulatos, informatív és vizuálisan is igényes, megkapó kiállítás – még ha nem is annyira ámulatba ejtő, mint például a sokszintes berlini filmmúzeum, a Deutsche Kinemathek. Ugyan a berlini kiállítás arányaival is lehet vitatkozni, azonban az kétségtelen, hogy vannak neki – s bár Marlene Dietrich mintájára nem biztos, hogy szükség lenne egy teremre tele Karády Katalin jelmezeivel, valószínűleg jobban érzékeltetné a sztárkultuszt, mint a korszak összes dívájának a képe egymás mellett.

Fotó: Molnár Kata Orsolya

Természetesen a Ludwig Múzeum néhány termétől nem is várhatjuk ugyanezt az élményt, viszont adja magát a kérdés, hogy Magyarországon miért is nincs filmmúzeum? Egy leendő helyszínhez ez a tárlat tökéletes alap lenne a megfelelő hangsúlyok mentén kiegészítve. Hiszen a legnehezebb feladatot, az adat- és emlékgyűjtést, az összefüggések felvázolását remekül teljesíti, egy jó vezetés mellett még élményszerű is lehet. Erre a gerincre pedig már csak a kiragadott, felnagyított érdekességeket kellene ráépíteni, hogy közelebb kerüljünk ahhoz a titokhoz, hogy mégis mitől különleges és szerethető a magyar filmtörténet.

 

A kiállítás november 14-ig látható a Ludwig Múzeumban.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu ötfős szerkesztőcsapatának tagja, a Papírfény rovat felelőse.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés