Magazin

Titanic 2017: Felnőtté válás izlandi módra – Nehéz szívvel

A két jó barát, Thor és Christian életébe teljes erővel robban be a pubertáskor: barátsággal, szerelemmel, felfedezésekkel és lányokkal teli nyarukba pillanthatunk bele egy izlandi rendező szemén keresztül. Ám míg Thor a csajok után fut, addig Christian fokozatosan ráébred, hogy őt inkább Thor érdekli.

Az izlandi rendező (Guðmundur Arnar Guðmundsson) végtelenül finoman képes ábrázolni a Christianban felszínre törő érzelmeket barátja iránt: egy-egy elkapott érintés, pillantás elég ahhoz, hogy szavak nélkül is értsük, mi zajlik le benne. Az angyalarcú, fiatal fiú végigmegy azokon a fázisokon, amelyeken valószínűleg a többi fiatal is, akik kezdenek ráébredni arra, hogy a saját nemükhöz vonzódnak: eleinte még nem hiszi el, hogy vele ez megtörténhet, az elvárásokhoz mérten próbál ő is csajozni, majd sejtvén, hogy a világ háta mögötti zárt közösségben a melegség csak a kitaszításhoz vezethet, kétségbeesik. Az elkerülhetetlen tragédiához pedig barátja, Thor tudtán kívül is asszisztál, pedig ő csak próbálja azt, amit szinte minden tinédzser srác próbál a nyáron: becserkészni egy csajt. A film nagyon érzékenyen mutatja be, hogyan taszítja el egymástól a két fiút a Christianban lezajló belső konfliktus, majd hogyan hozza őket újra össze.

A Nehéz szívvelben rengeteg a testiség, coming-of-age film révén ez nem is meglepő. Anélkül, hogy túlságosan naturálissá válna, a fiatalok felfedezik saját testüket, a lányok testét és esetenként a fiúk a fiúkét is. Ám nemcsak a tinédzserkort túlfűtő szexualitás miatt látunk rengeteg testet: a defektes családoknak köszönhetően a fiatalok bőre többször ütések áldozata is lesz, így a test itt nemcsak a férfivá válás első számú terepe, hanem a folyamatos megalázásé is.

Izlandon nem sokan élnek, alig több mint 300 ezren. Ehhez képest Guðmundsson igazán szerencsés helyzetben van, hiszen szuper tehetséges gyerekszínészekkel fújta össze a jeges izlandi szél. Elsősorban persze a két fiú főszereplővel, Thorral (Baldur Einarsson) és Christiannal (Blær Hinriksson) ütötte meg a főnyereményt, de a többiek sem okoznak csalódást. Nem lehetett könnyű ennyire kivetkőzni önmagukból (szó szerint és átvitt értelemben is), felnőtt társaik jogosan lehetnek irigyek, amiért ennyire képesek voltak kitárulkozni a kamerának. Színészi teljesítményük bizonyosan hozzájárult a Velencében szerzett, a legjobb LMBT-filmnek járó elismeréshez.

Guðmundssonnak nem először játszódik le filmfelvevője előtt, hogyan lépnek a fiatal fiúk a pubertáskorba (Ártún), ám végre nagyjátékfilmnyi hosszúságban bonthatta ki a témát. De a felnőtté válás és a homoszexualitás mellett a Nehéz szívvel olyan tipikusan izlandi témákba is bepillantást enged egy-egy rövid jelenet erejéig, mint az elszigeteltség, a bezártság és a több sebből vérző defektes családok, de annak se kell csalódnia, aki izlandi tájakat, lovakat vagy bárányokat nézegetne.

https://www.youtube.com/watch?v=7xe4_ID8PU8

Minderről legközelebb április 11-én 18 órától lehet meggyőződni a Toldi moziban.

Piller Mónika

Piller Mónika az ELTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve dán szakon. Szakdolgozatát az izlandi filmek és a globalizáció témakörében írta. Specializációja a skandináv film, a dokumentumfilm és az animációs film. Jelenleg a Magyar Televíziónál dolgozik szerkesztő-riporterként.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com