Magazin

A nők közti szerelem és a Thelma

A Thelma (2017) a nők közti, még mindig tabunak számító testi és érzelmi viszonyt választja egyik fő témájának: több liberalizmus és mélység kapcsolódik hozzá, mint amit a filmvilág korábban megengedett magának.

A nők közti szerelem és a férfi-tekintet élveteg viszonyáról már a Jóbarátok (1994-2004) sorozat Joey-ja is sokat elmondott, amikor rendszeresen Ross ex-feleségének viszonyát firtatta a szerelmével. Szerencsére azóta fejlődött a jelenség társadalmi megítélése. Azonban a leszbikus jeleneteket sokszor még ma is nehéz komolyan venni, mivel jellemzően csak díszítő elemként szolgálnak (amik egy kis fűszerezést próbálnak vinni a filmekbe, mint ahogyan ezt az Atomszőkében [2017] is láthattuk), és nem feltétlenül egy kapcsolatról szólnak.

Még ma is teljesen más elfogadottsága van a nők közt zajló szexjeleneteknek, mint a férfiak közöttinek, és emögött valamiféle kimondatlan konszenzus létezik a társadalomban. Mivel pedig a lány-lánnyal szerelmi jelenetek nagy része a férfi nem ingerlésére szolgál, igen kevés autentikus történet kerül filmvászonra.

Joachim Trier Thelmájának előzetese azt gondolatot hintette el, hogy egy fiatal lány coming-of-age történetét fogjuk látni. Olyan lányról szól, aki szigorú vallásos családban nevelkedett, ezért várható, hogy a „természetellenesnek” titulált vonzalom az azonos neműek iránt szükségszerűen a konfliktus kiváltó oka lesz. Azonban a film láttán úgy tűnt, a főszereplőnek nem okoz akkora konfliktust megérteni, hogy többet jelent számára Anja egy barátnál, sőt talán már a kezdetektől fogva tudja. Kicsit talán nehéz is összekapcsolni az epilepsziás rohamait a leszbikusság tabujával, mivel később kiderül, hogy bármilyen erős érzelem ki tudja belőle váltani a furcsa képességeket.

Sajnos azonban a szerelmes jelenetek semmiben sem különböznek a más filmekben megjelenítettekről. A filmek nagy részében a szex vagy vicc lesz, vagy pózolás; ahogy az együtt-a-csúcsra-érő, a takarót diszkréten magukra tekerő heteroszexuális jelenetekre is jellemző, hogy a végletekig túlesztétizálják a szexet, úgy a Thelma esetében is sokkal nagyobb hangsúly helyeződik a látványra.

Igaz, ezt a skandináv filmekre jellemző csendes szépséggel mutatja be. Jellegzetes zenével aláfestve a lassú jeleneteknek van idejük elidőzni egy-egy hajszálon, a nyak vonalán, két kéz érintkezésén. Trier ezt az érzelmi mélységet már az Oslo, augusztusban (2011) is csodálatosan vitte vászonra. Azonban csendességétől függetlenül a műben vannak kifejezetten érzéki, sőt zavarba ejtő jelenetek, amelyek nem is annyira a leszbikusságról, hanem az ébredő szexualitásról szólnak: a fényképezés gyönyörűen mutatja be (vad szexjelenetek nélkül is) a lassan kialakuló vonzalom apró mozzanatait és Thelma ébredő nőiességét.

Adéle élete 1-2. fejezet

Ez a lassan dagadó érzelmi buborék a Carolban (2015) sajnálatos módon csúnyán elcsúszott, így a film teljesen felejthetővé vált: az egész egy szépen felépített fotósorozat is lehetne, mivel érzékiségből alig tartalmaz egy leheletnyit. Bár az esztétikai világ itt is inkább a finom nőiességet igyekezett tükrözni, a szenvedély egyszerűen nem jött át a filmvásznon, mindeközben Thelma fojtott, erőszakos érzelmei – amely a paranormális képességeiben jönnek felszínre a film vége felé – meglehetős feszültséget építenek fel. Todd Haynes filmjében csak Carol szégyenét tudjuk igazán mélyen átérezni, amit perverznek titulált vonzalma jelent.

A történet maga szép és kerek, de valahogy mégsem fogja meg igazán a két színésznő azt az érzelmi kötődést, ami a két nő között kellett volna létrejöjjön. A meredő tekintetek, a finom érintések manírosak és túlontúl darabosak ahhoz, hogy hihetők legyenek. A Carolban, ahogyan a Thelmában is, a forma túlhangsúlyozása és a film statikussága elveszi az érzelmek mélységét. Hiányzik belőle a nyersesség, az életszagúság, amitől az érzelmekkel még egy heteroszexuális is azonosulni tud ahelyett, hogy tisztes távolságban tartaná magát a jelenetektől.

Ezzel szemben a háromórás Adéle életében (2013)

a szerelem és a szexualitás felfedezése valóban központi téma.

A francia film talán az elmúlt évtizedek legerősebb coming-of-age filmje, ami azt az érzést kelti életre, amire korábban még a színház volt hivatott: a kukucskálás, az ismeretlenbe belelesés érzését. Aki kíváncsi volt arra, milyen is lehet a szerelem két nő között, az itt valóban megláthatta! Az autentikus szexjelenetek és a velős konfliktusok olyan erővel jelentek meg a filmvásznon, hogy iszonyatosan erős zavart keltettek a nézőben – olyat mutattak, ami valóban zárt ajtók mögött zajlik két ember között.

És ami igazán erős ebben a műben: hogy valójában megmutatta, hogy a szerelem mindenhol és minden helyzetben szerelem marad, akármilyen nemű és nemi identitású emberek között zajlik. Adéle történetével bárki tud azonosulni. Itt a szex nem vicc és nem is esztétikus, hanem valós. (Bár a készítők állítása szerint szimulált jelenetekről van szó, a rendező mindent megtett, hogy a lehető legtöbbet sajtolja ki a két színészből.)

Lehet, hogy a leszbikus szerelem természetesebb és elfogadottabb manapság, de filmre vitele még mindig nehézkes. Trier a Thelmában igyekezett elkerülni azokat a kliséket, amik „ferde hajlamként” mutatnák be, és a skandináv félszigeten az ilyen ítéleteken már nagyrészt nyilván túljutott a társadalom. A szerelmespárnak nem kell bujkálnia, titkolnia a viszonyt. Azonban ennek bemutatása még itt is az esztétikumra koncentrál a belső tartalom helyett. Több olyan mély történetre lenne szükség, mint Adéle élete, amely korlátokat dönt le, és végre eltörli a férfitekintet által kreált erotikus afrodiziákum pecsétjét a leszbikus szexről.

Avatar

Márki Zsófia

Márki Zsófia a PPKE irodalomtudományi doktori iskola hallgatója, kutatási területe az adaptáció-elmélet, ami kiterjed irodalomra, filmekre és mítoszokra is. Kedveli az animációs filmeket, a sci-fi és fantasy zsáner is közel áll hozzá, valamint az obskúrus, kísérleti művek mind a vizuális művészetekben, mind a zene területén.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya