Magazin

Nyolc film, amit látnod kell a Frankofón Filmnapokon 2015-ben

Elemi szerelem (Une rencontre)
Liza Azuelos: Elemi szerelem

frankofon filmnapokTalán az eddigi legjobb válogatást hozta el a Francia Intézet a Frankofón Filmnapokra. Cannes-tól Velencéig, Palesztinától Kanadáig számtalan helyen díjazottak és játszódnak azok a csodálatos francia nyelvű filmek, amelyek nagy részét csak ezen az egyetlen héten tudunk megnézni. A bőség zavara ellen összeszedtük nektek a legfontosabbakat.

Csajkor 

A tavalyi év egyik legnagyobb dobása volt az átlagos texasi fiúról szóló Sráckor, annak hatására egy kreatív forgalmazó gyorsan el is nevezte a Bande de filles-t (Lányok bandája) Girlhood-ra, vagyis Csajkorra. Nyilván nézőcsalogatásból tette, emellett viszont sikerült egy óriási fricskát is bedobni, hiszen jelen esetben a címadó csaj (Karidja Touré) a texasi sráccal szemben a francia külvárosi bevándorló leszármazottak kilátástalanságában átlagos. Ezt pedig részletesen, több évet felölelve mutatja be a Csajkor, emlékezetes jelenetekkel és alakításokkal. Sallangmentesen és lesújtóan tálalja nekünk Celine Sciamma (TomboyVízi liliomok) azt a lepusztult világot, ahol a lányoknak ugyanúgy meg kell verekedniük egymással bandájukat képviselve, mint a fiúknak. A több fesztiválon méltatott, Lux-díjra és 4 César-díjra jelölt alkotás nem feltétlen könnyű darab, hangulata és mondanivalója viszont sokáig velünk marad a játékidő után is. (Tóth Nándor Tamás)

Celine Sciamma: Csajkor
Celine Sciamma: Csajkor

Havannai éjszaka

Olvasmányaim kedvelt alakja volt a társadalmi bénultságtól szenvedő orosz „felesleges ember”, de Laurent Cantet (Az osztály) filmje alapján rá kellett jönnöm, más égtájakon sincs ez másképp. A 16 éves spanyolországi emigrációjából hazatérő kubai író összehívja a barátait egy tetőteraszon, hogy megünnepeljék az eseményt. Az öt egykori barát mindegyike egy-egy ígéretes életút letéteményese volt, mára már csak bezápult életek birtokosai. Amadeo a hosszú spanyol emigrációban képtelen volt írni, csak az emlékeinek élt, a tehetséges festőművésznek indult Rafa alkoholista lett, Eddy üzletemberként eladta a lelkét, hogy cserébe legalább jól éljen, az állástalan orvos Tania egy jobb élet ígéretével Amerikába küldte a gyerekeit, és az elvált Aldo sem vitte semmire, mérnökként akkumulátorok javításából kell megélnie. A Havannai éjszaka nyers őszinteséggel beszél egy elveszett generáció fiatalkori illúzióiról, keserves csalódottságáról és kiúttalanságáról. Aki szeretné átélni, milyen érzés kubai „felesleges ember”-ként vegetálni egy lepukkantságában is gyönyörű városban, feltétlen nézze meg Laurent Cantet legújabb alkotását! (Argejó Éva)

Havannai ejszaka (Retour a ithaque)
Laurent Cantet: Havannai éjszaka

Hippokratész

A Frankofón Filmnapok alapján úgy tűnik, Franciaországban sincs minden rendben az egészségüggyel (noha nyilván jelentősen eltérő méretű problémákkal küzdenek). A Hippokratész-ban egy fiatal, kezdő orvos szemén keresztül pillanthatunk be a francia kórházak világába. Benjamin (Vincent Lacoste) lelkesen vág neki rezidens időszakának apja kórházában, azonban már az elején kiderül, semmi sem úgy alakul majd, ahogy azt várta. Munkája során Benjamin megismeri önmaga, kollégái és betegei félelmeit és korlátait. A hírek szerint a Hippokratész nagyon jó film (hét César-díjra jelölték, ebből egyet, a legjobb férfi mellékszereplőt meg is kapott), de nehezen befogadható és forgalmazható, így került be a SCOPE50 programjába is. Valószínű tehát, hogy Magyarországon moziban egyedül a Frankofón Filmnapok alatt láthatjuk majd. (Tóth Nándor Tamás)

Hippokratesz
Thomas Lilti: Hippokratész

Elemi szerelem

A tizenöt éve boldog házasságban élő családapa (az Életrevalókból ismert François Cluzet) találkozik egy függetlenségét őrző nővel (Sophie Marceau), és fellángol közöttük valami. Küzdenek az érzés ellen, a férfi felesége iránt érzett szerelme, és a nő elve, miszerint házas férfivel nem randizik, visszatartja őket attól, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz. Tudat alatt egy kis házban /Ül az ösztön talpig gyászban – írta Karinthy – ám a romantikus filmek készítői tudják, hogy a mindig ugrásra kész ösztön utál gyászolni, és nincs ez másképp az Elemi szerelem című romantikus film esetében sem. Amikor a jóképű ügyvéd és a gyönyörű írónő később véletlenül ismét egymásba botlik, tovább nem titkolhatják egymás iránti érzéseiket. Rengeteg hasonló témájú filmet láthattunk már, ezt mégis érdemes megnézni Sophie Marceau alakítása miatt, és mert váratlan csavar is van a történetben, ami túlemeli a filmet hétköznapiságon. Kiderül számukra, hogy minél inkább taszítanák a másikat, annál jobban vonzzák egymást − elválásuk óta ott élnek egymás fantáziájában, megteremtve egy másik idősíkot, ahol a fantázia keveredik a valósággal, és bármi lehetséges… (Argejó Éva)

Elemi szerelem (Une rencontre)
Liza Azuelos: Elemi szerelem

A küzdők

Az idei Frankofón Filmnapok külön csoportba fűzte a fiatalok felnőtté válásáról szóló filmeket, a már említett Csajkor mellett az Előttem az élet elnevezésű szekció másik fontos darabja A küzdők. Thomas Cailley első nagyjátékfilmjét tavaly Cannes-ban négy díjjal – köztük a kritikusok FIPRESCI-díjával – tüntették ki, az idei César-on pedig 9 jelöléséből 3 díjra váltott, köztük a legjobb első filmét és a legjobb női főszereplőét. Utóbbival Adéle Haenel alakítását ismerték el, aki egy fiatal kadétlányt játszik egy vidéki francia kisvárosban. Arnaud (a szintén díjazott Kévin Azaïs) azon a nyáron ismerkedik meg vele, amikor a legkevésbé se várja a váratlant – és persze így születik a szerelem. A két fiatal vonzalma azonban a legkevésbé se nyugodt, békés természetű, hanem vad, perzselő, mindent felemésztő. Héja-nász a francia avaron. (Tóth Nándor Tamás)

A küzdők (Les combattants)
Thomas Cailley: A küzdők

Girafada

Állatbarátként és különös élethelyzetek kedvelőjeként a Girafada című francia-palesztin filmdráma keltette fel leginkább az érdeklődésemet. Az intifáda idején egy légitámadásban elpusztul az utolsó palesztin állatkert zsiráfpárjából a hím, egyedül maradt nőstény társa pedig magányában teljességgel elhagyja magát. A történtek után Ziad, az állatorvos zsiráfok gondozásában segédkező tízéves kisfia is magába roskad tehetetlenségében. Yacine, a palesztin állatorvos mindent elkövet, hogy megmentse a zsiráfot és megvigasztalja a fiát. Egy izraeli barátja segítségével így jut el egészen a tel-avivi állatkertig.

A történet maga úgy hat egyszerre kifejezetten bájosnak, hogy mindeközben tartalommal is megtelik – éppen ellentéte tehát Cameron Crowe Az igazi kaland című állatkertes dramedyjének. A Girafada éppen olyan mozi, ami miatt érdemes filmfesztiválra járni – hiszen mikor lenne máskor lehetőségünk megnézni egyáltalán bármilyen palesztin filmet, pláne olyat, ami egy magányos zsiráfról szól? (Argejó Éva)

Rani Massalha: Girafada
Rani Massalha: Girafada

Hope

Az asszony a világ négere” – énekelte egykor John Lennon híres dalában, s ha valakire, hát a Hope című film nigériai hősnőjére igazán illik ez. Európában mi leginkább csak a bevándorlók beözönléséről kapunk híreket, és ritkán jut el hozzánk, milyen utat is kell bejárniuk a kontinensünkre tartó önkéntes száműzötteknek. A film története szerint Leonard, a fiatal kameruni férfi a Szaharán keresztül reménnyel telten tart Európa felé, amikor Hope segítségére kell sietnie. A nigériai nővel együtt folytatják útjukat a veszélyes és ellenségekkel teli világban, s az út során egymásba szeretnek. A Cannes-i Fesztivál egy kritikusa szerint „A Hope a remény története” – és valóban, aki érteni és átérezni akarja azt az elkeseredettséget és elszántságot, ami visszafordíthatatlan útra állítja ezeket az embereket, annak látnia kell ezt a filmet.

A Hope a Frankofón Filmnapok azon vonulatába tartozik, amely az Afrikában élő emberekkel vagy az onnan Franciaországba bevándorlók helyzetével ismereti meg a nézőket. A fesztivál harminc filmjéből öt ezzel a témával foglalkozik, közülük két alkotás az afrikai életről tudósít, így az algériai polgárháború idején játszódó Yema családi drámába ágyazottan egy helyi iszlamista csoport tevékenységét mutatja be, az animációs Aya pedig egy elefántcsontparti család hétköznapjaiba avat be, a népszerű képregény filmes változataként. A már említett Csajkor és a Samba című alkotásokkal pedig már Párizsban találjuk magunkat, ahol az Afrikából odakeveredett bevándorlók útkeresését követhetjük nyomon egy szenegáli fiú és egy érzékeny, ambiciózus kamaszlány sorsán keresztül. (Argejó Éva)

Hope
Boris Lojkine: Hope

 

Mommy

Talán a legfontosabb mind közül Xavier Dolan legújabb filmje, a Mommy. Tavaly Cannes-ban a Zsűri Nagydíjával tüntették ki a filmet (mi is akkor láttuk), de a szemtelenül fiatal (mindössze 26 éves) kanadai zseni ötödik nagyjátékfilmje nemcsak emiatt különösen érdekes alkotás. Dolan ugyanis többször 1:1-es képarányt használ, ez a szokatlan forma pedig különös – a CD-borítókat és a polaroid-fényképeket idéző – látványvilágot kölcsönöz a drámának. Témájához most ez különösen illik, hiszen az anya-gyerek kapcsolatot vizsgálja szemtől szemben. Ez visszatérő elem Dolan pályájában, hiszen első alkotása, a Megöltem anyámat is ezt a toposzt járta körül. A Mommyban egy viszonylag fiatal, mégis özvegy anyának újra együtt kell élnie a javítóintézetből hazatért, erőszakos és hiperaktív fiával. Ebbe a helyzetbe kapcsolódik be a mutizmussal és szociális fóbiával küzdő szomszéd nő – egy ilyen történetet tényleg vétek lenne kihagyni! (Tóth Nándor Tamás)

Xavier Dolan: Mommy
Xavier Dolan: Mommy

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com