Magazin

Román Filmhét 2013: Nyolcadszor is Román Filmhét

Roman filmhétA Budapesti Román Kulturális Intézet az Uránia Nemzeti Filmszínházzal és az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve 2013. október 15. és 19. között szervezi meg a Román Filmhetet. A rangos kulturális eseményre idén nyolcadik alkalommal kerül sor.

Október 15-én, kedden 19.00 órakor az Uránia Filmszínházban sajtótájékoztatóval kezdődik a gálaest, amelyet 20.00 órakor az Anyai szív című román film magyarországi bemutatója követ. A Călin Peter Netzer által jegyzett nyitófilm 2013-ban a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte az legjobb alkotásért járó Aranymedve-díjat valamint a Filmkritikusok díját (FIPRESCI-díj). A szeptember 27-október 4. között lezajlott Namuri Nemzetközi Frankofón Filmfesztiválon a film megkapta a legjobb filmért járó „Bayart d’Or”-díjat, továbbá Luminţa Gheorghiu a legjobb női alakításért járó díjat. Románia az Anyai szívet jelölte a 2014-ben sorra kerülő Oscar-díjátadó Legjobb külföldi film kategóriában.

A Román Filmhéten a Budapesti RKI vendége lesz Bogdan Dumitrache, a fiatal színészgeneráció jelentős képviselője, aki az Anyai szív révén vált nemzetközileg ismertté és akit a budapesti közönség nemrég láthatott a Legjobb szándék című filmben, az Intézet RKI – Kortárs román filmek című vetítéssorozatán.

A Román Filmhéthez kapcsolódóan október 16-án Bogdan Dumitrache részt vesz a Színház- és Filmművészeti Egyetemen sorra kerülő workshopon, ahol az egyetemi hallgatókkal fogja megosztani tapasztalatait színészi pályájáról, valamint a fenti szerepe kapcsán beszélni fog a forgatáson átélt élményeiről.

A Román Filmhét idei válogatásába a filmkritikusok által nagyra értékelt és a közönség soraiban is sikert aratott filmek kerültek, így a magyarországi nézők olyan román játékfilmekkel ismerkedhetnek meg, mit Cristian Mungiu Dombokon túl, Adrian Sitaru Házi Á(llat)ok, és Marian Crişan Rocker című alkotásai, továbbá Laurenţiu Damian Viharban. A sziget című dokumentumfilmjével.

A játékfilmeket magyar felirattal vetítik. A Viharban. A sziget című dokumentumfilmet angol felirattal láthatja a közönség.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com