Abszurd kafkai humor, szürreál és önismeret. Avagy valóban meg kell siketülnie egy elveszett 40 éves férfinek, hogy észhez térjen végre?
„Alessandro Aronadio az első szicíliai rendező, aki nem úgy kezdte a karrierjét, hogy a maffiáról készített filmet.” – konferálta fel viccesen a Füleket az egyik szervező. És valóban: Aronadio előző filmje, a One Life, Maybe Two nem az olasz szervezett bűnözői csoportról szól, bár erőszakban nincs benne hiány. Mégis inkább az élet egy olyan sorsdöntő pillanatáról, amely örökre megváltoztatja életünket. A végtelen lehetőség mindössze két verzióra szűkül, ahol az egyik a szép élet reményét, a másik a teljes összeomlást vetíti előre.
A rajtunk kívülálló, meghatározó véletlenek mindig jó alapjai a néha mágikusságot sem nélkülöző választástörténeteknek (Donnie Darko, Pillangó-hatás, Truman Show, Egy makulátlan elme örök ragyogása). „Ha kaphatnánk még egy esélyt!” – gondoljuk mi magunk is néha egy-egy nehezebb életszakaszunkban. A véletlen azonban általában csak a szikra, amiből az évek óta nyomasztó szorongásból végre kitörhetünk – vagy így, vagy úgy.
Dönteni senki sem szeret.
Hiszen a döntés pontosan azt jelenti, hogy a választott, egyetlen történet által végtelen másik kizárására kényszerülünk, végérvényesen, visszavonhatatlanul. A közelmúltban bemutatott Magam ura éppen ennek az élethelyzetnek a nehézségét ragadja meg az érzékletesség igen magas fokán (kritikánkat lásd alább), szórakoztató módon.
http://87.229.104.141/plesk-site-preview/www.filmtekercs.hu/87.229.104.141/kritikak/gondolkozik-tehat-van-magam-ura
A Fülek nagyon hasonló úton jár, azonban ahogyan az már az alapszituációból is látszik, minden szempontból szélsőségesebb, a valóságtól elrugaszkodottabb módon.
A cseh újhullám tradícióit ugyan különösebben komolyan nem vevő, azonban azt letagadni sem tudó film rögtön az egyik sokat emlegetett újhullámos történetet, a Jozef Kiliánt juttatja eszembe. Ki az a Jozef K.? Senki nem tudja. Miért lenne fontos őt megtalálnia hősünknek? Mert Jozef K. tudná megmondani, hogyan vihetné vissza hősünk a meggondolatlanul kibérelt macskáját, a „macskakölcsönző”-be.
A Fülek éppen ilyen groteszk módon indít, amikor hősünk, aki névtelen, akárcsak a fenti újhullámos film főszereplője, fülzúgással ébred, és próbálja kideríteni ennek okát.
Útja során, amely ráadásul rögtön fekete-fehéren tárul elénk (ami mai vígjátékok esetében nem igazán gyakori), orvosokkal, barátokkal, rokonokkal, közeli és távoli ismerősökkel, sőt, ismeretlenekkel találkozik, kivétel nélkül zavarba ejtő, groteszk jelenetekben. A katarzis környékén még a főszereplő terhessége is felmerül, amely a valóság és képzelet összemosásának ezen a szintjén, minket is képes elbizonytalanítani. Nagyon hasonló sok szempontból az Oh Boy, érdemes nem kihagyni, ha a Fülek elnyerte a tetszésünket.
Addig abszurd a világ…
amíg nem értjük azt. Az értetlenség, a kontextusból való kirekesztettség képtelen zavart okoz, amin leginkább csak gőggel vagy szeretettel lehet felülkerekedni. A Fülek mindkét hozzáállást felmutatja, ahogy a film címe is sejteti, az egyik legfontosabb érzékelést allegóriaként alkalmazva. A fülzúgást értelemszerűen csak főhősünk hallja. Amíg nem megérteni, hanem sokkal inkább uralkodni akar a világon, addig rendkívüli módon idegesíti a zúgás és minden erejével azon igyekszik, hogy az ő logikája szerint ésszerű magyarázatot kapjon a jelenségre.
Mindez az Andrea Purgatori által játszott, jó értelemben teátrális és meseszerű, ugyanakkor humoros, az előző rendszerből itt ragadt fül-orr-gégész orvos jelenetében csúcsosodik ki (lásd alább a képen), aki csak az első orvos a sok közül, aki azt mondja: nincs semmi baja a főszereplőnk hallásának.
„A barátod, Luigi meghalt. Sajnálom. Ui.: Elvittem az autót.”
Így indít a film. De kicsoda Luigi? Sem mi, sem a film szereplői nem tudják. Mégis ott leszünk a gyalogos road movie finisében helyet kapó ismeretlen Luigi temetésén, amely szimbolikusan a végtelen verzió temetése is egyben főhősünk számára, míg nem pontosan egy verzió marad, ami happy end lévén: a szeretet és az elfogadás.
Pátoszban és giccsben úszó a jelenet, egészen addig, amíg meg nem érkezik a várva várt abszurd feloldozás: szelfizzünk csápos sapkában a koporsó előtt!
Így élünk mi boldogan tovább, bolondosan, fülzúgással, de ami a legfontosabb: empátiával.
https://vimeo.com/188158087
