Magazin

Olasz Filmfesztivál 2017: A királynő meztelen – Hannah

Charlotte Rampling merész szerepvállalása sem mentheti meg a végtelenül lassú és bántóan kiüresített Hannah-t.

Az olasz születésű, de Amerikában élő fiatal rendező, Andrea Pallaoro a klasszikus művészfilmes csapdába esik bele: a Hannah-ban azt próbálja megmutatni, hogy a semmiből lehet valami. A kísérlet nem sikerül: hiába Charlotte Rampling bivalyerős jelenléte, a mértéktelenül enigmatikus, szótlan monodráma csak nem akar kikerekedni. A Hannah-ra lehetne sznob hümmögés is a válasz, de miért is ne mutassak rá, hogy a király meztelen?

A Hannah Pallaoro második nagyjátékfilmje: a 2013-as Medeas rögtön a Velencei Filmfesztiválon debütált – akárcsak idén a Hannah –, de már 2008-as rövidfilmje, a Wunderkammer is szép sikereket ért el. Pallaoro mindhárom művében intim családi portrékat fest minimalizált cselekménnyel, ám a Hannah-ból hiányzik az elődei erős atmoszférája és súlyos drámai mondanivalója, amely tartalommal töltené meg a szemlélődő képsorokat.

A Belgiumban játszódó, francia nyelvű Hannah lényegében azt mutatná be, hogy idős főhőse hogyan kénytelen újra felépíteni az életét és önmagát, miután férje börtönbe vonul. Az ígéretes ötlet azért fullad kudarcba, mert Pallaoro szándékosan eltávolít Hannah-tól, akivel így lehetetlen az azonosulás – ezáltal pedig a lelki folyamatai sem elég érdekesek. A film végtelenül lassú: kevés párbeszéddel, statikus képekkel dolgozik. Hétköznapi cselekvéseket látunk hosszan kitartva, miközben a mozgalmasabb események szinte mindig a háttérben vagy a kamerán kívül történnek.

Charlotte Rampling fél percen át harisnyát húz, de egy utcai filmforgatásra (?) csak a virágbolt eltorlaszolt kirakatán át kukucskálhatunk ki.

Pallaoro nemcsak az akciót száműzi, hanem az információátadást is minimalizálja – ezzel pedig olyan anti-filmet hoz létre, hogy nemcsak a főhőséhez, de általában a műhöz is képtelenség kötődni, már néhány jelenet után katatóniába süllyeszt. Mondanom sem kell, hogy a legnagyobb talány – hogy miért került börtönbe a férj – nem oldódik meg, csak homályos utalásokat kapunk a férfi bűnére. Ugyanez a kontemplatív hangulat és elliptikus szerkezet jellemezte idén az A Ghost Storyt is, de azt a témája ideig-óráig érdekessé, vagy legalább szokatlanná tette. A Hannah viszont semmit nem kínál a hiány ellenében. Így pedig a megrázó(nak szánt) jelenetek ellenére a film íve nem érzékelhető – többek közt Charlotte Rampling fuldokolva, öklendezve zokogó nagyjelenete is csak lóg a levegőben.

Ha már Rampling: ő az egyetlen fénysugár a Hannah-ban, hiszen gyakorlatilag egyedüli szereplőként az összes jelenetben láthatjuk. Végig szorosan követjük minden rezdülését, tőle pedig egyetlen szemvillanás vagy szó is elegendő ahhoz, hogy magára irányítsa a figyelmet. Nem Rampling hibája, hogy a Hannah nem áll össze egésszé, a színésznő áldozatos munkáját joggal díjazták Velencében. Az idén 71 éves színésznő az Oscar-díjat érő 45 év után újabb kőkemény, csak sajnos kevésbé kidolgozott időskori drámai karaktert formáz meg; merész szerepre vállalkozott, lelkileg (és olykor testileg is) teljesen lemeztelenedik. Miatta érdemes megnézni a Hannah-t, de ne csodálkozzunk, ha másnap már semmire nem emlékszünk belőle az átható tekintetén kívül.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu ötfős szerkesztőcsapatának tagja, a Papírfény rovat felelőse.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya