Magazin Papírfény

Öntelt alázat – Szabó Magda: Az ajtó

1987-ben, a rendszerváltás előestéjén került nyomtatásba először Az ajtó. Az írónő saját meglepetésére óriási siker lett. Számtalan nyelvre lefordították, 2003-ban pedig Szabó Magda megkapta érte az egyik legrangosabb francia irodalmi díjat, a Femina-díjat is. Az Európa Könyvkiadó először 2008-ban, nem sokkal az írónő halála után adta ki a regényt. Legutóbb pedig Szabó István azonos című filmadaptációja kapcsán vált újra aktuálissá ez a valójában múlhatatlan történet.

„Bátran éltem idáig, remélem, meghalni is így fogok, bátran és hazugság nélkül, de ennek az a feltétele, hogy kimondjam: én öltem meg Emerencet. Ezen az se módosít, hogy nem elpusztítani akartam, hanem megmenteni.” – Szabó Magda: Az ajtó (részlet)

Szabó Magda írásai elsősorban személyes hangvételük miatt kerülnek közel az olvasóhoz. Az ajtóban is az írónő életének meghatározó időszakáról és eme időszak őszes hajú, szikár főszereplőjéről olvashatunk őszinte vallomást. A szavak rendkívüli harmóniában alkotnak mondatokat, majd bekezdéseket és fejezeteket, hogy az így születő irodalmi mű, átszakítva a költői mechanizmus határait, végül valódi teremtővé lépjen elő. A hétköznapi szituációk kozmikus igazságokhoz vezetnek, a könyv olvasása pedig egy spirituális utazással ér fel.

A regény Szeredás Emerencről szól, aki amolyan mindenesként lép az írónő és férje életébe, de csakhamar nélkülözhetetlen társ válik belőle. Több lesz egy barátnál, hiszen Emerenc egy személyben tanító, családtag, próféta, sőt nem túlzás, egy kicsit még szent is. A cselekmény valamikor a hatvanas-hetvenes években játszódik. A hétköznapokat hetek és hónapok, a hónapokat pedig évek követik. A lassan hömpölygő történetből fokozatosan rajzolódik ki Emerenc élettörténete és sajátos viszonya az írónőhöz. Magda életének virágzó szakasza ez, hiszen a Rákosi-koszakban hallgatásba kényszerített írónőt végre siker és elismerés veszi körül. Azonban a hírnévvel járó elfoglaltságok és az írás mellett nem jut idő az otthon rendbentartására. Emerencet bérelik fel, hogy lássa el a házkörüli munkát, de az események már az elején furcsa fordulatot vesznek.

Az idősödő, ám korántsem gyenge asszonyt nem lehet csak úgy alkalmazni.

Ő dönti el, hogy vállalja-e a megbízást, ez a döntés pedig nem a feladat jellegén múlik, hiszen Emerencnek semmi nem jelenthet akadályt, sokkal inkább a megbízók személye dönt. Valójában nem a pénzért dolgozik, ez az élete. Az életébe viszont nem mindenkit enged be az ember, így szolgálatait nem elég kifizetni, ki is kell érdemelni.

Magda és Emerenc egészen eltérő karakterek. Jellemük különbőző múltból, két egymással látszólag össze nem férő sorsból sarjadt. Viharos kapcsolatukat alig szűnő vitáik színesítik, ami makacs és öntörvényű személyiségükből fakad. Az író hitét a szavak határozzák meg, míg Emerenc tettekben méri az embert és az életet egyaránt. A történet előrehaladtával egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy  Emerenc a domináns fél, noha  a csaták számára sosem csupán hatalmi harcról szólnak. Emerenc szeretete jó és rossz felett álló, már-már isteni. Ugyanolyan őszinteséggel méri az erős, bíráló szavakat, mint a maníroktól mentes, puritán dicséreteket.

A kérges, kemény felszín alatt fedhetetlen, önfeláldozó egyéniség lakozik.

A cím értelmezése is ambivalens. Az ajtó a történetben megjelenő már-már misztikussá váló határvonalat jelképezi a külvilág és Emerenc rejtett, macskákkal és emlékekkel telezsúfolt mikrokozmosza között. Egyben az ismeretlen, a titokzatos, az elvont fogalmainak metaforikus értelmezése is helytálló. Magda bejut ezen az ajtón, Emerenc őt egyedüliként avatja be legféltettebb titkaiba. A sors tragikus játéka, hogy végső soron Magda lesz az is, aki elárulja őt.

Ez a jószándékú árulás az, ami nem hagyta nyugodni az írónőt. A szeretet és a lelkismeretfurdalás különös keverékéből született a regény, és ez a furcsa kettősség ragadja meg az olvasó lelkét is. Nemtől és kortól függetlenül kötelező olvasmány, tele örök időkre szóló, felejthetetlen tanulságokkal. Szabó István filmje alig mérhető a regényhez, így jobban tesszük, ha a rendező kissé felszínes CGI látomásai helyett saját képzelőerőnkben bízunk.

 

Szabó Magda: Az ajtó
Európa Könyvkiadó, 2012

Avatar

Varga Gergő

2011-ben végeztem az ELTE Filmtudomány mesterképzésén, amit három szabadon bölcselkedő év előzött meg. Mindig is humán beállítottságúnak tartottam magam, de eleinte inkább az irodalom, mintsem a film vonzott. Első maradandó filmes élményeimet nem tudom olyan nagyságokhoz kötni, mint Bergman, Truffaut vagy Tarr Béla, sokkal inkább egy másik legenda, Jackie Chan akrobatikus mozdulatai derengnek fel. Egyetemi éveim alatt elképesztő iramban és mennyiségben szívtam magamba a nagy korszakok és a figyelemfelkeltő kortárs filmeket. Csillagjegyemhez hűen pedig mindenben megtaláltam az érdeklődésem. Több, mint egy éve írok a „'tekercsnek”, a szerkesztőség tagjai szemtanúi lehettek első publicisztikai lépéseimnek, és jó anyák és apák módjára noszogattak a helyes irány felé.

Filmek: Király Jenő kurzusai és írásai óta gyakorlatilag minden műfajban találok filozófai mélységet, mégis inkább a lelki vívódásokat kedvelem, mintsem a fizikai szenvedést. A horror így tehát kívül kell, hogy essen a rajongási zónán, bár a CGI technológiák előtti filmek maszkmesterei mindig is kivívták a tiszteletemet. A Távol-Keletről több alkotás is megérintett Ki-duk Kim gyakorlatilag bármelyik filmkölteménye, Chan-wook Park agresszív, brutális, mégis káprázatos thrillerjei. John Woo otthon és később az USA-ban rendezett akciómozijai. De a magyar filmgyártás Latabárja legalább annyira képes megnevettetni, mint az állati nyomozó Jim Carrey-je. A hatvanas-hetvenes évek magyar filmművészete pedig elképesztő műveket termelt ki!

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés