Magazin

Oscar 2015: Az emberi érzelmek filmese – Richard Linklater

jwj-richard-linklater-051Mi a közös a 12 évig forgatott Sráckorban, a rotoszkóp animációval készült Kamera által homályosanban, a Gáz van, jövünk! című vígjáték feldolgozásában és a cselekmény nélküli Henyékben? Látszólag a rendező nevén kívül semmi. Mégis meg lehet találni a közös nevezőt.

A Sráckor – amellett, hogy bezsebelte a legjobb drámáért járó Golden Globe-ot, valamint a legjobb film BAFTA-díját – az egyik legesélyesebb indulója az idei Oscar főkategóriájának. A legjobb film mellett a legjobb rendezésért járó elismerésre is nagy sansza van Richard Linklater alkotásának, amelyet a rendező 12 évig forgatott ugyanazokkal a színészekkel. De kicsoda ő és hogyan jutott el idáig? Lehet-e Linklaterről mint auteurről beszélni, és ha igen, melyek a visszatérő, rendezői jegyei? És hogyan illenek ide a szerzői jegyektől teljesen mentes közönségfilmjei, mint a Gáz van, jövünk! vagy a Rocksuli? Hogy megválaszoljuk ezeket a kérdéseket, először egy kicsit hátrébb kell lépnünk, és megnéznünk, honnan is jön Richard Linklater.

Az amerikai rendező 1960-ban látta meg a napvilágot, egy időben a modern film születésével. Ez azért is fontos, mert az európai modernizmus volt az, ami kitaposta az utat Linklater előtt. Egyrészt ekkor jelent meg a filmkészítésben a kritikusi/elméleti gondolkodás, másrészről a „ragadj kamerát és filmezz” elv. Olyan alkotókhoz kötődik ez, mint Godard vagy Truffaut, akiknek nem volt szakmai képzettségük, egyszerű filmkritikusokból váltak rendezővé. Persze ehhez hozzájárult a technikai fejlődés is: egyre kompaktabb, mobilisabb és nagyobb fényérzékenységű kamerák jelentek meg, amelyek nem igényeltek nagy stábokat és drága világítást.

Az új hullámok esztétikai hatása aztán a ’60-as évek végére Amerikába is elért. Az első egyetemi képzésekről frissen kilépő „fenegyerekek” felrúgták a régi szabályokat, és az európai (valamint ázsiai) mesterektől ellesett elbeszélési technikákkal megalkották Új Hollywoodot. Olyan filmnek fémjelzik ezt a korszakot, mint a Bonnie és Clyde, a Szelíd motorosok vagy az Aljas utcák, olyan alkotókkal, mint George Lucas, Martin Scorsese, Brian De Palma, Steven Spielberg vagy John Milius. És bár a korszak viszonylag hamar lecsengett, a hollywoodi pénzhajhászat pedig újult erővel támadt fel a Cápát követően a blockbusterek érájában, az amerikai függetlenfilmben tovább élt ez az új szellemiség.

linklater_delpy_hawk
Richard Linklater, Julie Delpy és Ethan Hawke a Mielőtt éjfélt üt az óra premierjén

Richard Linklater ebbe a korba született bele. Már az őt megelőző nemzedék is rebellis volt, de az övét nem csak a lázadás jellemezte, hanem céltalanság is, nem véletlen kapták az „elveszett generáció” nevet. Ez a motívum az összes korai Linklater-filmet átjárja: céltalan bolyongókról szól a Henyék, a Naplopók, a Tökéletlen idők, de valahol a Mielőtt felkel a Nap is. Ezen alkotások hősei egytől egyig a felnőtté válás kapujában állnak, tanácstalanul, merre tovább. Ám a közös elem minden egyes film esetében más műfaji ragadvánnyal párosult: hol vígjátéki (Tökéletlen idők), drámai (Naplopók), romantikus (Mielőtt felkel a Nap) vagy épp semmilyen (Henyék).

Generációjának kórképét persze nem csak jó megfigyelő képességének köszönhetően festette meg ilyen pontosan Linklater korai alkotásaiban, saját bőrén is megélte mindazt, amit karakterei. A rendező maga is lézengő volt, az egyetemet ott hagyta, tanulmányait autodidakta módon folytatta, szerteágazó érdeklődése csak így érvényesülhetett. De – akár a Good Will Hunting főhőse – hiába volt zseni, hiányzott a direkció az életéből, egy cél, egy hivatás. Aztán rátalált a filmre, az összes megtakarítását egy Super 8 kamerára, egy vágógépre és egy kivetítőre költötte, innentől pedig tudatosan dolgozott azért, hogy filmkészítővé váljon. Napi 18-20 órát áldozott a tanulásra, három filmet megtekintve mindennap, miközben filmelméleti könyveket bújt és kisfilmek készítésével gyakorolta a mesterséget.

Első nagyjátékfilmje, az It’s Impossible to Learn to Plow by Reading Books ennek az epitómája lett. Már a címe is árulkodó: lapátolni, akárcsak filmet készíteni, lehetetlen megtanulni könyvekből. A nagyjából nézhetetlen, szinte dialógus nélküli alkotás főszereplője ő maga. Cselekménye nincs, csak azt mutatja, ahogy főhősünk bolyong, vonaton utazik, emberekkel találkozik, olvas, de nem történik semmi. Ezt vitte tovább Linklater első, már forgalmazásba került filmje, a Henyék. Az alkotás ugyanúgy indít, mint elődje: a rendező egy buszon ül és utazik valahova. Ám, ahogy leszáll és bepattan egy taxiba, beszélni kezd. Először elmeséli, hogy mit álmodott a buszon (ami éppenséggel előző filmje cselekménye), majd alternatív valóságokról és álmokról kezd regélni.

Slacker - Richard Linklater
Richard Linklater a Henyék nyitójelenetében

A Henyék érdekessége, hogy nincs főhőse. Linklater az ötödik perc környékén eltűnik, majd mást kezd követni a kamera. És ebből áll a film: emberek találkoznak, a legkülönbözőbb témákról beszélnek (összeesküvés elméletektől kezdve menstruációs ciklusokig), majd elválnak, a kamera pedig mindig mással távozik. Ha Linklater előző alkotására azt mondtuk, hogy az a tanuló éveinek a kivonata, a Henyék ezzel szemben inkább előre mutat. Ahogyan a kamera barangol szereplőről szereplőre és témáról témára, úgy barangol Linklater is ezt követően a filmvilágon belül.

Csinált háromszereplős, egy helyszínes filmet (Visszajátszás), ahogy sokszereplős tablófilmet is, folyamatos helyszínváltással (a már említett Henyék). Vannak valós időben játszódó művei (az előző két példa), számos egy napot lefedő alkotása (Tökéletlen idők, Naplopók, Mielőtt-trilógia), de akad tizenkét évet felölelő filmje is (Sráckor). Egyaránt jegyez beszédet nélkülöző és dialógusközpontú alkotást, számos szerzői munkája mellett pedig rendezett kimondottan közönségfilmeket is. Műnemet is váltott dokumentumfilmjével (Inning by Inning: A Portrait of a Coach), a fantasztikum világába szintén elkalandozott egy sci-fivel (Kamera által homályosan), de filmkészítési technikák terén is kísérletező: két rotoszkóp animációval készült filmet is jegyez (az előző példa mellett Az élet nyomábant).

Bár bőven találni nála párba állítható filmeket és vissza-visszatérő motívumokat, egymásután sose csinál két ugyanolyan alkotást. Így lehetséges az is, hogy nem lehet beszélni egy egységes Linklater-stílusról. Jóllehet, a rendező pályája elképesztően színes és szinte az összes létező spektrum mindkét végét megjárta, azért mégis le lehet vonni általánosabb következtetéseket nála. Filmjeinek nagy része független produkció, melyek általában a realista ábrázolásmódot részesítik előnyben és kerülik a fantasztikumot. Alkotásai legtöbbször karakter- és dialógusközpontúak, nem cselekményvezéreltek, Linklater ugyanis, és ezt filmelméleti hátterének köszönheti, nem történetekben gondolkodik, hanem koncepciókban.

Richard Linklater: Boyhood
Ellar Coltrane a Sráckorban

Mi lenne, ha egy 12 évet felölelő felnövéstörténetet valós időben forgatnék le? Mi lenne, ha csinálnék egy egészestés filmet rotoszkóp animációval? Mi lenne, ha egy kapcsolat kialakulását (találkozás – megismerkedés – egymásba szeretés) belesűríteném 24 órába? Mi lenne, ha forgatnék egy filmet, amely végig egy motelszobában játszódik? Nézzük, hogy hangoznának ugyanezek az alkotások, ha a cselekményen lenne a fókusz: egy gyerek felnő, egy srác álmodik, két vadidegen szerelmes lesz Bécsben, három gyerekkori ismerős a múlton mereng egy motelszobában! Lássuk be, ezek korántsem millió dollárt érő ötletek.

De akkor mi a kulcs Linklaterhez? Csak díjcsalogató trükkök lennének ezek a filmek, tartalom nélkül? Ha a Sráckor forgatókönyvét leforgatjuk három különböző korú gyerekkel, lehetett volna ilyen sikeres? Talán nem, de a nyilvánvaló emocionális faktor mellett, hogy a szemünk láttára cseperedik felnőtté egy gyerek, a film nagyon hitelesen ragadja meg a láthatatlan dolgokat is: a problémákat, a kétségeket, az első szerelmet, a felnövés egész érzelmi dimenzióját. A Mielőtt felkel a Nap és folytatásai sem azért váltak klasszikusokká, mert elismerően bólogattunk a hosszú snitteken és a szokatlan formán. Jessében és Celinében életszerű karaktereket látunk, olyan dolgokról beszélgetnek, amelyekről mi is, a dialógusok pedig nem a valós beszéd mesterségesen sűrített kivonatai hollywoodi sztenderd szerint. Linklater nem egy nagy történetmesélő, de nem is egy egyszerű blöff: ő az emberi érzelmek, a felszín alatt lévő dolgok filmese.

A filmográfiájának középpontjában Az élet nyomában áll (frappáns magyar fordítás, tökéletes címe lehetne Linklater egész életművének). Ez a mű pontosan tizenhárom évvel készült első, amatőr nagyjátékfilmje után, és ugyanennyivel előzi meg legújabb alkotásának, a Sráckornak megjelenését. Tematikusan is egy választó pont: ezzel zárja le a lézengő fiatalság témáját. Az egykori elveszett generációból ugyanis szülők lesznek, és Linklater 2001 utáni műveiben már megjelenik a következő, a 21. században felnövő nemzedék. Ám nem csak karrierjét szeli ketté középen, hanem valahol az egész művészetének a metszetét kínálja a film. Egy álomvilágban ragadt fiatalról szól, aki sodródik jelenetről jelenetre. Emberekkel találkozik, azok mindenféléről beszélnek, filozófiai kérdésekről, filmelméletről, az álmokról magukról. Steven Soderbergh is megjelenik, és elmesél egy anekdotát: Louis Malle miután leforgatta legdrágább, 2,5 millió dollárból készült filmjét, belefut Billy Wilderbe, aki megkérdezi, miről szól. Malle azt feleli, egy afféle álom az álomban az egész, mire Wilder odaböki: most vesztettél el 2,5 millió dollárt. Főhősünk felkel, de továbbra is álmodik.

Waking Life (Richard Linklater)
Julie Delpy és Ethan Hawke Az élet nyomában c. filmben

Az álom motívum már a hasonló felépítésű Henyékben is megjelent Linklaternél. De mit jelentenek nála az álmok? Egyrészről magukat a filmeket. Amikor alszunk, minden este mozgóképek pörögnek le előttünk. Sokszor zagyvák, sokszor nincs történetük, de mindig a valóság szövetéből táplálkoznak, a tapasztalatainkból, az emlékeinkből, a vágyainkból. Az álmok a lélek tükrei. Ha meg akarjuk érteni Linklatert, úgy kell néznünk filmjeire, mint álmokra. A rendező is a lélek mélységeiből táplálkozik és legalább annyira sokszínűen, a legkülönbözőbb formákban dolgozza fel ezt a rejtett, belső világot, mint amennyire elménk alvás közben. Néha pedig olyan hiteles az egész, hogy az egyenesen összetéveszthető a valósággal.

A bevezetőben felsorolt négy legkülönbözőbb munkája közötti kapocsként így talán nem is kell erősebbet keresni, mint a „directed by” után szereplő név. Richard Linklater pont azért napjaink egyik legizgalmasabb filmese, mert egyrészről sosem lehet tudni, legközelebb mivel fog előállni, másrészről mégis képvisel – ráadásul nem is egyféle – elvárható minőséget. Álomvilágon túl vagy innen, zsánerben vagy művészi alkotásokban, az ember magára talál a műveiben. Linklater trükkje márpedig marha egyszerű: becsukja a szemét, és lerajzolja, amit ott lát.

Avatar

Dobi Ferenc

Ez a szerző még nem töltötte fel bemutatkozását. Ígérjük, hamarosan pótolja!

Add Comment

Click here to post a comment

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya